Festett famennyezetek, templomi faberendezések
állami és egyházi fenntartású közgyűjteményekben

Vilonya / Veszprém megye (Veszprém vármegye) – Közép-Dunántúl / Magyarország

Vilonya, református templom

Kiss Margit

A vilonyai református templom festett famennyezete

Vilonya Veszprém megyében, a Balaton-felvidék észak-keleti részén, Veszprémtől 10 km-re fekvő település. Középkori temploma valószínűleg a 12–13. században épült román stílusban.[1]

A falu a 14–15. század folyamán a Fehérvári Káptalanhoz tartozott, a 16. században a Podmaniczky család birtoka volt, majd 1552-től, Veszprém elfoglalása után, török fennhatóság alá került. A 17. század második felétől a Zichy család tulajdona lett.[2]

Temesváry Kálmán vilonyai lelkész az 1960–1970-es években írta meg a településről és a templom történetéről szóló tanulmányát. Kutatásai szerint nem maradt fenn levéltári forrás arról, hogy Vilonya – egykor „nemes jobbágy” – lakói mikor tértek át a református hitre. A török megszállás idején elszegényedő, a 16–17. századforduló körül létszámában is megfogyatkozott gyülekezet valószínűleg nem tudott önálló papot tartani, ezért 1618-ban, az egyházkerület református gyülekezeteinek összeírásában még nem szerepel a falu. Vilonyai prédikátor nevét először 1621-ben említi a Veszprémben tartott zsinati jegyzőkönyv. [3]

A 17–18. század forduló idején 10–14 jobbágycsalád lakta a falut, a templom romosan állt („Templum destructrum”).[4] Újjáépítését a katolikus földesúr, Zichy Imre engedélyezte. A vilonyai templom kőfalai fölé újból tetőt emeltek. A templomhajót festett kazettás deszkamennyezettel fedték.

Az 1720 és 1728 között folyó építkezés körülményeit, hiteles dokumentumok híján, nem ismerjük. A renoválás emlékét megörökítő famennyezet kazetta felirata minden esetre azt jelzi, hogy a három alkalommal újított templom[5] restaurálásának kétszer is nekikezdtek:

„Ezen Isten dicsőségére ex ruinis restauráltatott Istennek házát építgetvé 3 ízben ab Ano 1720 és 23 elkezdvén, 1728-ban végeződvén…”

A NM 81.79.54 tábla második felirata
Kiss Margit felvétele

1747-ben harangot készíttetett a gyülekezet Josef Steinstock harangöntővel, ám arról nem maradtak fenn adatok, hogy a harang hol volt elhelyezve.

A templom nyugati fala elé 1796-ban emeltek barokk stílusú kőtornyot oly módon, „hogy a nyugati oromfalat lebontották, és köveit a toronyba beépítették. Mikor a kő elfogyott, téglával folytatták az építést. Így a templomot 495 cm-rel meghosszabbították. Ez a toldás a falon jól látható”[6] A toronyépítés idejét „emlékezetnek okáért” a régi anyakönyvbe is feljegyezték.
  

1841–1842-ben a torony tetejére gomb került, a templom ablakait és zsaluit megújították. Ekkor készült a ma is használatban lévő szószék, újra cserélték a papszéket és az úrasztalát. A padokat zöld színűre festették. 1869-ben a tető zsindelyezésére, 1875-ben a templom újrakövezésére került sor.[7]

A 20. század elején a templom ismét nagyobb javításra szorult. A presbitérium 1901. április 28-án tartott gyűlésén döntött a halaszthatatlan tetőfelújításról.

1901. május 27-én elfogadták az ács és a kőműves árajánlatát. A közgyűlés egyhangúan úgy határozott, hogy a többletkiadásokat a hívek – birtokuk arányában – különadó befizetéséből fedezik. Később, a templom avatása alkalmából összeállított „Aranykönyv”-ben Szűcs Béla lelkész külön is megemlékezett az adakozók áldozatkészségéről.[8]

A lebontásra kerülő famennyezet sorsáról is dönteni kellett. A vilonyai gyülekezet a szomszéd falu, Sóly példáját követte.

