Zentai Tünde
A nemeskei református templom festett berendezése
Krizsa János prédikátor, miután 1792-ben „beköszönt” a nemeskei eklézsiába, a kereszteltek anyakönyvében nemcsak szolgálatba lépésének idejét örökítette meg, hanem – jogos elégedettséggel – egy új templom állításának tényét és évszámát is. Saját szavaival: „Anno 1792tödikben Kris’a János következvén a Predikátori Sz: Hivatalnak folytatására; Kinek idejében mind a Kö Templom ujjonnan épittetett…”[1] A munkálatok a környéken megszokottnál gyorsabban haladhattak, mert az épületet a következő évben használatba is vették. 1793. szeptember 27-én megtartották benne az első keresztelőt, amiről a tiszteletes a következő szavakkal emlékezett meg a matrikulában:
„D 27o 7bris Kereszt. Orbány Istvánnak Hegedüs Rosáliátol született Katalin. K. A.[keresztatyák] Kováts Joseff. F[elesége] Kováts Ilona, Aratsi János F. Pap Anna. Gyots Joseff F Pap Susa
NB. Az Ujj Templomba elöször kereszteltetett.”[2] – A kisded Katalin, bizonyára nem véletlenül, nemeskei volt.
Az „állandóbb voltáért” szilárd falakkal készült „Nagy Kő Templom és kő Torony” a régi – hozzávetőleg 1715 óta fennálló –, szalmával fedett, sövényfalú, lakóház jellegű oratóriumot váltotta föl. Szinte ugyanazon a helyen emelték, de legalább is szorosan a közelében, mert mint írták „a’ Templomnak nints belső fundusa, a Templom a lelkipásztor szük udvarában lévén építve…”[3]Az új istenháza 5620 forintba került, a két harang 410.– és a zsindelyfedés 178 forintos árával együtt.[4] Épületét a lelkészek többféleképpen jellemezték. Az eklézsia 1863. évi ingatlan leltárban azt olvassuk, hogy „Hat öl és két sukk hosszú, négy és fél öl széles, belső világosságú, fa padlású, lepadozott kő tornyú templom, melynek tornya régi építkezési modor szerént a templom hajón kivül áll, erre mutat a Cinteriuma is, különben az egész épület kijavításra, ’s átalakításra vár.”[5] A megadott méretek decimális rendszerben 12×8,5 métert jelentenek. Nagyságát tíz évvel később Halkó Sámuel kadarkúti lelkész 11,34×5,67 méterben határozta meg.[6] Baka Kálmán építészeti műleírása szerint az észak–déli tájolású, téglából és kőből „vegyesen” falazott, egyenes záródású templom szélessége 7,80, hossza 14, belmérete pedig 6,60×12,80 méter, a mennyezete 6, a tetőgerinc 11, a torony (a templomgombig) 19 méter magas.[7]
Hogy az új istenháza milyen sokat jelentett a nemeskeiek számára, mennyire büszkék voltak áldozatvállalásuk gyümölcsére, bizonyítja az eklézsia pecsétje is.[8] Az ovális viaszpecsét-nyomó közepére a templom oldalnézetű, sematizált képét vésették. Hajóján két ajtószerű nyílás, tornyán boltíves oldalkapu, kerek ablak, hagymakupolás sisak látható és egy-egy csillag a torony csúcsán meg a tetővégen. A címerábra alá került a tárgy készítésének dátuma: 1814. Az emblémát és évszámot apró pontokból álló gyöngysor határolja, külön sávot biztosítva a felület szélén körbefutó szűkszavú föliratnak: „NEMESKEI REF EKKLESIA”
A templom átalakulása. A faberendezés múzeumba kerülésének előzményei
Szerteágazó kutatásaink ellenére csalódottan kell megállapítanunk, hogy a hiányos forrásokból nem bontakozik ki a templom egész története. A nemeskei eklézsia kézirattára ugyanis éppoly mostoha sorsra jutott, mint „szentegyház”-ának virágdíszes elemei. Az építkezések szempontjából legfontosabb helyi följegyzésekből csupán egy 1863-ban nyitott presbiteri és egy 1936-ban megkezdett számadáskönyv maradt ránk. Egyebek mellett ebből következik, hogy az építészeti és ismeretterjesztő kiadványokban még a templomépítés idejéről is téves évszám (1858) olvasható.[9]
