Balassa M. Iván

A mándi református templom története

A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Felső–tiszavidéki tájegységének központi épületegyüttese: a Mándról származó templom és a Nemesborzováról áttelepített harangláb.

A templom viszonylag bőséges irodalma Kiss Kálmán 1878-ban megjelent munkájával vette kezdetét[1], és a publikációk sora napjainkig tart. Különösen fontosak ezek közt Gilyén Nándor tanulmányai.[2] Már bevezetőül érdemes utalni az általa is vallott, nagy előzményekre visszatekintő vélekedésre, hogy a mándi templom a gótika szívós és sajátos továbbélésének példája.[3]

A mándi református templom építésének ideje hosszú időn át problémamentesnek tűnt, hiszen a famennyezet középmezője: a koporsó látszólag pontos adatokkal szolgál:

„Ezen Isten Háza épit / tetett a régi Templom / nak hellyére a N. Mán / di Reformata Sz. Ekkle / sia tulajdon költségével / kezdődött építése a Fel / séges K. Consilium enge / delméből 1787 dik Esztbe / végződött 1790 ben. / ISTEN ditsősségére / Die 20 Spbe”

A felirat négy sarkában is látható egy-egy szám, összeolvasva 1790. Kevesebb figyelemre méltatták eddig, pedig úgy tűnik, ez is fontos, hogy a szószékkorona hangvetőjének alján is van egy évszám: 1791.

Többen felfigyeltek arra, hogy a berendezés egyes elemei nincsenek – elsősorban szerkezeti – összhangban az épület egészével. A karzatok utólagos elhelyezése eléggé nyilvánvaló: a karzatot tartó vízszintes gerendák miatt megbontották az épületszerkezetet, és a gerendákat csak ráültették (méghozzá nem is túl szakszerűen) a szerkezeti csomópontokra.[4] A nyugati karzat beépítésekor eltüntették a déli homlokzat utolsó nyugati ablakát és lefűrészelték a nyugati bejárati ajtó felső részét. A keleti karzat beépítésekor a keleti ablakot – eredeti helyén lekicsinyítve – „áthelyezték”.

A diadalív jelenlegi, és a templommennyezettel bizonyára egykorú borítása alatt, az ajtókhoz hasonlóan gondosan megmunkált, ívelt könyökfák vannak. A bontáskor napvilágra került gerendákról megállapították, hogy felületük gyalult (?),[5] ami szintén arra vall, hogy valamikor takarás nélkül díszítették a templomot.

Az ellentmondások egyik legérdekesebbje a „korábbi templom”, melyre a koporsó felirata is utal, és amelyet a bontás során – természetesen – a templom alatt kerestek. Bizonyos nyomokat talált is Kovács István László, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum építész munkatársa.[6] „A feltárás szerint az előző templom ugyancsak poligonális szentélyzáródású, a most elbontottnál kisebb, körülbelül 5.70 x 13.00 méter befoglaló méretű épület volt.”[7]

Ennek (?) a feltételezett „korábbi templomnak” más részletei is előkerültek a karzat alatt, továbbá ereszdeszkaként, sőt padelőlapként egy kazettás, festett mennyezet részletét találták meg. Egy részük – 12 tábla – jelenleg a templombelsőben, az északi falra felakasztva látható.[8] Eddig általában úgy véltük, hogy ezek a kazetták abból a kisebb méretű templomból származnak, melyet a feltárás valószínűsített.

Már Kiss Kálmán[9], majd Balogh Ilona[10] utal a templom formai egyezésére a Mátyás-kori gótikus kőtemplomokkal. Ezt a tényt két irányból igyekeztek indokolni, egyrészt egy hasonulási igénnyel ezekhez a templomokhoz, másrészt a népi kultúra jellegéből adódó szívós hagyomány-továbbéléssel, mint ez Gilyén Nándor korábban már hivatkozott tanulmányában is olvasható.

A berendezés és az épületszerkezet közötti ellentmondást Gilyén Nándor[11] és magam is[12] úgy igyekeztük áthidalni, hogy feltételeztük, az 1790-ben, illetve 1791-ben befejezett építést közvetlenül követte a karzatok beépítése és mindaz az átalakítás, mely ezzel volt kapcsolatban.

