Kiss Margit
A kemsei református templom berendezése
Baranya megye déli részén található Kemse község, az Ormánság vadvizes, ligetes tájának egyik jellegzetes települése. Az egykori kis jobbágyfalu a pécsi káptalan tulajdonában volt. Közigazgatásilag hozzátartozott a káptalan hatalmas birtokának néhány része, Zehipuszta és Háromfa-puszta, ahol néhány katolikus család élt. A faluról hosszú évszázadokon keresztül nem készültek pontos felmérések. A 19. században meginduló statisztikai munkák is csak hiányos, megbízhatatlan adatokat közöltek róla.[1]
Kemse lakói igen korán, a 16. század közepén tértek át a református hitre.[2] A kis község egyházi szempontból nem volt önálló, helyben lakó pap híján, filiaként a piskói református egyházhoz tartozott. Anyakönyvét is a mindenkori piskói lelkész vezette.[3]
Piskó és Kemse 1782-ben közösen épített fatalpas, nádtetős templomot.[4]
1834-ben a kemseiek önálló templom építésébe fogtak, amely mellé faharanglábat állítottak. Belsejét festett famennyezettel, karzattal, szószékkel és padokkal látták el.
A haranglábat 1901-ben a templom elé emelt toronnyal váltották fel. Mindössze 12 évig állt Kemsén a fatalpas templom az új toronnyal, mert 1913-ban egy kőtemplom felépítéséről és a régi templom lebontásáról döntött a gyülekezet. Az épület akkoriban már egyedüliként képviselte az Ormánság jellegzetes fatalpas, sövényfalú templomtípusát.
Szerencsére a régi templom nem pusztult el nyomtalanul. Ez elsősorban Szentpétery Pál kemsei tanítónak köszönhető, aki levélben értesítette a Szépművészeti Múzeum igazgatóságát a bontás híréről, egyúttal felajánlva megvételre a templom festett mennyezetét. » Dr. Térey Gábor, a Szépművészeti Múzeum igazgatója a levelet a Magyar Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztályának továbbította.[5] »
A Szépművészeti Múzeum levele a Néprajzi Múzeumnak
Néprajzi Múzeum Etnológiai Adattár EAD-NMI-43/1913.
A Néprajzi Osztály részéről Györffy István vette fel a kapcsolatot Csikesz Sándorral, Kiscsány és Kemse lelkészével, akitől részletes leírást kért az épületről és a festett berendezésről.[6]
Csikesz Sándornak a Néprajzi Múzeum Etnológiai Adattárában őrzött, rajzmellékleteket tartalmazó válaszlevele[7], valamint a bontása előtt készült két régi fényképfelvétel[8] pótolhatatlan értékű dokumentumai Kemse ma már nem létező református templomának. Segítségükkel hiteles képet nyerhetünk az épület szerkezeti felépítéséről és a Néprajzi Múzeumba került festett mennyezet és a faberendezés eredeti elhelyezkedéséről, állapotáról.
Csikesz Sándor az épületről a következőket írja:
Csikesz Sándor lelkész levele a Néprajzi Múzeumnak
Néprajzi Múzeum Etnológiai Adattár EAD-NMI-43/1913.
Csikesz Sándor lelkész levele a Néprajzi Múzeumnak
Néprajzi Múzeum Etnológiai Adattár EAD-NMI-43/1913.
Csikesz Sándor lelkész levele a Néprajzi Múzeumnak
Néprajzi Múzeum Etnológiai Adattár EAD-NMI-43/1913.
„A templomhoz most torony van építve. Eredetileg külön templom és külön harangláb állott. A templom typikus ’ormánsági’, talpas templom. Fundamentom nélkül épült. A templom helyét agyaggal feltöltötték és jól lesulykolták. Erre feltették a négyszögbe összerótt hatalmas talpgerendákat. A talpakba megtámogatott oszlopokat. Ezekre a tetőt. A közét rekesztett fallal vagy sövény tapasztással falnak készítették.
Csikesz Sándor lelkész rajza a kemsei templomról
Néprajzi Múzeum Etnológiai Adattár EAD-NMI-43/1913.