A templom fölújításairól, változásairól tehát a rendelkezésre álló dokumentumok a 19. század második felétől tájékoztatnak. Németh János lelkész 1861. február 6-án és október 20-án kelt sorai jelzik, hogy a „Templom …most már ujjitást kiván”, „’A Nemeskei Templom tetőzete igen romlott.”[10] A renoválás évét nem találtuk, a presbitériumban még 1863-ban is a sürgős munka előkészítését tervezgették. Tudjuk viszont, hogy 1883-ban tatarozták a tornyot, és május 27-én megtartották „a nemeskei torony gomb feltevésének ünnepélyé”-t.[11] Az egyház vezető testülete 1897-ben ismét arról tárgyalt, hogy a templom „tetemes javítást igényel”, és 1902-ig többször is döntést hozott a szükséges anyagi források előteremtéséről, közmunkával, illetve személyre szóló kivetéssel, amire „a nép” 1902 áprilisában „ajánlkozik” is. Eredményeként az év folyamán megtörtént a torony és a templomhajó cserepezése, 2000 koronáért.[12] Az egyházlátogatási jegyzőkönyv szerint a templom következő fölújítására 1928-ban került sor,[13] amire a torony falára írt MCMXXVIII ma is emlékeztet. Helyreállítására 1956-ban ismét 2100 forintot költöttek, amelynek zöme, 2070 forint adakozásból gyűlt össze.[14] Három év múlva kisebb – 200 forintos – összegért kijavíttatták a tetőt, 1960-ban bevezették a villanyt, és tetemes ráfordítással, 5635 forintért rendbe hozatták a tornyot,[15] egy évtized múltán pedig gyökeresen átalakították a templombelsőt.
A presbitérium – Sipos Koppány Kadosa lelkész vezetésével – 1970. január 11-én döntést hozott a templom renoválásáról. A gyülekezetnek ezúttal volt pénze, mert 1969. január 27-én eladták a parókiát 194.000 forintért.[16] A munkával Baka Kálmán pécsi építésztechnikus kőművesmestert bízták meg, aki január 15-én kelt költségvetése szerint, 154.830 forintért vállalta a teljes fölújítást. 1970. március 3-ára elkészítette a kiviteli terveket. Műleírásában az épület állagát úgy jellemezte, hogy födéme beázik, és két fakarzata életveszélyes.
A fölújítási program tartalmazta a mennyezet megromlott stukatúrozása, a vakolat, a karzatok és a szószék lebontását, illetve cseréjét, a tetőszerkezet javítását és a cserépfödél helyett palatető készítését.[17] A renoválás így is történt, véglegesen megpecsételve a hímes templombelső sorsát.
Amikor Mándoki László a baranyai festett templomok kutatása során 1972. március 15-én eljutott Nemeskére, keserű tapasztalatokat szerzett. Leírta, hogy „szinte a teljes pusztulás képe fogadott: a templom épületének renoválásakor elbontották a kórust, elvagdosták a festett deszkákat, malterkeverő-ládát készítettek belőle, illetve az új beton-kórus zsaluzatához használták fel…, arra sem figyeltek, hogy a lebontott mennyezeten a stukatúr alatt egy korábbi festés deszkái is meghúzódtak.”[18] Elmondta továbbá e könyv szerzőjének – amit a műemléki dokumentáció is tanúsít –, hogy mindez a lelkipásztor közreműködésével zajlott.
A Janus Pannonius Múzeum Néprajzi Osztályának vezetőjeként Mándoki László a megmenthető darabokat beszállíttatta a pécsi múzeumba, ahonnan a két karzatmellvéd, négy padmellvéd, a Mózes-szék, az úrasztala, a szószékkorona, egyik ajtó és egy számtartó szekrényke a Pápai Református Egyházi Gyűjteménybe került.[19] A berendezés lebontásáról nem készült dokumentáció.