Gilyén Nándor – valószínű saját hasonló kételyeinek eloszlatására – hivatkozik Tákos példájára, arra, hogy: „A fatemplomok és berendezések építés után néhány évre végzett átalakítása, bővítése, kiegészítése nem lehetett egyedülálló, erre mutat például az 1766-ban épült tákosi templom 1767-ben készült két padja, 1779 évi bővítése, új karzata és a templom 1784-i megújítása.”[13] Megítélésem szerint azonban ennek a templomnak sem ilyen egyszerű az építéstörténete – ez azonban már egy más tanulmány témája – arról nem is beszélve, hogy a templomokban található „építési” feljegyzéseket, évszámokat – mint erre még a későbbiekben visszatérek – óvatosan kell kezelni.

A mándi református templom építési korának és egyes építési korszakainak meghatározását a berendezés kérdéseivel kezdem, hiszen – egyéb fogódzók híján – e téren nyílik lehetőség az összehasonlításra, bizonyos időrendi kérdések tisztázására.

A szószékkoronával kezdve: többen említik, hogy a mándihoz hasonlóak vannak Kisszekeresen, Nagyszekeresen, Tiszakóródon, Tarpán és Vámosorosziban.[14] A felsoroltak közül különösen a Vámosorosziban lévő figyelemre méltó, ez ugyanis feliratában megnevezi a készítőt is: „Készíttetett ez a Korona T. Literáti Vida Jóse(f) Prédikátorságában Vasvári Gábor által 1794-dik esztendőben, Pünkösd Havában.”[15] A mándi és a vámosoroszi szószékkoronáról már első pillantásra is látszik, hogy egy kéz műve, így – mivel időbeli akadálya sincs – az előbbit is Vasvári Ódor Gábor munkájának tekinthetjük.[16]

Az időbeli egyezés a szószékkorona és a koporsó felirata között – 1790 illetve 1791 – és a feliratok azonos jellege arra vall, hogy a mennyezet is az ő keze munkája lehet. Ezt erősíti meg az 1799-ben készült hermánszegi mennyezet, melynek építési körülményeit a templom keleti zárófalán elhelyezett festett felirat örökítette meg: „…Ep/pitették ez Urházát, T. Kas/sai Sámuel Prédikátorságában/ V. Ódor Gábor Asztalos mes/ter által 1799-ben.”[17] Ebbe a körbe tartozik még az 1792-ben elkészült mennyezet Túrricsén, ahol a koporsó kialakítása is teljesen azonos a mándival.[18] A milotai templom feliratát azért érdemes idézni, mert szinte szó szerint követi a Mándon találhatót: „EZEN ISTEN-HÁZA ÉPÍTTETETT A RÉGINEK HELYÉRE A FELS. KIR. CONSILIUM ENGEDELMÉBŐL, A NEMES MILOTAI REF. SZ. EKKLESIA KÖLTSÉGÉN, ISTEN DICSŐSÉGÉRE 1793 MÁJ. 23. Ujittatott 1893. MÁJ. 23.”[19]

Ezeknél a mennyezeteknél Vasvári Ódor Gábor az új „divat”-ot követi, az erőteljes tagolással kazettákra osztott mennyezet mezőit nem virágornamentikával díszíti, hanem sötétkék alapon arany csillaggal ékíti és a tagoló bordák (osztólécek) találkozásához többszínű rozettákat helyez.

A templombelsők következő meghatározó eleme a karzat, vagy karzatok. Tombor Ilona a következőképpen jellemzi a mándiakat: „Az egyik 4 táblás; egyforma táblákkal, melyeket festett, plasztikus indakeret díszít, a sarkokban kihajló csigavonalakkal és azokon átbújó karikával. Mindensarokba egy-egy csipkézett szélű négyszöget festettek, amely rátétszerű hatást kelt. Az egész díszítésmód bőr- vagy fémmunkára emlékeztet, ahogyan Gilyén Nándor találóan megjegyezte. A táblákat plasztikus pilaszterek választják el, primitív korintizáló főkkel; a párkány festése márványt utánzó. E mértani, illetve építészeti jellegű elvont formák mellett néhány szervetlenül odafestett árva fenyőfát látunk. Tartalmi hasonlóságot mutatnak a […] felvidéki „cédrusfás” karzatokkal.”[20] Nem teljesen egyértelműen a vámosororoszi templom szentélyben lévő karzat hasonlóságára is utal, amelyről Gilyén Nándornak az a véleménye, hogy ez is Vasvári műve.[21] Ebbéli vélekedését magam is osztom, hiszen mindkét helyen felül erőteljes, színes harántsávozásokkal (márványozással) is hangsúlyozott párkány zárja a karzat mellvédét. Az oszlopokkal tagolt felületeknél az oszlopokkal párhuzamosan megszólalásig azonos „ciprusfa” díszítés található. Az már inkább csak a művészi variáló kedvnek köszönhető, hogy Vámosorosziban az oszlopok téglalap metszetűek és az említett ciprusfák a mezők keretezésén belül vannak, Mándon ezzel szemben az oszlopok gömbölyűek és a fák az előzővel egyébként rendkívül egyező keretezésen kívül kaptak helyet. Még a középmezők aljára festett két-két kis „fenyőfa” is azonos!