Valamikor itt az Ormánságban mind ilyen templomok voltak. Száz évvel ezelőtt a mi falunké is ilyen volt.[értsd: Kiscsány]
S mikor az árvíz többször fenyegette, emelőrudakkal egyszerre megemelték s alája csúsztattak hengeresre faragott fatörzseket és a templom elé fogták a falu össze lovait és úgy húzatták fel a dombtetőre a völgyből teljes egészében. A drávapalkonyait pedig az 1832-iki nagy árvízkor kivitte a temetőbe (2 kilométerre) a víz s ott akadt meg egy nagy nyárfában. Ehhez pányvázták a templomot és úgy vonszolták vissza. Ma már talpas templom nincs több nálunk. Csak a kemsei!! Ennek a napjai is meg vannak számlálva! Még ezen a nyáron újat építenek helyette!”
A régi fényképen látható, hogy két bejárata is volt az épületnek: egy a torony felől, egy pedig a déli oldal középső részén. A déli és az északi falba vágott két-két kicsi ablakon jutott be természetes fény a templomba.
A mindössze 6,18 méter széles, 12,7 méter hosszú és 4 méter magas templombelsőt 129 kazettából álló, osztólécekkel tagolt famennyezet fedte, amely 1834-ben, a templom építésével egy időben készült. Feliratos tábláját Csikesz Sándor a következőképp írja le:
„A középső mező négy sarkában négy fehér rózsa. Felül egy repülő fehér galamb visz a szájából lelógó babérkoszorút. A koszorú által bekerített helyre ez van írva: ’Eben az Esztendőben köszüttetett az Annya Szentegyháza, az 1834dik Esztendőben, Pósa Jószeb, Öreg Biró Mihó Jószev Öreg Eskűt’.
A mennyezet népies rokokó stílusú díszítményei közt a virágos ornamentikák mellett számos bibliai vonatkozású figurális tábla is akadt:
„A festett mezők érdekesek, van köztük sok, ami meglepően szép. Sok magyaros motívum tulipán, rózsa és rozmaring díszítés. Sok cseréptál, virágkosár, virágváza. Talpas kehely (huszita reminiscentia). Almába szúrt rozmaring, mint a szűzi szerelem jelképe. Egy mezőben összeszedve a magyar kalapdíszek: árvalányhaj, darutoll, rozmaring, rózsa! Másutt két darutoll közt mocsári írisz. Cseréptálban szegfűk. Virágkosárban gyöngyvirág.
De legérdekesebbek a bibliai illusztrácziók és a kálvinista egyházi élet cultus illusztrácziói: Noé galambja olajággal szájában. A XXXIII. Zsoltár zeneszerei: lant, hegedű, síp, trombita. Sőt a duda is. A XLII. Zsoltár szomjúhozó szarvasa, mely a kies kútfőre vágtat. Egyik mezőben az ótestamentomi főpap, Urim és Thummim-ja, drágaköves négyszegletű mellvédője. Másutt a biblia ’eszterág’-ja: a gólya szájában kígyóval. Amott a kakas, melynek szavára Péter megtagadta mesterét. Itt a Nap mosolygó képe osztja 12 sugárkévéjét amott az ótestamentomi templomkárpit félrevonva, hogy láthassuk a mögötte nyugvó páskabárányt. Sőt még a Jób könyve tengerben hánykolódó nagy Leviathánja is felismerhető.”
Csikesz Sándor alaprajzot is mellékelt leveléhez, amely a bútorzat egykori elhelyezkedéséhez nyújt fontos támpontot.
Csikesz Sándor lelkész alaprajza a kemsei templom berendezéséről
Néprajzi Múzeum Etnológiai Adattár EAD-NMI-43/1913.
A kemsei református templombelső 1913-ban
Néprajzi Múzeum Fotótár F 65792
Az L alakú karzat a torony felőli nyugati fal teljes hosszában, másik szakasza a déli fal közepéig húzódott. Négy faoszlop támasztotta alá. Feljárata a torony alatti bejárattól jobbra, a fal mellett elhelyezett lépcsősor volt. Mellvédje összesen 13 táblából állt. Alsó szélét díszes deszka zárta le. A karzatmellvéd – festésének stílusa alapján – a mennyezettel egy időben, 1834-ben készülhetett. A karzat alját fedő kazettás famennyezet azonban korábbi volt, mert ahogy Csikesz Sándor írja, az öregek emlékezete szerint azt a zalátai templomból áthozott 27 festett kazetta borította.