A mai templom
Nemeske temploma már csupán küllemében hasonlít régi önmagára. A késő barokk stílusú, téglafalú épület északi, rövid homlokzatához, két ívelt vonalú fél attikával, kissé zömök, kiugró torony csatlakozik. A toronytest felületét erőteljes párkányok három szakaszra osztják, alsó szintjén egy boltíves ajtó, fölötte egy, a felső szinten négy ablak nyílik. Derékrésze teljesen zárt. Tetején cementes bevonatú, nyolcszögletű, egyenes toronysisak emelkedik, a csúcsán elhelyezett bádog templomgombbal, amelyről a reformátusok csillaga mutat az égre.
A téglalap alaprajzú, vakolt, síkmennyezetű templomhajó állószékes tölgyfa tetőszerkezetét szürke műpala fedéli, akárcsak a nyugati bejáratot magában foglaló, boltíves ajtajú, zárt cintérium nyeregtetejét. Belső terét négy, boltíves fülkébe helyezett ablak világítja meg: kettő a nyugati, egy a keleti oldalon, egy kisebb pedig a toronnyal átellenben lévő végfalban. A homlokzati felületeket függőlegesen és vízszintesen vakolt falsávok tagolják és keretezik.
A mai, 1971-ben létrejött templombelső végletesen puritán. Falait az ajtó boltövének indításáig a legszerényebb, vékony fenyőlécekből alkotott lambéria borítja. Már csak egyetlen, vasbetonból készített, sima felületű, két pillérrel alátámasztott, idomtalan karzata van a torony felől.
A nemeskei templombelső az 1972-ben épült karzattal
Berendezését – szakítva a hagyománnyal –„korszerűsítették”: az új, falazott, lambériával burkolt, egyszerű szószék a bal hátsó sarokba került, a Mózes-szék a végfal közepéhez simul, előtte áll a szekrényes, kerek lapú úrasztala. A padok mind ebbe az irányba fordulnak.
A nemeskei templombelső déli része az új szószékkel
Aki belép, úgy érzi, hogy a látvány méltatlan az épület rendeltetéséhez, és nyomokban sem idézi föl az egykori hímes templom szépségét.
A hajdani templombelső
A templom régi berendezéséről egy 1873. évi, Csurgón tartott egyházmegyei közgyűlésre beterjesztett jelentés tájékoztat:
„A Nemeskei templomban van nők számára 13 és ½ szék másfél öles hosszu mindegyik. Férfiak számára 10 és 2 karzat, ülőhely tehát ugy 180 egyénnek van készitve – e számban mind csak a felnőttek foglaltatnak. A templom hossza 6 öl, szélessége 3. Ünnepek alkalmával azomban a szabad tért a hallgatók székekkel elfoglalhatják…”[20]
Halkó Sámuel, kadarkúti lelkész, egyházmegyei küldöttként 1873. július 8-án Nemeskén jegyzett, iménti soraiból kitűnik, hogy a templomban két kórus és összesen huszonhárom, közel háromméteres és egy feleakkora pad állt, külön a nőknek és külön a férfiaknak. Azt is megtudjuk, hogy a karzatokat férfiak foglalták el, és ünnepeken bizony kevés volt az ülőhely.
A következő dokumentumok a 20. század derekáról származnak, amikor a templom megjelenik a szakirodalomban is. Először, 1943-ban Kiss Tibor mutatta be három fényképen a Szigetvidék és Ormánság építészetéről írt könyvében,[21] 1959-ben már Magyarország művészeti emlékei között tartották számon,[22] 1961-ben Tóth János közölte az északi karzat képét,[23] az 1960-as évek második felében Lantos Miklós készített róla nagyszerű fotókat,[24] melyek több publikációt is megértek.[25] A történeti adatok, a múzeumba került festett tárgyak és régi fényképek alapján, fő vonalakban rekonstruálható, milyen is volt Nemeske virágmintás temploma.