A milotai mennyezetre már fölhívtam a figyelmet, és bizonyára nem véletlen, hogy a karzatok is azonosak. A mándi és a milotai karzatok az őket tartó oszlopok formájában, oszlopfőiben is nagymértékű hasonlatosságot mutatnak.[22]

Hermánszeg temploma azért különleges jelentőségű, mert ez esetben Vasvári Ódor Gábor nemcsak a berendezést készítette, hanem a templomot is ő építette. Ez az adat Kiss Kálmántól származik,[23] a Műemléki Topográfia is ilyen értelemben ír.[24] Ugyanakkor Várady József úgy tudja, hogy a templom „[…] középkori, kiépítve 1722, átépítve 1797–99-ig […]”,[25] s bár a munka jellegéből adódóan forrását nem ismerhetjük, elgondolkoztató, hogy a hatszögzáródású szentélyes, sarkain támpilléres templomot valóban klasszicistának tekinthetjük-e, mint azt a Topográfia teszi, és valóban új építés fűződik Vasvári Ódor Gábor nevéhez? Az, hogy a renoválást építésként tüntetik fel, nem szokatlan, éppen mesterünk esetében is van rá példa.[26]

Mindenesetre az eddigiek alapján joggal feltételezhető, hogy a mándi templom mennyezete, szószékkoronája, a nyugati és keleti részben lévő karzatok egykorúak és egy mester műve, Vasvári Ódor Gáboré. Ez nem találkozik Gilyén Nándor véleményével, szerinte a kor gyakorlatának megfelelően több mester dolgozott Mándon és példaszerű összhangjuk eredménye a látható stílusegység.[27]

Tombor Ilona arra is felhívja a figyelmet, hogy a mándihoz hasonló padok vannak Csarodán, Kölcsén, Nagyszekeresen (1773-ból és 1783-ból) és Vámosoroszban is, s ez utóbbit 1794-ben feltehetően Vasvári Gábor készítette.[28]. Mándon kétféle pad van, a keleti és nyugati részben lévők nemcsak jelentősen különböznek a szószékkel szemben elhelyezkedőkkel, hanem az utóbbiak részben takarják az előbbiek díszített padelőit. Tovább bonyolítja a kérdést, hogy azok a bizonyos korábbi mennyezetből származó festett kazetta töredékek egy darabja a templom hossztengelyére merőleges padoknál került elő. A tengellyel párhuzamos, barokkosan kihasasodó padokon olyan belső keretezés van, mint amilyennel a karzaton találkozhattunk, ugyanakkor a mezőket elválasztó függőleges tagolás alapvetően más szellemben fogant, mint a karzatokon. Ezekkel a padokkal egyező a papi szék is. Mivel a templombelsők legkevésbé dokumentált részei a padok, így ez esetben csak a tények rögzítésével kell megelégednem.

1787 és 1791 között tehát komoly munkálatok voltak Mándon, de ez véleményem szerint nem „templomépítés” volt, hanem csak felújítás, egy új berendezés elkészítése.

A berendezés tanulságai miatt újra elő kellett venni a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban őrzött nem túlzottan bőséges bontási dokumentumokat, és egy olyan dologra figyeltem fel, amely eddig mindenki figyelmét – az enyémet is – elkerülte. KOVÁCS István László leírta, hogy „A „diadalív”-gerenda keleti oldalán középen előkerült egy 30×9 cm befoglaló méretű, fekete festékkel festett felirat, ami valószínű az ácsszerkezet készítésének dátuma: „Ad 1787” […]. A betűk görögösek, az ezres római számmal íródott, az egyik hetes fordított.”[29] Szerencsére Kovács István László egy nem túl jó minőségű fényképfelvételen[30] túl 1:2 méretarányú rajzban is megörökítette a feliratot,[31] amelyet azonban tévesen értelmezte (már maga ez a tény is nagymértékben hitelesíti a rajzot és fényképet), hiszen helyes olvasata: Ad 1582, esetleg 1587, mert az utolsó szám – a kopás vagy torzulás miatt – mindkét lehetőséget megengedi.

