Lángi József – Mihály Ferenc
A gogánváraljai református templom famennyezete
A templom és berendezése
A történeti Magyarország egyik legkorábbi famennyezetének 1869-ben történt felfedezése után e páratlan emlékkel több tucat publikáció foglalkozott, de a műalkotást befogadó román kori eredetű épület története soha nem hozta lázba a kutatókat.[1] Sőt, néhol még azzal a téves adattal is találkozhatunk, hogy a 20. század elején lebontották volna a templomot. Így, megfelelő kutatás és levéltári források hiányában csak vázlatosan rajzolható meg a templom építéstörténete. A 15. század elején lebontott korai szentélye helyett épülhetett a ma is álló, támpillérekkel megerősített sokszög-záródású szentély, amelyet a régebbi, félköríves diadalívhez ragasztottak.[2] Korai templomának egy nagyméretű, majuszkulás felirattal ellátott téglája 1911-ben került az Erdélyi Múzeum Régiségtárába. Entz Géza véleménye szerint betűtípus alapján készítésének kora a pápai tizedjegyzékek idejénél korábbi, a templom építése tehát a 13–14. század fordulójára helyezhető. Erre utal egyébként egyetlen részlegesen kibontott, kisméretű, tölcséres bélletű és félköríves záródású ablaka, valamint a déli falon fennmaradt egyszerű felszentelési keresztje.[3] A feliratos tégla elárulja azt is, hogy a korai templomot a Szent Szűz tiszteletére szentelték:
ISTA ECCLESIA EST FABRI(C)ATA IN HONO(R)E B(EA)T(A)E VIRG(INI)S
A birtokot 1405-ben Losonci István kapta meg Zsigmond királytól, és feltehetően ezt követően került sorra gótikus átépítésére. A következő nagyobb belső munkára a famennyezet készítésekor, 1510 és 1519 között kerülhetett sor, amikor Bethlen Miklós volt a település birtokosa. A 18. századi javítások rendjén nagyméretű, szegmensíves záródású ablakokat törtek a falakba, a bélletek pedig gazdag stukkódíszt kaptak. Különleges, talán még középkori fedélszékének, kötőgerendáinak egyes részletei külön tanulmányt érdemelnének. Nem tudunk róla, hogy középkori falképeit kutatták-e valaha, de az bizonyos, hogy a mennyezet megvásárlása és múzeumba kerülése körül keletkezett nagyszámú MOB irat nem tesz említést róluk. Pedig nem zárhatjuk ki, hogy páratlan értékű mennyezetéhez akár festett fríz is kapcsolódhatott, mint például a székelydályai református templomban, ahol a szentély kifestésekor készült ― a jelenleginél alacsonyabb falkoronára helyezett kötőgerendákra szögelt – famennyezet alatt futott egy hasonló korú dekoratív mustrasor.[4] A 13–14. század fordulójára keltezhető építési periódushoz köthető festett emlék a hajó déli falán egy templomjavítás során megtalált felszentelési kereszt. A déli kapu és a diadalívhez közel található nagy barokk ablak közötti falfelületen, a padok magasságában szerkesztették meg körzővel, így leginkább a máltai keresztre emlékeztet. Átmérője34 cm, és7 cm széles keretével együtt homogén vörös színű. A durván elkent fehér meszelésbe előbb bekarcolták a keresztet, majd még félig nedvesen festették ki. Sajnos állapota a felszívódó talajnedvesség, a szakszerűtlen feltárás és a meszelés során történt bespriccelés miatt rendkívül rossz. Barna színű, kavicsos habarcsa kötőképességét elveszítette, porlik, mert a nedvesség fokozottan rombolja a középkori vakolatot, környezetében ugyanis mindenütt cementvakolatot hordtak fel a lábazatra, és ez megakadályozza a kapillárisokon magasra felhúzódó víz párolgását. Közvetlenül felette található a 163×61 cm külső méretű, félig kibontott román kori ablak. A templom késő középkori átalakításának festett emléke ma még nem ismert, de a 18. században végzet felújítása során gazdag stukkódísszel borították az ablakbélleteket. Szemöldökén indás ornamentika kanyarog, míg káváinak felső harmadát tulipánok és szimmetrikusan elhelyezett szalagok díszítik. Valószínű, hogy a stukkókkal egy időben festés is került a falakra, ebből ma egy négysoros, javítás emlékét megörökítő feliratszalag sérült részletei látszanak az orgona mögött, a szentély keleti falán.
OK IE…VM RENOVA./ADAMUS ARKOSI SVPR: I./COTT: D.: K.K: ANNO/17..
A felirat 160 cmhosszú, 60 cmmagas és a jelenlegi mennyezete alatt 47 cm-rel kezdődik. Kisebb betűi 8 cm, nagyobb betűi 12–16 cm magasak. Ornamentális elemekkel átszőtt számai 15 cmmagasak. A templom felújításával és a famennyezettel kapcsolatos MOB iratanyag a kulturális Örökségvédelmi Hivatal Könyvtárában található.[5]
A templomhajóba készült az a negyvennyolc kazettára osztott famennyezet, amely 1903-ban vásárlás útján a Szépművészeti Múzeumba került, onnan 1973-ban a Magyar Nemzeti Galériába, ahol szakszerű restaurálását követően az állandó kiállítás része lett. A templom további, a művészettörténeti kutatás szempontjából fontos, de kevésbé ismert műalkotásaira hívnánk fel a figyelmet.