A korábbi templombelsőt úgy tudjuk legjobban magunk elé képzelni, ha ott lépünk be, ahol pár évtizede még a férfiak, az oldalbejáraton. Velünk szemben, a hosszú keleti fal közepénél állt a szószék, mely fölött pelikános korona ékeskedett. A szószék kosara előtt foglalt helyet a Mózes-szék és a márványmintás úrasztala. Jobbra a férfiak, balkézről a nők előpadjainak díszes homlokzata keltett figyelmet. A cinterem ajtajából jól látszott a templomhajó végeit lezáró két fakórus virágos mellvédje, a rajta álló zsoltármutató táblával és a festett famennyezet. A templombelsőnek a 20. század közepe táján két újabb eleme volt: a falazott szószékkosár és az úrasztala, talán az 1928. évi renoválás eredményeként.[26] A látogatókat 1971-ig ez a kép fogadta, és ezt az állapotot rögzítik a fölsorolt fényképfölvételek is.
Az északi karzat a zsoltáros táblával és a padokkal 1965-ben
Az északi karzat mellvédje és a szószékkorona 1965-ben
A szószék és a Mózes-szék 1965-ben
A templom festett díszei
A mennyezetet a templom „fölfedezésekor”, 1943 táján fehérre meszelt stukatúr borította, Mándoki László helyszíni tapasztalata szerint azonban korábban a nemeskei templomhajóra is hímes deszkafödém borult. A „kicifrázott padlásozat” minden bizonnyal a 1792-ben vagy közvetlenül a templomépítés után készült, pontosabb időhatározót a mennyezet föltáró kutatásának és írott emlékeinek hiányában nem mondhatunk.
A nemeskei templomról napvilágot látott néhány rövid közleményben[27] azt olvassuk, hogy hímes asztalosmunkái 1850-ben készültek. A keltezés a déli kórus alsó szegődeszkájára festett évszámon alapszik.
A déli karzat mellvédjének 5. kazettája a szegőlécen a felújítás idejét jelző 1850 évszámmal
Az ecsettel fölkent, vörös színnel kontúrozott fehér szám ma is látható a műtárgyon: nem középen, hanem az ötödik tábla alatt, kissé ferdén áll, szöveg nélkül, szokatlanul egymagában. Az 1-es szárát ráfestették a szegélydísz egyik tulipánjára. A záró elem alján végighúzódó minta számos részletét, a vörös vonaldísz szélét, az inda egyes szakaszait és tulipánjait utólag fehér festékkel javították, kiegészítették. E nyomok azt bizonyítják, hogy az „1850” nem egyidős a virágornamentikával, hanem későbbi fölújítás emléke. A népies rokokó díszítés a 18. század végére jellemző, az egykorú kadarkúti és a drávaiványi (1792) hímes temploménak közvetlen rokona.[28] Azonkívül 1850-re a templomok virágozásának divatja a Dél-Dunántúlon már egy évtizede le is lezárult.
A karzatok
A képi és tárgyi emlékek tanúsítják, hogy a templomnak két fakórusa volt. Eredeti helyén csak az egyik karzatról rendelkezünk fotókkal. A legteljesebb képet Lantos Miklós 1965-ben készült, 1975-ben közölt kitűnő felvétele közvetíti.[29] Az enteriőrt a templom végében állva örökítette meg, úgy komponálva a képet, hogy felső szélét a hátsó kórus szegődeszkája keretezze. Így az magában foglalja az északi kart a számtáblával, a torony felőli ajtót, a két női padsort, a Mózes-szék mellvédjét és a kerek úrasztalt. Ugyanezt a kart látjuk szűkebb kivágásban Kiss Tibor és Tóth János könyveiben is, a fényképész nevének megjelölése nélkül.[30] A déli kórust eredeti tárgyi mivoltában a Pápai Református Egyházi Gyűjtemény kiállításán tanulmányozhatjuk.