Ez teljesen új távlatokat nyitott a kutatás előtt. Mindenekelőtt azt igyekeztem tisztázni, hogy a diadalív gerendája nem másodlagos beépítésű-e, azaz egy eredetileg más épületből származó épületelemet használtak újra fel? Ezt szerkezeti szerepe, a korábbi csapolásnyomok hiánya kizárttá teszi, a gerenda a jelenlegi templom épületszerkezetéhez készült.

Ennek az adatnak a fényében új megvilágításba került egy olyan levéltári adat is, melynek korábbi – hozzáteszem téves – fordítása éppen egy közleményem nyomán a templom 18. század végi építése mellett szólt. Az 1733-ban készült Conscriptio Ecclesiarum Parochialium Szatmár megyében, a Szamosközben összeírta a mándi templomot is: „Mánd falu nem katolikus parókiájának van egy leányegyháza éspedig a borzovai, mely fél óra járásra van: a falu [t.i. Mánd] lakosai mind kálvinisták. Az anyaegyházban soha sem volt kőtemplom, csak fából való, amit a lakosok maguk építettek. A helység prédikátora a parókia épületében lakik állandóan.”[32] A szövegben funkcionáló fatemplomot említenek, s mivel az összeírás nyilvánvalóan az 1731. március 25-én meghirdetett úgynevezett Carolina Resolutio eredményeként született, és eredetileg az Egri Érsekség Kassai Egyházkerülete levéltárában őrizték, egyértelmű, hogy a valós helyzetet rögzítették, hiszen a Carolina Resolutio miatt az érdek éppen az lett volna, hogy a kálvinistáknak nincsen templomuk.

Mindezek nagymértékben valószínűsítik, hogy a mándi templom fala, vázszerkezete 1787 előtt épült, és ezt erősítik meg a berendezésről elmondottak is. A továbbiakban arra teszek kísérletet, hogy immáron ezen ismeretek birtokában rekonstruáljam a templom egyes építési korszakait.

I. építési korszak

A templom 1582-ben vagy 1587-ben épült. Falának vázszerkezete és alaprajza azonos a ma is meglévővel. A 16. század végi építés magyarázza a déli és a keleti homlokzat ablakainak élszedett szárfáit és a szamárhátívet formázó szemöldökfáit, a bejárati ajtók és a diadalív takart részeinek igényes kialakítását. Ez ugyanis a gótika – és nem annak szívós továbbélése, ami erre az építési körre nem is nagyon jellemző – és egyben kivételes példája a késő-gótikus provinciális faépítészetnek, annak, amelynek emlékanyaga az anyag romlandósága és viharos történelmünk miatt nem maradt fönt, s melyet eddig jobbára nehezen értelmezhető levéltári adatok alapján próbáltunk meg elképzelni.

II. építési korszak

A 16. század végi és a múzeumban felállítás során rekonstruált „építéskori”, azaz 18. század végi állapot között mindenképpen kellett legyen egy (de az sem kizárt, hogy több) nagyobb átalakítás. Erre vall a déli és a nyugati ajtó. Ezek tokja takarja a későközépkori szerkezetet, melyek a takarás alatt meszeltek, tehát későbbiek annál.[33]