A nyugati karzaton, a falnak támasztva egy négyüléses, fenyőfából, illetve hársfából faragott stallum található. Főpárkányának felső része fogsoros, pártázatos díszítésű; hátlapjának keretléceit lapos faragással díszítették. A halántékfalakat hasonlóképpen lapos faragás, illetve áttört, mérműves faragás díszíti. A stallumot szerkezetében durván átalakították. Az alsó felét teljesen eltávolították, a kartámláknak csak a helye azonosítható. Az ülés-elválasztó falak, a korra jellemző, felcsapható ülőlapok szintén hiányoznak. Felületét több ízben átmázolták, jelenleg vöröses-barna alapszínt, sárgás virágokat láthatunk. A helyszínen végzett surlófényes vizsgálatok, valamint próbafeltárások révén bebizonyosodott, hogy a főpárkány és annak baldachin része, a dorsalé négy betétmezeje közül három, illetve a faragott részek díszesen festettek. A baldachinon, zöld alapszínen fekete vonalvezetéssel kvalitásos lombdíszítés rajzolódik ki. A hátlap élénkvörös, zöld és fekete színű betétmezői hasonlóan indadíszes, stilizált növényábrázolásra utalnak. A stallum szerkezetét, „csillagvirágos” lapos-faragásos díszítését összehasonlítva a közeli segesvári, szászkézdi illetve medgyesi stallumokkal, stallumtöredékekkel, valamint a távolabbi besztercei és szilágycsehi rokonemlékekkel, feltételezzük, hogy a 15. század végén, vagy a 16. század legelején készülhetett ez az igényes műalkotás. A rossz szerkezetű és faanyagú ülőpad tisztítási próbái azt bizonyítják, hogy az eredeti festékréteg jelentős része megvan, és szakszerű restaurálással feltárható.
Figyelemre méltó még a kilenc táblás nyugati karzatmellvéd. A deszkaborítás alatt megőrizték a korábbi ácsolt szerkezetet. Azzal a ritka technikával, hogy a járószintek kialakításánál a fűrészelt deszkák, pallók helyett bárdal hasított tölgyfa pallókat alkalmaztak – néhányszor már találkoztunk. Gogánváralján azonban, s ez eddig egyedi példa, a karzat mellvédjét is ácsolt, háromszögű ablakokkal áttört táblákból képezték ki.
[1] Csak néhány fontos publikációt említenénk meg a mennyezetre vonatkozó terjedelmes irodalomból: SCHULTZ Ferenc építész jelentése erdélyi útjáról. Archaeológiai Értesítő 1870 (2):159.; RÓMER Flóris: Régi falképek Magyarországon. Budapest: Az Eggenberger-féle Akadémiai Könyvkereskedés. /Magyarország művészeti emlékei 3 (1)/ 1874:108–109.; KELEMEN Lajos: Három erdélyi mennyezet-festésről. Erdélyi Múzeum 1898: 15 (10):606–614. Lásd http://www.epa.hu/00900/00979/00108/pdf/1898_15_10_606-614.pdf; BALOGH Jolán: Az erdélyi renaissance. Kolozsvár: Erdélyi Tudományos Intézet. 1943:298–300. Lásd http://adatbank.transindex.ro/html/alcim_pdf5782.pdf; KELEMEN Lajos: Művészettörténeti tanulmányok 1. Bukarest: Kriterion Könyvkiadó. 1977:33–37.
[2] CSÁNKI Dezső: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában. 5. Budapest: Magyar Tudományos Akadémia. 1913:900.; GYÖRFFY György: Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza. 3. Budapest: Akadémiai Kiadó. 1987:563.; ENTZ Géza: Erdély építészete a 14–16. században. Kolozsvár: Erdélyi Múzeum-Egyesület. 1996:41–42, 94, 197, 293.; LÉSTYÁN Ferenc: Megszentelt kövek. 2. Kolozsvár: Gloria.1996:289. Lásd: http://vmek.oszk.hu/04600/04684/html/1181.html; FABINI, Hermann: Atlas der siebenbürgisch- sächsischen Kirchenburgen und Dorfkirchen. Band 2. Hermannstadt: Monumenta Verlag. 1998:211.
[3] ENTZ Géza: Erdély építészete a 14–16. században. Kolozsvár: Erdélyi Múzeum-Egyesület. 1996:41.
[4] LÁNGI József–MIHÁLY Ferenc: Erdélyi falképek és festett faberendezések 1. Budapest: Állami Műemlékhelyreállítási és Restaurálási Központ. 2002. 104-105.
[5] Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ Tudományos Főosztály, Gyűjteményi Osztály, Tudományos Irattár (MOB) 1874/135; 1892/105, 135, 140; 1895/ 58, 67; 1901/ 313, 169, 257, 277,283, 318, 352, 468; 1902/ 391, 478, 493, 527, 567, 594, 613.