A két kórusmellvéd szerkezete lényegében azonos. Függőleges deszkákból álló homlokzatuk dúsan tagolt. Fölül könyöklődeszkával lezárt párkány, alul fűrésszel csipkézett szegődeszka határolja. A felület keretlécekkel nyolc négyszögletes kazettára osztott, melyek közül a fal mellettiek csak fél elemek. E táblasor fölött, a párkányhoz kapcsolódva, tizenöt kicsi, téglalap alakú betétlappal díszített fríz húzódik.
Az egész keretmű alapszíne középkék árnyalatú ultramarin, kivéve a világosbarna könyöklőpárkányt és az alatta fekvő, festett, hullámos indával dekorált hosszú díszlécet. A fehér, sárga, kék és zöld alapú kis- és nagykazetták bélletét, szabályosan váltakozva, vörösre, illetve zöldre festették. A kóruselőlapok igazán színpompásak. A kismezőket különféle egyszerű, pöttyözött, jobbára fekvő S-alakú szalagok ékesítik, a nagyobb táblákra bonyolult aszimmetrikus, szeszélyes, rokokó szerkezetű növényi ornamentika került. Mindegyik más és más. Az egyes mezők mintája elég zsúfolt és nyugtalan. A megfogalmazás naiv benyomást kelt, amihez az is hozzájárul, hogy a festést a századok folyamán meg-megújították, nem éppen avatott kézzel.
Művészeti kapcsolatok
A nemeskei templom belesimul abba a széleskörű templomfestő hagyományba, amely a 16. századtól a reformkorig oly általános volt Dél-Dunántúlon is, különösen a protestáns településeken. Építésének kora – 1792 – meghatározta az ornamentika jellegét is. Vidékünkön a festőasztalosok ekkortájt szakítottak a hosszú életű reneszánsz stílussal, és váltak, óriási lelkesedéssel, a rokokó híveivé. Az eddig megismert tárgyi emlékek összehasonlító elemzése azt mutatja, hogy az 1790-es években készült templombelsőket mindenütt rokokó mintával díszítették. A nemeskei mintakincs abba a vonulatba illeszkedik, amely az ormánsági Adorjástól a Somogy megyei Kadarkútig követhető. Legközelebbi rokonának az 1792-ben datált drávaiványi és az elpusztult kadarkúti templom azonosítatlan mestertől származó hímes asztalosmunkái látszanak.
[1] Baranyai Református Egyházmegye Levéltára, Pécs: Nemeskei anyakönyv 1766–1857: 19.
[2] Magyar Országos Levéltár, Budapest: A747. Anyakönyv. 1766–1857: 28.
[3] Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteményének Levéltára, Budapest: E-10. 2. Canonica visitacio 1844. július 7.
[4] Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteményének Levéltára, Budapest: E-10. 1823.
[5] Baranyai Református Egyházmegye Levéltára, Pécs: Nemeskei presbiteri jegyzőkönyv 1863–1913: 14.
[6] Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteményének Levéltára, Budapest: E-10. 1973. VII. 8.
[7] Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ: Tervtár D8996 1970.
[8] Nyomata látható például az eklézsia 1827. II. 10-én kelt kérvényén. Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteményének Levéltára, Budapest: A/6/II. 2.
[9] VÁRADY Ferencz: Baranya multja és jelenje 1-2. Pécs: Pécsi Irodalmi és Könyvnyomdai Rt. 1897: 158. és nyomán mások.
[10] Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteményének Levéltára, Budapest: A/6/II. 2.
[11] Baranyai Református Egyházmegye Levéltára, Pécs: Nemeskei presbiteri jegyzőkönyv 1863–13: 98.
[12] Baranyai Református Egyházmegye Levéltára, Pécs: Nemeskei presbiteri jegyzőkönyv 1863–13: 149, 157, 162, 165, 167.
[13] NEMESDÉDI Szabó Bálint [szerk.]: Pata–Poklosi–Somogyapáti. Basal. Emlékkönyv. Dr. Antal Géza dunántúli református püspök úrnak a Belsősomogyi Egyházmegyében 1926. és 27. évi egyházlátogatásairól. 268–271. Pápa: Főiskolai Könyvnyomda. 1929: 255.