Feltételezhető, hogy ebben az építési periódusban készülhetett az a festett mennyezet, melynek egyes elemeit a templom különböző részein találták meg. A mándi kazetták között feltűnően sok az átlós szerkesztésű, ez viszonylag késői korra vallana, emellett ez a szerkesztési sajátosság meg is nehezíti az összevetést a környék hasonló emlékeivel.[34] Tombor Ilona említi a csengersimai és gyügyei együttest, mely nem köthető névhez. A csengersimai mennyezet 1761-ben készült, a kazetták keretezésénél ugyanarra a mélyítést sugalló optikai trükkre törekedtek, mind a Mándon föllelteknél, ez azonban szinte az egyetlen rokonság a kettő között. Csengersimán a kazetták szimmetrikusan szerkesztettek és közöttük a hét mándi motívum egyike sem lelhető föl. A Gyügyén lévő mennyezeten a mándi motívumok közül fellelhető a „tök”, a „pálmafa”, a kazetta négy sarkából induló „csepp” és a „háromágú szőlőfürt” is. A „pálmafákat” összevetve: Gyügyén ez egy meglehetősen kusza vonalszövedék, szinte az az ember érzése, hogy festője nem is tudja, pontosan mit ábrázol. A mándi „pálmafa” erőteljes, lendületes vonalvezetése a két „tökös” kazettán is megfigyelhető, ez is jóval határozottabb, mint amit Gyügyén láthatunk. A két mennyezet viszonyáról az az érzésem, mintha a gyügyei mester a mándit másolta volna. Ha a másolás teória – mely természetesen jelenthet azonos mintakönyvből dolgozást is – mindkét esetben helytálló, akkor a mándi mennyezetrészletek készítésének végpontja adott: 1767. Az „iskola” eddig ismert legkorábbi példája az 1761-es csengersimai. Tehát csak az valószínűsíthető, hogy az újonnan előkerült kazetták is ez idő tájt, valamikor 1760 körül készülhettek. Ez azonban nem könnyíti meg helyzetünket, hiszen ez az időpont túlzottan közel van a Vasvári Ódor Gábor új mennyezetének elkészültéhez, és adott a kérdés, ha mindez igaz, akkor miért kellett alig harminc év után ezt egy teljesen újjal felcserélni?

A padokkal kapcsolatosan már említettem, hogy a keleti és nyugati oldalon lévők különböznek a szószékkel szemben elhelyezettektől és a Mózes-széktől. Amennyiben a kettő közül valamelyik Vasvári Ódor Gábor munkája, akkor felvetődik a kérdés, hogy a másik korábbi, vagy későbbi? Egyelőre a kérdés számomra eldönthetetlen, így az is, hogy nem készült-e a padok egy része az 1790 körüli nagy átépítést megelőzően? Természetesen az sem kizárt, hogy a barokkos ívelésű együttes utólag került be a templomba, s nem egy korábbi berendezésből maradt ránk. Jelenleg mindkét lehetőség nyitott, itt is további kutatásoknak kell a végső szót kimondani.

III. építési korszak

1787-ben több évig tartó átépítésbe, felújításba fogtak a mándiak. Vasvári Ódor Gábornak a mennyezet, a karzatok és a szószék elkészítésére adtak megbízást. Ezek közül elsősorban a karzatok érintették az épület szerkezetét is, hiszen erre kellett ráültetni a tartógerendákat. Különösen a nyugati karzat érdekes abból a szempontból, hogy ezt a gerendát a déli homlokzaton úgy helyezték el, hogy belefaragtak egy – éppen megszüntetendő – ablak szárfájába és szinte teljesen átvágták az egyik ferdetámaszt is. Ennek számomra az a logikus magyarázata, hogy az építő nem ismerte pontosan az épület szerkezetét. Nem lehetetlen az sem, hogy a karzat egyes elemeit előre elkészítette. Hiszen adott a lehetőség, ha mintegy 30 cm-rel szélesebbre készíti a nyugati karzatot, mindezekre nem lett volna szükség.

A keleti karzatnál nem merültek fel ilyen problémák, itt pontosan az ablak-szárfát is alkotó függőleges tartóoszlop és az alsó övgerenda találkozásánál van a karzattartó keresztgerenda, sőt arra is ügyeltek, hogy a függőleges tartó mellett közvetlenül elhelyezkedő ugyanilyen irányú paticstartó-karót se sértsék meg.

A karzatok beépítésével meg kellett szüntetni a déli homlokzaton lévő első (nyugati) ablakot. Ezzel viszont a karzat teljesen sötét lett. Ezért azután a nyugati ajtó mezejében, a felső övgerenda és a koszorú között egy kerek ablakot vágtak. Ablakot kellett megszüntetni a keleti homlokzaton is, a „szentélyzáró” falon az ablak eredetileg ugyanis a két övgerenda között volt, ezt vízszintesen bekarózták és függőlegesen befonták – tehát ellenkezően, mint az épület eredeti fonása – az új ablakot pedig a felső övgerenda és a koszorú között készítették el.

A nyugati karzat más problémát is okozott: takarta az itt lévő ajtó felső részét. Ezt úgy oldották meg, hogy az ajtólap íves felső részének felső egyharmadát levágták, rögzítették és immáron csak a többi része volt csak nyitható.