A vilonyai famennyezet múzeumba kerülésének előzményei

Szűcs Béla református lelkész 1901. június 5-én írt levelet a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatóságának, amelyben a famennyezetet eladásra kínálta fel. Szalay Imre igazgató nem tartott igényt a mennyezetre, ezért válaszlevelében jelezte a lelkésznek, hogy a vilonyaihoz hasonló mennyezeteket az Iparművészeti Múzeumban őrzik, levelét ezért oda továbbította.[9] »

Szalay egyúttal az Iparművészeti Múzeumot is értesítette a mennyezet eladásáról.[10]

»

Az Iparművészeti Múzeum igazgatója Mihalik József múzeumi őrt bízta meg a szakértői munka elvégzésével, aki a helyszínre történő leutazásáról június 10-én értesítést küldött a lelkésznek.[11]

»
 

Mihalik József helyszíni szemléje 1901. június 13–14-én megtörtént. Beszámolójában a korai időkből származó, mesternévvel ellátott famennyezetet részletesen leírta és múzeumi megszerzését szorgalmazta. Mivel azonban az Iparművészeti Múzeum akkor már birtokában volt a vilonyaihoz hasonló díszítésű sólyi faberendezésnek, Mihalik a vilonyai táblák megosztását javasolta az Iparművészeti és a Nemzeti Múzeum között.

Az Iparművészeti Múzeum igazgatója Radisics Jenő azonban úgy döntött, hogy nem tart igényt a mennyezetre, főként anyagi okok miatt, és Mihalik beszámolóját mellékelve, visszaküldte az anyagot a Nemzeti Múzeumnak.[12]

»

Mihalik József jelentése hiteles képet fest az akkor még eredeti helyén álló famennyezetről:

„A szóban forgó deszkára festett mennyezet, összesen 54 [ötvennégy], léckeretek által hossznégyszögűre osztott mezőből áll, s négy mezőnek kivételével fehér alapon vörös, zöld, kék, sárga, fekete és ibolya színekkel festett magyaros virág-, lomb- és gyümölcs-ornamentumokat tüntet fel. Az ornamentumos mezők többnyire négyesével ismétlődnek s főjellegükben a sólyi karzaton és mennyezeten látható díszítményeket mutatják, mindamellett a mezők között körülbelül nyolc-tíz olyan is előfordul, mely a sólyi karzat és mennyezet mustráitól különbözik s így a régi magyar dekoratív ornamentikának teljesen ismeretlen mintáját képviseli. A négy első mezőben kétfejű sas és három felirat foglal helyet. […] E feliratokból kitűnik, hogy a mennyezet a templomnak a XVIII. század elején eszközölt javításai alkalmából 1728-ban készült s így az hazánk idáig ismert e nemű emlékei között a legrégibb.

A mennyezet tartó-gerendái és keretlécei annyira szúettek, korhadtak és rozogák, hogy a mezők ma hepehupás felületet mutatnak s félni lehet, hogy rövid idő alatt az egész mennyezet leszakad, ha alapos restaurálásáról vagy egy új mennyezettel való kicseréléséről gondoskodás nem történik. Ez a jellemzés azonban pusztán a tartó-gerendákra vonatkozik; a befestett mezők korhadt állapotuk dacára annyira még épek, hogy azokat muzeális célokra felhasználni lehessen.” [13]

Szalay Imre igazgató változtatott korábbi elutasító döntésén, amelyben bizonyára szerepet játszott az érem- és régiségtár épp megújítás alatt lévő kiállításának munkálata. A vilonyai egyházközség irattárában őrzött, 1901. július 17-én kelt levelében azt írta, ha a mennyezet még eladó, azt a Magyar Nemzeti Múzeum megvásárolja 939 koronáért, amennyiben az építőmester sérülés nélkül lebontja, a deszkákat az eredeti helyüknek megfelelően beszámozza és gondosan becsomagolja.[14]

»

A vilonyai lelkész örömmel fogadta a hírt, és még ugyanaznap válaszolt a levélre. Mint írta, a mennyezetet „kár – nagy kár lett volna – figyelmen kívül hagyva lomtárba helyezni vagy nyomtalanul megsemmisíteni. – Hadd hirdesse azt – méltó helyén – hová ez úton jut a múlt századok iparművészetét!”[15]