A templom középső részén, az északi fal mellett állt a díszes koronával ellátott szószék, amelybe lépcsők vezettek fel. A szószékkosár mellvédjét a karzat és a mennyezet festményei közt is megtalálható virágkosárral és vázába állított virágcsokorral díszítették. A szószék elé helyezték el a támlás, virágos indákkal kifestett papszéket. A templomtér középen a szögletes, szekrényszerű alsó résszel és kerek lappal ellátott úrasztala állt, amelynek ajtaját festett madár díszítette, alatta egy kibetűzhetetlen felirattal.
A templom további berendezését két-két, egymással szembefordított hosszú padsor alkotta a nők és a férfiak oldalán. A régi fényképen a nők egyik padsorának mellvédje látható közelebbről, amelyen festett virágos kazettát, a könyöklő alatt festett rojtokat láthatunk.
A kemsei református templombelső 1913-ban
Néprajzi Múzeum Fotótár F 65792
A kemsei festett berendezést készítő mesterek
Zentai Tünde néprajzkutató Dél-Dunántúl festett templomait bemutató könyvsorozatának Adorjásról szóló kötetében találunk adatokat Kemse feltételezett mestereire vonatkozóan.[9]
Kemsén nem található mesternév a berendezési tárgyakon, és a régi jegyzőkönyvek közt sem. Az 1834-ben készült kemsei és az 1837-ben kifestett adorjási tárgyakat összehasonlítva Zentai Tünde úgy véli, hogy stílusuk, motívumkészletük, színviláguk, ecsetkezelésük megegyezik. A kemsei famennyezet, a karzatmellvéd táblák, a szószék és a papszék készítője tehát feltételezhetően az adorjási karzaton nevét megörökítő Száitz Jakob vajszlói asztalosmester, és a vele valószínűleg együtt dolgozó Kraus József pécsi piktor lehetett.[10]
A korábban már említett, kemsei karzat aljába másodlagosan beépített zalátai táblák készítője ismeretlen.[11]
A kemsei úrasztalának készítője azonban bizonytalan. Valószínűnek tűnik, hogy korábban készült, 1834 körül átfestették, színvilágát hozzáigazították az újonnan készített bútorokhoz. Az asztal ajtajának virágos-madaras díszítése, a felhasznált festék anyaga eltér a Száitz-féle festéstől, annál korábbinak tűnik. Továbbra is fejtörést okoz az ajtón látható felirat, amely mindmáig megfejtetlen maradt.
A kemsei templom festett berendezése a Néprajzi Múzeumban
Bár egy ideig bizonytalan volt a szószék, az úrasztala és a papszék eladása, végül a famennyezet és a karzat tábláival együtt ezek is bekerültek a Néprajzi Osztály (Néprajzi Múzeum) gyűjteményébe.
Csikesz Sándor lelkész levele a Néprajzi Múzeumnak
Néprajzi Múzeum Etnológiai Adattár EAD-NMI-43/1913.
Csikesz Sándor lelkész levele a Néprajzi Múzeumnak
Néprajzi Múzeum Etnológiai Adattár EAD-NMI-43/1913.
1913 májusában Semayer Vilibáld, a Néprajzi Osztály igazgatója köszönőlevélben fejezte ki háláját Csikesz Sándor lelkésznek a kemsei berendezés megvásárlásához nyújtott segítségéért.
A Néprajzi Osztály köszönőlevele Csikesz Sándornak
Néprajzi Múzeum Etnológiai Adattár EAD-NMI-155/1913.
A Néprajzi Osztály (Néprajzi Múzeum) 1914. február 23-án 103275 leltári számmal vette fel műtárgyállományába a tárgyakat. A régi leírókarton meglehetősen szűkszavú: „Kemse. Talpas templom belsejéből: festett karzatdeszkák, mennyezet, stb.” Hiányzik a műtárgyak részletes felsorolása, darabszáma, leírása és mérete.
A kemsei berendezés a múzeum Hagyomány gyűjteményébe került, amely akkoriban egyesítette a mai Szokás- és játékgyűjtemény, az Egyházi gyűjtemény valamint a Bútor- és világítóeszköz gyűjtemény tárgyait. A kemsei műtárgyak a múzeum raktárában vészeltek át két világháborút, és költöztek át az intézménnyel együtt több alkalommal az éppen aktuális újabb raktárba. A Néprajzi Múzeum Könyves Kálmán körúti épületében az 1960-as, 1970-es években egy vízcsőtörés következtében jelentős károsodás érte a berendezés festését, amelynek nyomait a tárgyak egy része mindmáig magán viseli.
