Kiss Margit

A vilonyai református templom festett famennyezete

Vilonya Veszprém megyében, a Balaton-felvidék észak-keleti részén, Veszprémtől 10 km-re fekvő település. Középkori temploma valószínűleg a 12–13. században épült román stílusban.[1]

A falu a 14–15. század folyamán a Fehérvári Káptalanhoz tartozott, a 16. században a Podmaniczky család birtoka volt, majd 1552-től, Veszprém elfoglalása után, török fennhatóság alá került. A 17. század második felétől a Zichy család tulajdona lett.[2]

Temesváry Kálmán vilonyai lelkész az 1960–1970-es években írta meg a településről és a templom történetéről szóló tanulmányát. Kutatásai szerint nem maradt fenn levéltári forrás arról, hogy Vilonya – egykor „nemes jobbágy” – lakói mikor tértek át a református hitre. A török megszállás idején elszegényedő, a 16–17. századforduló körül létszámában is megfogyatkozott gyülekezet valószínűleg nem tudott önálló papot tartani, ezért 1618-ban, az egyházkerület református gyülekezeteinek összeírásában még nem szerepel a falu. Vilonyai prédikátor nevét először 1621-ben említi a Veszprémben tartott zsinati jegyzőkönyv. [3]

A 17–18. század forduló idején 10–14 jobbágycsalád lakta a falut, a templom romosan állt („Templum destructrum”).[4] Újjáépítését a katolikus földesúr, Zichy Imre engedélyezte. A vilonyai templom kőfalai fölé újból tetőt emeltek. A templomhajót festett kazettás deszkamennyezettel fedték.

Az 1720 és 1728 között folyó építkezés körülményeit, hiteles dokumentumok híján, nem ismerjük. A renoválás emlékét megörökítő famennyezet kazetta felirata minden esetre azt jelzi, hogy a három alkalommal újított templom[5] restaurálásának kétszer is nekikezdtek:

„Ezen Isten dicsőségére ex ruinis restauráltatott Istennek házát építgetvé 3 ízben ab Ano 1720 és 23 elkezdvén, 1728-ban végeződvén…”

A NM 81.79.54 tábla második felirata
Kiss Margit felvétele

1747-ben harangot készíttetett a gyülekezet Josef Steinstock harangöntővel, ám arról nem maradtak fenn adatok, hogy a harang hol volt elhelyezve.

A templom nyugati fala elé 1796-ban emeltek barokk stílusú kőtornyot oly módon, „hogy a nyugati oromfalat lebontották, és köveit a toronyba beépítették. Mikor a kő elfogyott, téglával folytatták az építést. Így a templomot 495 cm-rel meghosszabbították. Ez a toldás a falon jól látható”[6] A toronyépítés idejét „emlékezetnek okáért” a régi anyakönyvbe is feljegyezték.
  

1841–1842-ben a torony tetejére gomb került, a templom ablakait és zsaluit megújították. Ekkor készült a ma is használatban lévő szószék, újra cserélték a papszéket és az úrasztalát. A padokat zöld színűre festették. 1869-ben a tető zsindelyezésére, 1875-ben a templom újrakövezésére került sor.[7]

A 20. század elején a templom ismét nagyobb javításra szorult. A presbitérium 1901. április 28-án tartott gyűlésén döntött a halaszthatatlan tetőfelújításról.

1901. május 27-én elfogadták az ács és a kőműves árajánlatát. A közgyűlés egyhangúan úgy határozott, hogy a többletkiadásokat a hívek – birtokuk arányában – különadó befizetéséből fedezik. Később, a templom avatása alkalmából összeállított „Aranykönyv”-ben Szűcs Béla lelkész külön is megemlékezett az adakozók áldozatkészségéről.[8]

A lebontásra kerülő famennyezet sorsáról is dönteni kellett. A vilonyai gyülekezet a szomszéd falu, Sóly példáját követte.

A vilonyai famennyezet múzeumba kerülésének előzményei

Szűcs Béla református lelkész 1901. június 5-én írt levelet a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatóságának, amelyben a famennyezetet eladásra kínálta fel. Szalay Imre igazgató nem tartott igényt a mennyezetre, ezért válaszlevelében jelezte a lelkésznek, hogy a vilonyaihoz hasonló mennyezeteket az Iparművészeti Múzeumban őrzik, levelét ezért oda továbbította.[9] »

Szalay egyúttal az Iparművészeti Múzeumot is értesítette a mennyezet eladásáról.[10]

»

Az Iparművészeti Múzeum igazgatója Mihalik József múzeumi őrt bízta meg a szakértői munka elvégzésével, aki a helyszínre történő leutazásáról június 10-én értesítést küldött a lelkésznek.[11]

»
 

Mihalik József helyszíni szemléje 1901. június 13–14-én megtörtént. Beszámolójában a korai időkből származó, mesternévvel ellátott famennyezetet részletesen leírta és múzeumi megszerzését szorgalmazta. Mivel azonban az Iparművészeti Múzeum akkor már birtokában volt a vilonyaihoz hasonló díszítésű sólyi faberendezésnek, Mihalik a vilonyai táblák megosztását javasolta az Iparművészeti és a Nemzeti Múzeum között.