»

Egy héttel később, július 24-én kelt levelében a lelkész már a famennyezet lebontásáról tájékoztatta Szalayt. Bár az építőmester nem várta meg a múzeumi szakember helyszínre utazását, ennek ellenére a bontás, a ládákba csomagolás szakszerűen megtörtént. A hajmáskéri vasútállomásról vonat szállította a vilonyai famennyezet deszkáit Budapestre.[16]

»

1901-ben a vilonyai templomban vakolt, fehérre meszelt mennyezettel cserélték fel az egykori famennyezetet. Az ismeretlen időben épült nyugati karzat hármas tagolású mellvédjén mindmáig olvashatók a felújításban résztvevők nevei.

A nyugati karzat mellvédje az 1901-es templomfelújításról megemlékező felirattal
Kiss Margit felvétele

A nyugati karzat mellvédje az 1901-es templomfelújításról megemlékező felirattal
Kiss Margit felvétele

A nyugati karzat mellvédje az 1901-es templomfelújításról megemlékező felirattal
Kiss Margit felvétele

A fazsindellyel fedett tetőt 1930-ban eternit palára cserélték, a tornyot bádoggal fedték.[17]

A kőkerítéssel körülvett, középkori templomot az 1950-es években nyilvánították műemlékké. 1956-ban Vákár Tibor[18] végzett felmérést a templomban a műemléki helyreállítási tervek elkészítése céljából.[19]

Vákár Tibor építészmérnök felmérése a vilonyai templomról, 1956
Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ Rajztára 8419

Vákár Tibor építészmérnök alaprajza a vilonyai templomról, 1956
Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ Rajztára 8419

A vilonyai famennyezet múzeumi sorsa

A Magyar Nemzeti Múzeum Középkori Osztálya (Érem- és Régiségtára) 1902. március 7-én 37-es leltári számon vette fel műtárgyainak sorába az 51 kazettás famennyezetet. Feltűnő különbség, hogy Mihalik József jelentésében még 54 kazetta szerepelt. A leltárkönyvi elírás azzal a következménnyel járt, hogy a későbbi szakmunkák – forrásként az ott található adatokat alapul véve –az 51 kazettás mennyezetről írnak.[20]

A vilonyai táblákat még ugyanabban az évben a Nemzeti Múzeum Régiségtárának keleti folyosóján állítottak ki.[21]

»

A kutatás során sajnos nem sikerült kideríteni, hogy meddig láthatta a nagyközönség a famennyezetet. A leltárkönyv „Lelhely” rovatába később ceruzával bejegyezték: „áttéve: Iparművészeti Múzeum”-ba. Egyelőre ennek az átadásnak a részletei tisztázatlanok. A leltárkönyvben nincs nyoma, hogy vilonyai mennyezetet törölték volna a Nemzeti Múzeum állományából. Pedig 1936. november 5-én – Zichy Istvánnak, a Magyar Történeti Múzeum (Magyar Nemzeti Múzeum) főigazgatójának kezdeményezésére – az ádámosi és a magyarókereki famennyezetekkel együtt, a vilonyai táblákat is átadták a Néprajzi Osztálynak (Néprajzi Múzeumnak).[22] Mindhárom famennyezet azonos 134789 leltári számon került be a Néprajzi Múzeum műtárgyállományába, a tárgyak minden egyéb részletezése nélkül.

Az 1960-as évek közepén a mennyezet tábláit konzerválták a Néprajzi Múzeumban. A deszkák egy részét táblákká állították össze és egyszerű fenyőfa keretekbe foglalták.

Bemutatásukra 1969-ben a székesfehérvári Csók István Képtárban megrendezett A népművészet évszázadai I. Festett táblák 1526-1825 című kiállításon,[23] majd 1971-ben a K. Csilléry Klára által rendezett Népművészetünk története című kiállításon került sor.

1981-ben Szacsvay Éva, a Néprajzi Múzeum Egyházi gyűjteményének vezető muzeológusa végezte el az akkor már részben összeépített táblák, a különálló deszkák és a kazettaosztó lécek újraleltározását. Az eredetileg 54 kazettás mennyezet időközben megfogyatkozott: hét táblának (14 kazettának) nyoma veszett.