Az 1960-as években a kemsei tárgyak konzerválását végezték el a múzeum restaurátorai.
A műtárgyak közel száz évig nem kerültek a nyilvánosság elé. A lebontott talpas templom azonban, mint a középkori hagyományokat őrző helyi népi építőgyakorlat és ácstechnika klasszikusa, gyakran hivatkozott példája maradt a népi építészettel, templomokkal foglalkozó szakirodalomnak.[12]
1981-ben Szacsvay Éva, az akkor már önállósult Egyházi gyűjtemény vezetőmuzeológusa raktárrendezés alkalmával leltározta be újra a kemsei műtárgyakat. Ennek során az egyes tárgyak, tárgytöredékek önálló leltári számot kaptak. Az akkoriban már tekintélyes mennyiségű festett templomberendezés teljes rendszerezésére nem volt mód, így előfordult, hogy az egyébként összetartozó tárgyak egyes elemei külön leltári számon kerültek be a nyilvántartásba.
A raktárban töltött hosszú évszázad után a Debreceni Református Kollégium Múzeuma 2001-ben egyházművészeti állandó kiállítására kölcsönözte a kemsei templom szószékét. A 2000-ben helyreállított szószékkosár és korona – néhány, akkor még kallódó elemétől eltekintve – mindmáig látható a debreceni kollégium 2012-ben megújult múzeumának kiállítóterében.
A famennyezet, a karzatmellvéd táblái, a papszék és az úrasztala a Néprajzi Múzeum Egyházi gyűjteményének raktárában találhatók.
Jelen pályázat keretében nyílt lehetőség alaposabb felmérésükre, rendszerezésükre, hogy megtudjuk: valójában mi és mennyi maradt fenn a kemsei templom berendezéséből?
[1] ELEK Péter – GUNDA Béla, et. al.: Elsüllyedt falu a Dunántúlon. Kemse község élete. Írták: a Pro Christo Diákok Háza Falukutató Munkaközösségének tagjai. Budapest: Sylvester Irodalmi és Nyomdai Intézet Bt. 1937:23.
[2] Szlavónia és az Ormánság népe Sztáray Mihály tanításai nyomán lépett a reformáció útjára. Sztáray 1544-től Laskón működött. Baranya és Szlavónia területén 120 protestáns egyházat alapított. KISS Z. Géza: Ormánsági változások. Budapest: Akadémiai Kiadó. 1991:149.
[3] ELEK Péter – GUNDA Béla, et. al.: Elsüllyedt falu a Dunántúlon. Kemse község élete. Írták: a Pro Christo Diákok Háza Falukutató Munkaközösségének tagjai. Budapest: Sylvester Irodalmi és Nyomdai Intézet Bt. 1937:23.
[4] BALOGH Ilona: Magyar Fatornyok. Györffy István, szerk. /Néprajzi Füzetek,1./ Budapest: A Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Néprajzi Intézete. 1935:103.; Kováts J. István (főszerk): Magyar református templomok I. Budapest: Atheneum Nyomda. 1942:91
[5] Néprajzi Múzeum Etnológiai Adattár EAD-NMI-43/1913.
[6] Csikesz Sándor (1886-1940) debreceni ref. lelkész, teológiai tanár. Fényképét lásd: http://hdl.handle.net/2437/12773; Metapédia: Csikesz Sándor
[7] Néprajzi Múzeum Etnológiai Adattára: EAD-NMI-43/1913.
[8] Néprajzi Múzeum Fényképgyűjteménye: F.55515, F. 65792
[9] ZENTAI Tünde: Adorjás. A Dél-Dunántúl festett templomai. Pécs: Pro Pannónia Kiadó. 2007.
[10] ZENTAI Tünde: Adorjás. A Dél-Dunántúl festett templomai. Pécs: Pro Pannónia Kiadó. 2007: 25–31.
[11] Kérdéses, hogy ezekből a táblákból kerül-e be egyáltalán néhány darab a Néprajzi Múzeumba 1913-ban.
[12] BALOGH Ilona: Magyar Fatornyok. Györffy István, szerk. /Néprajzi Füzetek,1./ Budapest: A Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Néprajzi Intézete. 1935:2. kép.; KOVÁTS J. István (főszerk): Magyar református templomok I. Budapest: Atheneum Nyomda. 1942:9.; Néprajzi Lexikon V. Ortutay Gyula, főszerk. Budapest: Akadémiai Kiadó. 1982: 248–241.; 253:3. kép.