[14] Baranyai Református Egyházmegye Levéltára, Pécs: Nemeskei számadáskönyv 1934–1968: l. n. 1956. XI. 11.
[15] Baranyai Református Egyházmegye Levéltára, Pécs: Nemeskei számadáskönyv 1934–1968: l. n. 1959. VIII. 5., 1960. VIII. 17.
[16] Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ Tervtár: D8996. Nemeske ref. templom, 1970.
[17] Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ Tervtár: D8996. Baka Kálmán: Műleírás, Költségvetés 1970.
[18] MÁNDOKI László: Újonnan felfedezett festett református templomok Baranyában. Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 20-21. Pécs. 1976: 156.
[19] S. LACKOVITS Emőke: A Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményei múzeumának műtárgyai. In: A pápai református gyűjtemény. [Kövy Zsolt, szerk.] Pápa: Dunántúli Református Egyházkerület. 1987: 113.
[20] Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteményének Levéltára, Budapest: A/6/II. 2. Tényvázlat, 1873. VII. 8.: 7.
[21] KISS Tibor: A szigetvidék és Ormánság népének építészete. Budapest: Hellas Irodalmi és Nyomdai Rt. 1943: 84–86. kép.
[22] GENTHON István: Magyarország művészeti emlékei. 1. Dunántúl. Budapest: Képzőművészeti Alap Kiadóvállalat. 1959: 223.
[23] TÓTH János: Népi építészetünk hagyományai Budapest: Műszaki Könyvkiadó. 1961: 60.
[24] Néprajzi Múzeum, Etnológiai Adattár Fényképgyűjtemény: NM F 269825. Lantos Miklós, 1968., Janus Pannonius Múzeum Fényképgyűjtemény: JPM 12542–12544. Lantos Miklós, 1968.
[25] SZIGETVÁRI János–LANTOS Miklós: Műemlékeink 1. Pécs: Baranya Megyei Tanács. 1975:1975. l. n.; Szász János–Szigetvári János: Népi építészetünk nyomában. Budapest: Műszaki Könyvkiadó. 1976: 253.
[26] NEMESDÉDI Szabó Bálint [szerk.]: Pata–Poklosi–Somogyapáti. Basal. Emlékkönyv. Dr. Antal Géza dunántúli református püspök úrnak a Belsősomogyi Egyházmegyében 1926. és 27. évi egyházlátogatásairól. 268–271. Pápa: Főiskolai Könyvnyomda. 1929: 255.
[27] TÓTH János: Népi építészetünk hagyományai Budapest: Műszaki Könyvkiadó. 1961: 62; TOMBOR Ilona: Magyarországi festett famennyezetek és rokon emlékek a XV–XIX. századból. Budapest: Akadémiai Kiadó. 1968: 176; MÁNDOKI László: Újonnan felfedezett festett református templomok Baranyában. Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 20-21. Pécs. 1976: 156; SZÁSZ János–SZIGETVÁRI János: Népi építészetünk nyomában. Budapest: Műszaki könyvkiadó. 1976: 24; S. LACKOVITS Emőke: A Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményei múzeumának műtárgyai. In: A pápai református gyűjtemény. [Kövy Zsolt, szerk.] Pápa: Dunántúli Református Egyházkerület. 1987: 113.
[28] MALONYAY Dezső: A magyar nép művészete. 4. A Bakonytól a tolnamegyei Sárközig. Budapest: Franklin. 1912: 203; ZENTAI Tünde: Drávaiványi. A Dél-Dunántúl festett templomai. Pécs: Pannónia Könyvek. 2010.
[29] Janus Pannonius Múzeum Fényképgyűjtemény: JPM F. 12544 Lantos Miklós felvétele, 1965.; SZIGETVÁRI János–LANTOS Miklós: Műemlékeink 1. Pécs: Baranya Megyei Tanács. 1975: l. n.
[30] KISS Tibor: A szigetvidék és Ormánság népének építészete. Budapest: Hellas Irodalmi és Nyomdai Rt. 1943: 86. kép; TÓTH János: Népi építészetünk hagyományai Budapest: Műszaki Könyvkiadó. 1961: 72. kép.