A vilonyai famennyezet fennmaradt húsz táblája és a hozzájuk tartozó – korábban tévesen mezőcsáti karzathoz tartozóként azonosított – takarólécek jelenleg a Néprajzi Múzeum Rítus gyűjteménycsoportja Egyházi gyűjteményének törökbálinti raktárrészében vannak elhelyezve.

A vilonyai templom karzata és sólyi rokonsága

A vilonyai és a sólyi református templom faberendezése és famennyezete közel egy időben (1720–1728 és 1724) és hasonló stílusban készült. A szakirodalom mindkettőt a révkomáromi műhely festőasztalosainak munkájaként tartja számon.[24]

Sólyon és vilonyán is a jellegzetes dunántúli református templomkarzatok készültek, amelyeknek mellvédje alul kis kazettákkal tagolt, e fölött pedig úgynevezett orsós (bábos) korlát húzódik. A kazettasort alul fűrészelt, hullámvonalas szélű deszka zárja le. A könyöklőpárkány alatt profilozott és fogazott díszléc tagolja a felületet.[25] Ez a szerkezeti felépítés jellemzi az eredetileg L-alakú sólyi és a vilonyai templomban ma látható keleti karzat mellvédjét is.

A vilonyai karzat ma már lényegesen kevesebbet mutat egykori szépségéből. Egyes elemeit kicserélték, ornamentikáit pedig háromrétegű átmázolás fedi.

A karzat lépcsőfeljárójánál másodlagosan beépített két táblát találunk, amelyek a mellvéd kazettáival azonos szerkezeti felépítésűek és méretűek. Átfestve nincsenek, virágos festésük erősen megkopott, elkenődött, de a fehér alapszín és a virágminta jól kivehető rajtuk. Hasonló nagyméretű virágfejek díszítik a sólyi karzat kazettáit, sajnos ott a jelentős mértékű átfestések miatt nem láthatjuk eredeti állapotukban a motívumokat.

A vilonyai lépcsőfeljáró két kazettájának alját a karzat mellvédjéhez hasonló fűrészelt szélű deszkadarab zárja le. Ezen vörös, fölötte zöld alapszínen fehér betűs latin felirat töredéke és sárga indadísz látható.

A másodlagosan beépített két tábla új kérdéseket vet fel: talán nemcsak egy karzat készült Vilonyán az 1720-as években a famennyezet készítésével egy időben? Állhatott egy másik kar is a torony felöli nyugati részen, a mai kőkarzat helyén? Vagy a lebontott nyugati karzat mellvédjét látjuk viszont rövidebbre alakítva a keleti oldalon? Az egyházközség irattára sajnos egyelőre nem szolgált adatokkal sem a régi állapotra, sem az újabb nyugati karzat építésére vonatkozóan.

[1] GENTHON István: Magyarország művészeti emlékei 1. Budapest: Akadémiai Kiadó. 1959:426.

[2] LUKCSICS Pál: A gróf Zichy család zsélyi nemzetségi levéltára. Levéltári közlemények 7. 1929: 193–230.

[3] TEMESVÁRY Kálmán: A vilonyai református gyülekezet története 1790-ig. Kézirat. 1966:19. A vilonyai református egyházközség irattárában.

[4] ILA Bálint – KOVACSICS József:Veszprém megye helytörténeti lexikona. Magyarország Helytörténeti Lexikona. Budapest: Akadémiai Kiadó. 1964

[5] A templomban jelenleg (2012) is folyó régészeti feltárások tisztázhatják majd az 1720 előtti épület átalakítások idejét és mértékét.

[6] TEMESVÁRY Kálmán: Községünk. Templomunk és lelkészlakásunk. Kézirat a református egyházközség irattárában. Vilonya. 1974: 8. http://www.vilonya.eu/vilonya/sites/default/files/file/download/Vilonya.pdf

[7] SZŰCS Béla: A vilonyai ev. reform. egyház Aranykönyve. Kézirat. 1901: 5–6. Vilonyai református egyházközség irattára.