Végezetül a nyugati karzatnál megszüntettek egy ablakot, így a hajó nyugati részének mindössze egy ablaka maradt, amit ráadásul erősen leárnyékolt az újonnan elkészített szószékkorona. Ezért szükségesnek látták, hogy egy új ablakot készítsenek. Erre egyetlen alkalmas hely mutatkozott, az a falsík, mely a diadalívet tartó és az ajtófélfául is szolgáló függőleges tartóelem között van. Az ablakot közvetlenül a diadalív tartója mellé helyezték, szemöldökénél még megpróbálták utánozni a többi ablak szamárhát-ívét – nem túl sok sikerrel –, a nyugati ablakszárat azonban a paticskaróból készítették el, ráadásul teljesen átvágták az egyik ferdetámaszt, majd alsó részét hozzászögezték a karóhoz.

IV. építési korszak

1894-ben a templom nagyobb, külső és belső felújítására került sor, amelyről a gondnoki számadáskönyvben feljegyzések találhatók.[35] Feltehető, hogy ekkor építették a nyugati ajtó elé a kis előcsarnokot és e miatt kellett magasabbra rakni a karzatot megvilágító kis kerek ablakot.

A templom utolsó építési periódusa: a szentendrei újra felépítés, melyről szintén szükséges néhány szót ejteni. A templom rekonstrukciós programját az épület régi ismerője Gilyén Nándor dolgozta ki. Ebben lényegében az „építéskori”, azaz a 18. század végi állapot visszaállítását javasolta. Ennek megfelelően készítette el Horn Antal a kiviteli tervet.[36]

1976 tavaszán a templom vázszerkezetének felállítása után azonban számos olyan jelenségre lettem figyelmes, amelynek az volt a summázata, hogy lehetett a templomnak egy olyan korszaka, amikor a gerendaváz díszítőelemként megjelent a homlokzaton. Az Országos Műemléki Felügyelőség elfogadta véleményemet, és 1977. június 6-án a múzeum tervtanácsa módosította a kiviteli tervet, amelynek az volt a lényege, hogy a templom külső oldalán a vázszerkezet tapasztatlanul jelenjen meg. A kivitelezés azonban másként döntött, az egész templomot betapasztották.

Így állt a templom egészen 1987-ig. Az 1986–1987-es tél azonban erősen megviselte a külső homlokzatot. Újra előkerült tehát az 1977-es tervmódosítás: a gerendákról eltávolították a vakolatot, és egy későbbi határozott állásfoglalásig az egész épületet – a gerendavázat is – lemeszelték. A templom ma is így látható.

A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Felső-Tiszavidék tájegysége egy jellegzetes, túlnyomóan 19. század második felét reprezentáló faluképet rekonstruál. A kompromisszum szülte és ideiglenesnek szánt megoldás a legjobb, tehát az, hogy a gerendaváz szabadon van, de lemeszelve. Így tömegében és a faluképben tényleg úgy jelenik meg, mint ahogyan az a 19. század második felében (az előcsarnok felépítése előtt) eredeti helyén, Mándon lehetett, ugyanakkor közelebbről szemlélve megjelenik – a kutatások alapján a 16. század végén épült – középkori vázszerkezet.

[1] KISS Kálmán: A szathmári református egyházmegye története. Kecskemét, 1878.

[2] GILYÉN Nándor: A mándi templom. Művészettörténeti Értesítő 2-3. 1958:192–198..; GILYÉN Nándor–MENDELE Ferenc–TÓTH János: A Felső-Tiszavidék népi építészete.Budapest: Műszaki Könyvkiadó. 1975. 132–137.; GILYÉN Nándor–HORN Antal: A mándi református templom. Ház és Ember: A Szabadtéri Néprajzi Múzeum közleményei. 2. Kecskés Péter, szerk. 1984.

[3] GILYÉN Nándor: A szatmári és beregi favázas építkezés emlékei. Ház és Ember: A Szabadtéri Néprajzi Múzeum közleményei. 6. Kecskés Péter, szerk. 1990. 52.

[4] Az épület történetéhez tartozik, hogy már az újrafelállítás után a múzeumban egy orgona elhelyezése miatt a nyugati karzatot kibővítették.