[8] SZŰCS Béla: A vilonyai ev. reform. egyház Aranykönyve. Kézirat. 1901: 7–11. Vilonyai református egyházközség irattára.

[9] A levél a vilonyai református egyházközség irattárában, jelzés nélkül. A levél másolata nem található meg a Magyar Nemzeti Múzeum Adattárában, mert az igazgatóság korai iratainak egy része megsemmisült. Debreczeni Droppán Béla adattár vezető szíves közlése, 2011.

[10] Iparművészeti Múzeum Adattár IMM-A 262/1901.

[11] Iparművészeti Múzeum Adattár IMM-A 262/1901.

[12] Iparművészeti Múzeum Adattár IMM-A 301/1901.

[13] Iparművészeti Múzeum Adattár IMM-A 301/1901.

[14] Levél a vilonyai a református egyházközség irattárában. Szalay Imre döntését nagy valószínűséggel az Érem- és Régiségtár kiállítóterének bővülése motiválta, amely lehetőséget adott a famennyezet bemutatására. Lásd: Kalauz a Magyar Nemzeti Múzeum Érem- és Régiségtárában. Budapest, 1902: 3–4.

[15] SZŰCS Béla levelének piszkozata (jelzés nélkül) a vilonyai a református egyházközség irattárában.

[16] SZŰCS Béla levelének piszkozata (jelzés nélkül) a vilonyai a református egyházközség irattárában.

[17] TEMESVÁRY Kálmán: Községünk. Templomunk és lelkészlakásunk. Kézirat a református egyházközség irattárában. Vilonya. 1974: 10-11. http://www.vilonya.eu/vilonya/sites/default/files/file/download/Vilonya.pdf (letöltve: 2012. 11. 02.)

[18] Vákár Tibor Ybl díjas építészmérnökről lásd bővebben: http://www.museum.hu/museum/temporary_en.php?IDT=6936&ID=749 (letöltve: 2012. 11. 03.)

[19] Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ Rajztára: 8419.

[20] Lásd például: ÉBER László: A bútorművesség emlékei Magyarországon. In. Az iparművészet könyve 2. Ráth György, szerk. Budapest: Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Rt. 1905: 493–494., 392–393. kép; TOMBOR Ilona: Régi festett asztalosmunkák a XV–XIX. századból. Budapest: Corvina Kiadó. 1967: 28., 48., 14. kép; TOMBOR Ilona: Magyarországi festett famennyezetek és rokon emlékek a XV–XIX. századból. Budapest: Akadémiai Kiadó. 1968: 36–37., 93.

[21] Kalauz a Magyar Nemzeti Múzeum Érem- és Régiségtárában. Budapest, 1902: 43.; A 2010-2012 között végzett kutatás során a mennyezet kiállításáról nem került elő régi fénykép.

[22] MIKÓ Árpád–SZENTKIRÁLYI Miklós: Az ádámosi unitárius templom festett famennyezete (1526) és a famennyezet rekonstrukciója (1985). Művészettörténeti Értesítő (35.) 1987. 1–4.: 93.

[23] A kiállítást Hofer Tamás (Néprajzi Múzeum és Kovács Péter (Csók István Képtár) rendezte. A kiállításhoz készült tájékoztató kézirata a Néprajzi Múzeum Etnológiai Adattárában NM-EAD-1/F-NMI-szám nélkül/1969. Kiállítás katalógus: HOFER Tamás: Festett táblák 1526–1825. A magyar népművészet évszázadai 1. Székesfehérvár: Fejér megyei Nyomda. /Az István Király Múzeum közleményei./ 18. 1969. http://mek.oszk.hu/08800/08843/08843.pdf (letöltve: 2012. 11. 02.); K. CSILLÉRY Klára: Népművészetünk története. Kiállítás katalógus. 1971. Budapest: Népművelési Propaganda Iroda.

[24] A műhely jellegzetes díszítményei nemcsak a templomokban, hanem az ugyanebből az időszakból származó festett menyasszonyi ládákon is fennmaradtak. Lásd pl.: K. CSILLÉRY Klára: A magyar nép bútorai. Magyar népművészet 4. Budapest: Corvina Kiadó. 1972: II–III. színes tábla. A könyvben bemutatott két láda a Néprajzi Múzeum Háztartás gyűjteménycsoport Bútor- és világítóeszköz gyűjteményének NM 23546 és NM 23119 leltári számú tárgyai.

[25] Analógiái többek közt Sóly, Tök, Szentgál, vagy a távolabbi Szenna, Adorjás templomaiban is megtalálhatók.

Vilonya / Veszprém megye (Veszprém vármegye) – Közép-Dunántúl / Magyarország

A famennyezet

Készítő neve: Bicskei Földes Mihály, Ballog

Készítés ideje: 1728

A Néprajzi Múzeumba került 20 famennyezet tábla (részben deszka) leltári számai: NM 81.79.33 – 81.79.55, további egy tábla leltári szám nélküli

A fal melletti takarólécek, a kazettaosztó lécek és a rozetták leltári száma: NM 81.79. 92

Készítési ideje: 1728

Készítője: Bicskei Földes Mihály, Ballog (?)

Fenyőfa, temperafestéssel

A NM 81.79.54 tábla két felirata:

Méltóságos Grófok kegyes Patrónusink

Zitsi Imre János örökös Uraink

Voltak vallásunkban irgalmas dajkáink

Minden ügyeinkben hasznos protektorink

Utána nemzetes Salomvári János

Zálogos jó Urunk ki nem volt hiános

Isten elszólítván succedált jó hasznos

Nemzetes Kiss Sándor hittel barátságos

…Zálogos urunk jó párja

Nemzetes Zámori irgalmas Magdolna

Aszszonyunk életét Isten hosszabbítsa

Végre Urainkkal lelkét boldogítsa

A NM 81.79.54 tábla első felirata
Kiss Margit felvétele

Ezen Isten dicsőségére ex ruinis restauráltatott

Istennek házát építgetvé 3 ízben ab Ano 1720

és 23 elkezdvén, 1728-ban végeződvén, akkori hű

séges Tanító Tisz: Baranyai János Törvény

Bírák Horvát István, Szabó Pál, Csere István, Falu

Szolgáló Bíráji Barát Ferenc, Kesken János, Kováts

Gergely Tanácsbéli több Esküttek Puskás Mihály és

Gergely, Szabó Benedek, Pap Mihály és Kis Mihálj

Bíróságok és közönséges sz. forgolódásoknak idejekben.

Asztalos munka quod Plurimis

Festessel egyben elaboraltatott Bicskei földes Mihály által

Per me etiam (Ballog?)

A NM 81.79.54 tábla második felirata
Kiss Margit felvétele

A NM 81.79.51 tábla egykori teljes felirata:

Carole sexte dec. vitae nova gaudia redde

Redde Polo lucem Gaudia redde sol

Fae threnos cessare semil Patriaequ ruinam

Resatura optato Pax duat alma solo

Britanus, Svecus, Dan Holendusqu. Brutus

Helvet hanc Aquilum pervenerant eam

[Lilia sunt umbrae Leones spraetequ figurae

Imperii una salus Religionis opus.]

A NM 81.79.51 tábla latin nyelvű felirata
Kiss Margit felvétele

Az eredetileg 54 kazettás famennyezet a mai templomhajó méretével azonos12,5 méterhosszú és6,40 méterszéles teret fedte. A kétkazettányi hosszúságú táblákat három fenyőfadeszkából állították össze. Átlagos hosszúságuk2,70 méter, szélességük1,09 méter.

A méreteket figyelembe véve a templom szélességében hat, hosszában pedig kilenc (6×9) kazetta helyezkedett el. 14 kazetta, azaz 7 tábla hiányzik a jelenleg meglévő 20 táblán (40 kazettán) kívül.[1] A 20 tábla közül háromnál egy-egy deszka hiányzik a teljes felületből.

A deszkák egy részének hátoldalán római és arab számmal jelölték a táblákat, illetve a deszkák sorrendjét. Szűcs Béla leveléből azonban nem derül ki, hogy a lebontáskor a deszkákat beszámozták-e (a csomagoláshoz használt ládák jelzéséről ír). » A lelkész Nemzeti Múzeumnak küldött levele és a hozzá mellékelt bontási rajz ma már nincs meg a múzeum adattárában.[2] A beszámozás tehát nem egyértelmű, akár a Nemzeti Múzeumban is készülhetett az 1902-es kiállítást megelőzően.