[5] KOVÁCS István László: KOVÁCS István László: Mánd, református templom. Bontás – 1975. Kézirat. Szabadtéri Néprajzi Múzeum FAD 54. 1977:2

[6] KOVÁCS István László: Mánd, református templom. Bontás – 1975. Kézirat. Szabadtéri Néprajzi Múzeum FAD 54.; Itt jegyzem meg, hogy a bontáson való résztvételemet a múzeum akkori vezetője Hoffmann Tamás nem engedélyezte. Így azon a Szabadtéri Néprajzi Múzeum részéről csak építészek voltak jelen, és a kivitelező, az Országos Műemléki Felügyekőség sem biztosított néprajzost, esetleg régészt, művészettörténészt a bontáshoz. Az akkori megállapodás alapján az OMF-nek kellett volna elkészíteni a bontás dokumentációját. Ez azonban, legalábbis a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban, nem lelhető föl.

[7] Kérésemre 1977-ben KOVÁCS István László feljegyzései alapján elkészítette azt a dokumentációt, melyet itt is többször idézek. KOVÁCS István László: Mánd, református templom. Bontás – 1975. Kézirat. Szabadtéri Néprajzi Múzeum FAD 54. 1977. 3–4. KOVÁCS István László megjegyzi, hogy a kutatóárkokat visszatemették, a terület jelenleg beépítetlen, úgyhogy nem lenne érdektelen egy szakszerű régészeti feltárás, ami kiterjedhetne a templom környezetére is.

[8] Sajnos ezek pontos dokumetációja nem lelhető föl a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban, a táblákat az Országos Műemléki Felügyelőség (továbbiakban OMF) állította össze és restaurálta. A fellehető dokumentumok jelzik egy tudományos restaurálási dokumentáció elkészítésének szándékát. Ez azonban – ha elkészült egyáltalán – a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban nincs meg. Ezért felhívom arra a figyelmet, hogy a táblák előkerülési körülményeiről ismereteim csak hallomáson alapulnak!

[9] KISS Kálmán: A szathmári református egyházmegye története. Kecskemét. 1878:616.

[10] BALOGH Ilona: Magyar Fatornyok. Györffy István, szerk. /Néprajzi Füzetek,1./ Budapest: A Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Néprajzi Intézete. 1935:150.

[11] GILYÉN Nándor–HORN Antal: A mándi református templom. Ház és Ember2. A Szabadtéri Néprajzi Múzeum közleményei, Kecskés Péter, szerk. 1984:71. kk.

[12] BALASSA M. Iván: A mándi templom. Múzsák: múzeumi magazin. (9) 2. 1978:6–7.

[13] GILYÉN Nándor Mánd, református fatemplom. Rekonstrukciós program. Kézirat. 10.

[14] MENDELE Ferenc–GILYÉN Nándor–TÓTH János: A Felső-Tiszavidék népi építészete. Budapest: Műszaki Könyvkiadó. 1975:146.

[15] TOMBOR Ilona: Magyarországi festett famennyezetek és rokon emlékek a XV–XIX. századból. Budapest: Akadémiai Kiadó. 1968:205.; fényképét lásd GILYÉN Nándor–MENDELE Ferenc–TÓTH János: A Felső-Tiszavidék népi építészete. Budapest: Műszaki Könyvkiadó. 1975:144. 234. ábra

[16] GILYÉN Nándor–HORN Antal: A mándi református templom. Ház és Ember2. A Szabadtéri Néprajzi Múzeum közleményei, Kecskés Péter, szerk. 1984:72.

[17] DERCSÉNYI Dezső– ENTZ Géza, szerk.: Szabolcs–Szatmár megye műemlékei I. Budapest: Akadémiai Kiadó. /Magyarország műemléki topográfiája X–XI./ 1986:454.

[18] DERCSÉNYI Dezső – ENTZ Géza, szerk.: Szabolcs–Szatmár megye műemlékei I. Budapest: Akadémiai Kiadó. /Magyarország műemléki topográfiája X–XI./ 1986:324.

[19] DERCSÉNYI Dezső – ENTZ Géza, szerk.: Szabolcs–Szatmár megye műemlékei II. Budapest: Akadémiai Kiadó. /Magyarország műemléki topográfiája X–XI./ 1986:338.

[20] TOMBOR Ilona: Magyarországi festett famennyezetek és rokon emlékek a XV–XIX. századból. Budapest: Akadémiai Kiadó. 1968:66.

[21] GILYÉN Nándor–MENDELE Ferenc–TÓTH János: A Felső-Tiszavidék népi építészete. Budapest: Műszaki Könyvkiadó. 1975:146.

[22] DERCSÉNYI Dezső–ENTZ Géza, szerk.: Szabolcs–Szatmár megye műemlékei II. Budapest: Akadémiai Kiadó. /Magyarország műemléki topográfiája X–XI./ 1986:338.

[23] KISS Kálmán: A szathmári református egyházmegye története. Kecskemét. 1878:520–535.

[24] DERCSÉNYI Dezső–ENTZ Géza, szerk.: Szabolcs–Szatmár megye műemlékei I. Budapest: Akadémiai Kiadó. /Magyarország műemléki topográfiája X–XI./ 1986:454.

[25] VÁRADY József: Református templomaink. Debrecen. 1987:94.

[26] Túrricse valószínűleg 15. század végén épült templomának mennyezetén ez a felirat olvasható: „Ezenn Ri/tsei : Re : Sz :/ ek: Isten Di:/tsösségére / a maga tulaj/don költsé/gével ez / Urnak / készi/tetett Házat / épittette”, és a tábla sarkában az évszám: 1792.; Egykori feljegyzés is van arról, hogy „1790... Régi Templom ... megujjitottak...”. Lásd DERCSÉNYI Dezső–ENTZ Géza, szerk.: Szabolcs–Szatmár megye műemlékei I. Budapest: Akadémiai Kiadó. /Magyarország műemléki topográfiája X–XI./ 1986:323–324.

[27] GILYÉN Nándor–HORN Antal: A mándi református templom. Ház és Ember2. A Szabadtéri Néprajzi Múzeum közleményei, Kecskés Péter, szerk. 1984:73.

[28] TOMBOR Ilona: Magyarországi festett famennyezetek és rokon emlékek a XV–XIX. századból. Budapest: Akadémiai Kiadó. 1968:66.

[29] KOVÁCS István László: Mánd, református templom. Bontás – 1975. Kézirat. Szabadtéri Néprajzi Múzeum FAD 54. 1977:2.

[30] Szabadtéri Néprajzi Múzeum F. 30.300

[31] A felirat, ha egyáltalán túlélte az épületszerkezeti elemek konzerválását, jelenleg hozzáférhetetlen, mivel a statikailag már kissé bizonytalan festett mennyezetdeszkázat felett a várható szélnyomás és a deszkákra jutó terhelés csökkentése miatt az újrafelállításkor egy haránt irányú pallókból készített merevítés készült, és ez takarja a diadalív gerendájának azt a részét, ahol a felirat van, vagy volt.

[32] Országos Levéltár C 38. (A fordítás Kenéz Győzőnek köszönhető.)

[33] A csarodai templom déli bejárati ajtaja kínálkozik analógiaként, melynek íves felső része és párkányzata pontos megfelelője a mándinak, az ez alatti részen az előbbi helyen két, Mándon csak egy csúcsára állított négyzet ismétlődik koncentrikusan. A négyzetek középpontjában lévő virág mindkét helyen négyszirmú, Mándon azonban gazdagabban díszített. A csarodai ajtószárnyat se tudjuk időhöz kötni, keretének belső ívén egy olyan festés nyomai látszanak, mely egyezik a templom 1642-ben készült díszítőfestésével, az ajtólap belsején pedig két 18. századi vaspánt van. DERCSÉNYI Dezső–ENTZ Géza, szerk.: Szabolcs–Szatmár megye műemlékei I. Budapest: Akadémiai Kiadó. /Magyarország műemléki topográfiája X–XI./ 1986:339–340.

[34] Az biztos, hogy a Csengeren és Gacsályon tevékenykedő Felsőbányai Asztalos István, de az 1760-1780 között Tákoson és Lónyán dolgozó Asztalos Lándor Ferenc műhelyéből se kerülhettek ki. (TOMBOR Ilona: Magyarországi festett famennyezetek és rokon emlékek a XV–XIX. századból. Budapest: Akadémiai Kiadó. 1968:67.)

[35] KOVÁCS István László: Mánd, református templom. Bontás, 1975. Kézirat. Szabadtéri Néprajzi Múzeum FAD 54. 1977:5.

[36] Az építést az Országos Műemléki Felügyelőség Visegrádi építésvezetősége, a múzeum akkori generálkivitelezője végezte.