A kétfejű sassal és a feliratokkal ellátott táblák (NM 81.79. 51, NM 81.79.54) eredeti elhelyezkedéséről is csak analógiák alapján feltételezhetjük, hogy azok a templomhajó közepét díszítették. Mihalik József jelentése világít rá arra, hogy a festésnek miért épp a számunkra talán legfontosabb, mesterneveket felsoroló része vált kopottá.

A szöveges mezőnek ezen a részén keresztülhúzódó vaspánt nyilván a rozoga mennyezetet tartotta. A vas alatti, padlástér felől nedvesedő fenyődeszkán a festék könnyen fellazulhatott, porló réteggé vált, amelyet a későbbi restaurálások alkalmával sem sikerült már megmenteni, olvashatóbbá tenni.

A famennyezet tábláinak alapszíne fehér. A betéteket kettős fekete keretvonal szegélyezi, ebben a sávban ma világos szürkéskék a színezés. A díszítmények kettesével ismétlődnek a kétkazettás táblákon. Az ornamentikáknak a sólyi táblákkal rokon vonásait Tombor Ilona a következőképp írja le: „Mindkét templom festésén az országszerte használt motívumok: tulipánok, akantuszvirágok, szőlőfürtök, gránátalmák stb. láthatók. Néhány egyéni, ritkább motívum mutat azonos műhelyre, például egy zárt, éles kontúrba foglalt bogyós gyümölcs és egy nyitott korona.”[3]

A kazettákon helyenként átfestésre utaló nyomok fedezhetők fel. Ezek mértékét egy későbbi restaurátori vizsgálat tisztázhatja majd.

A famennyezet takarólécei és rozettái

Tovább a MŰTÁRGY_takaróléc_rozetta galériához

A sólyi és a vilonyai famennyezet közötti hasonlóság a szerkezeti felépítésükre is jellemző. A kazettákat tagoló lécek fekete alapszínű, piros szélű alaplécből és az erre szögezett sárga színű pálcából állnak. A takarólécek sarkainál – és egykor a falak mentén is – négyszirmú (a fal mentén félbevágott kétszirmú) virágfejhez hasonló, közepén esztergált gombbal díszített rozetták vannak elhelyezve. A rozetták alapszíne barnás-rózsaszín, a szirmok ívét fehér és fekete festett hullámvonalak jelzik. Az esztergált gombok színe egykor sárga lehetett. A rozetták egy része ma is eredeti helyén van, a hosszú takarólécekre szögezve.

A hosszú és a rövid kazettaosztó léceknek valamint a rozettáknak kb. a fele maradt fenn napjainkig.

A falak mentén elhelyezett táblák szélét derékszögben egymáshoz illesztett takaróelem zárta le. A mennyezetdeszkára ráfedő rész egyenes, profilozott széllel, a fal mentén lefelé álló deszka alsó széle csipkeszerű fűrészeléssel készült. Az ismétlődő függönyszerű minta színezése és díszítése a rozettákéhoz hasonló: barnás-rózsaszín alapszínű, a formát követő sárga virágszerű formákkal.

A templom falai mentén eredetileg elhelyezett36,8 méterhosszúságú takaróelemekből33,4 métermaradt fenn. A helyenként sérült, letöredezett 18 darab léc hosszúsága 381 és64 cmközött váltakozik.

A fal menti takaróelemek közül egy különleges darab is előkerült, amely még inkább közelebb hozza egymáshoz a sólyi és a vilonyai műtárgyakat. A rövid, mindössze 70 cm-es elemet másodlagosan építették be a vilonyai famennyezet széléhez. MŰTÁRGY_takaróléc_rozetta mappa: Latin A csipkésre fűrészelt részen jól látható a zöld alapszínre festett egykori sárga indadísz, amely a keleti karzat mellvédjét lezáró deszka díszítésével egyező. A felső részre derékszögben rászögelt vörös színű léc szerencsére csak fölül takarja el kissé a fehér betűs latin felirat töredéket:

„…OX SED VOTUM NON MUS…”

Semsey Balázs művészettörténész tanulmányában a sólyi karzat egyik tartóoszlopának felirataként közli az imádság és a zsoltáréneklés helyes módjára figyelmeztető rövid versikét:

„Non Vox / sed Votum / non Musica / Cordu/la sed Cor /

Non Cla/mans sed amans / Psallit / in aure / Dei”

Semsey Balázsnak sikerült fényt deríteni a szöveg eredetére is.[4] Eszerint Lewis Bayly (1565–1631) anglikán prédikátor Praxis pietatis című könyve nyomán Medgyesi Pál (1604–1663) hasonló címmel megjelent, többször kiadott népszerű műve talán alapul szolgálhatott a sólyi és a vilonyai karzat készítői számára. Medgyesi fordításában így szól a felirat:

Nem szó, hanem szófogadás,

Szív, nem külső hangicsálás;

Buzgóság, nem a kiáltás

Mennyégben az énekmondás.”[5]

A 110 éve lebontott vilonyai famennyezet számos átalakítás, csonkítás nyomát viseli magán éppúgy, mint a vele egy időben készült, templomban maradt karzat. A mennyezet fennmaradt darabjainak pontosabb számbavétele és bemutatása, melyhez jelen pályázat nyújtott lehetőséget, reményeink szerint további vizsgálatokra buzdítja a témával foglalkozó kutatókat. A 18. századi berendezéssel kapcsolatban felmerült kérdések megválaszolását részben a templomban jelenleg is folyó régészeti feltárásoktól remélhetjük.

Bibliográfia

AGGHÁZY Mária

1959    A barokk szobrászat Magyarországon. 1. Budapest: Akadémiai Kiadó.

ENTZ Géza – GERŐ László

1958    A Balaton környék Műemlékei. Magyar műemlékek. Budapest: Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata.

ÉBER László

1905    A bútorművesség emlékei Magyarországon. In Az iparművészet könyve 2. Ráth György, szerk. Budapest: Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Rt.

K. CSILLÉRY Klára

1971    Népművészetünk története. A Néprajzi Múzeum kiállítása 1971. április–szeptember. Kiállítás katalógus. Budapest: Népművelési Propaganda Iroda.

HOFER Tamás

1969    Festett táblák 1526–1825. A magyar népművészet évszázadai 1. Székesfehérvár: Fejér megyei Nyomda. /Az István Király Múzeum közleményei./ 18.

ILA Bálint – KOVACSICS József

1964    Veszprém megye helytörténeti lexikona. Magyarország Helytörténeti Lexikona. Budapest: Akadémiai Kiadó. 1964

LUKCSICS Pál

1929    A gróf Zichy család zsélyi nemzetségi levéltára. Levéltári közlemények 7. 1929: 193–230.

MIKÓ Árpád – SZENTKIRÁLYI Miklós

1987    Az ádámosi unitárius templom festett famennyezete (1526) és a famennyezet rekonstrukciója (1985). Művészettörténeti Értesítő (35.) 1–4.: 86–118.

SZACSVAY Éva

2000    Egyházi gyűjtemény. In A Néprajzi Múzeum gyűjteményei. Fejős Zoltán, főszerk. Budapest: Néprajzi Múzeum. 409–410.

TEMESVÁRY Kálmán

1966    A vilonyai református gyülekezet története 1790-ig. Kézirat. (A vilonyai református egyházközség irattárában)

TEMESVÁRY Kálmán

1974    Községünk. Templomunk és lelkészlakásunk. Kézirat. (A vilonyai református egyházközség irattárában)

TOMBOR Ilona

1967    Régi festett asztalosmunkák a XV–XIX. századból. Budapest: Corvina Kiadó.

TOMBOR Ilona

1968    Magyarországi festett famennyezetek és rokon emlékek a XV–XIX. századból. Budapest: Akadémiai Kiadó.

VOIT Pál

1942    Adatok a magyar festő-asztalosok munkásságának bibliográfiájához. In Emlékkönyv: Gerevich Tibor hatvanadik születésnapjára. Írták tanítványai. 111–138. Budapest: Franklin.