Az Iparművészeti Múzeum igazgatója Radisics Jenő azonban úgy döntött, hogy nem tart igényt a mennyezetre, főként anyagi okok miatt, és Mihalik beszámolóját mellékelve, visszaküldte az anyagot a Nemzeti Múzeumnak.[12]

»

Mihalik József jelentése hiteles képet fest az akkor még eredeti helyén álló famennyezetről:

„A szóban forgó deszkára festett mennyezet, összesen 54 [ötvennégy], léckeretek által hossznégyszögűre osztott mezőből áll, s négy mezőnek kivételével fehér alapon vörös, zöld, kék, sárga, fekete és ibolya színekkel festett magyaros virág-, lomb- és gyümölcs-ornamentumokat tüntet fel. Az ornamentumos mezők többnyire négyesével ismétlődnek s főjellegükben a sólyi karzaton és mennyezeten látható díszítményeket mutatják, mindamellett a mezők között körülbelül nyolc-tíz olyan is előfordul, mely a sólyi karzat és mennyezet mustráitól különbözik s így a régi magyar dekoratív ornamentikának teljesen ismeretlen mintáját képviseli. A négy első mezőben kétfejű sas és három felirat foglal helyet. […] E feliratokból kitűnik, hogy a mennyezet a templomnak a XVIII. század elején eszközölt javításai alkalmából 1728-ban készült s így az hazánk idáig ismert e nemű emlékei között a legrégibb.

A mennyezet tartó-gerendái és keretlécei annyira szúettek, korhadtak és rozogák, hogy a mezők ma hepehupás felületet mutatnak s félni lehet, hogy rövid idő alatt az egész mennyezet leszakad, ha alapos restaurálásáról vagy egy új mennyezettel való kicseréléséről gondoskodás nem történik. Ez a jellemzés azonban pusztán a tartó-gerendákra vonatkozik; a befestett mezők korhadt állapotuk dacára annyira még épek, hogy azokat muzeális célokra felhasználni lehessen.” [13]

Szalay Imre igazgató változtatott korábbi elutasító döntésén, amelyben bizonyára szerepet játszott az érem- és régiségtár épp megújítás alatt lévő kiállításának munkálata. A vilonyai egyházközség irattárában őrzött, 1901. július 17-én kelt levelében azt írta, ha a mennyezet még eladó, azt a Magyar Nemzeti Múzeum megvásárolja 939 koronáért, amennyiben az építőmester sérülés nélkül lebontja, a deszkákat az eredeti helyüknek megfelelően beszámozza és gondosan becsomagolja.[14]

»

A vilonyai lelkész örömmel fogadta a hírt, és még ugyanaznap válaszolt a levélre. Mint írta, a mennyezetet „kár – nagy kár lett volna – figyelmen kívül hagyva lomtárba helyezni vagy nyomtalanul megsemmisíteni. – Hadd hirdesse azt – méltó helyén – hová ez úton jut a múlt századok iparművészetét!”[15]

»

Egy héttel később, július 24-én kelt levelében a lelkész már a famennyezet lebontásáról tájékoztatta Szalayt. Bár az építőmester nem várta meg a múzeumi szakember helyszínre utazását, ennek ellenére a bontás, a ládákba csomagolás szakszerűen megtörtént. A hajmáskéri vasútállomásról vonat szállította a vilonyai famennyezet deszkáit Budapestre.[16]

»

1901-ben a vilonyai templomban vakolt, fehérre meszelt mennyezettel cserélték fel az egykori famennyezetet. Az ismeretlen időben épült nyugati karzat hármas tagolású mellvédjén mindmáig olvashatók a felújításban résztvevők nevei.

A nyugati karzat mellvédje az 1901-es templomfelújításról megemlékező felirattal
Kiss Margit felvétele

A nyugati karzat mellvédje az 1901-es templomfelújításról megemlékező felirattal
Kiss Margit felvétele

A nyugati karzat mellvédje az 1901-es templomfelújításról megemlékező felirattal
Kiss Margit felvétele

A fazsindellyel fedett tetőt 1930-ban eternit palára cserélték, a tornyot bádoggal fedték.[17]

A kőkerítéssel körülvett, középkori templomot az 1950-es években nyilvánították műemlékké. 1956-ban Vákár Tibor[18] végzett felmérést a templomban a műemléki helyreállítási tervek elkészítése céljából.[19]

Vákár Tibor építészmérnök felmérése a vilonyai templomról, 1956
Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ Rajztára 8419

Vákár Tibor építészmérnök alaprajza a vilonyai templomról, 1956
Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ Rajztára 8419

A vilonyai famennyezet múzeumi sorsa

A Magyar Nemzeti Múzeum Középkori Osztálya (Érem- és Régiségtára) 1902. március 7-én 37-es leltári számon vette fel műtárgyainak sorába az 51 kazettás famennyezetet. Feltűnő különbség, hogy Mihalik József jelentésében még 54 kazetta szerepelt. A leltárkönyvi elírás azzal a következménnyel járt, hogy a későbbi szakmunkák – forrásként az ott található adatokat alapul véve –az 51 kazettás mennyezetről írnak.[20]

A vilonyai táblákat még ugyanabban az évben a Nemzeti Múzeum Régiségtárának keleti folyosóján állítottak ki.[21]

»

A kutatás során sajnos nem sikerült kideríteni, hogy meddig láthatta a nagyközönség a famennyezetet. A leltárkönyv „Lelhely” rovatába később ceruzával bejegyezték: „áttéve: Iparművészeti Múzeum”-ba. Egyelőre ennek az átadásnak a részletei tisztázatlanok. A leltárkönyvben nincs nyoma, hogy vilonyai mennyezetet törölték volna a Nemzeti Múzeum állományából. Pedig 1936. november 5-én – Zichy Istvánnak, a Magyar Történeti Múzeum (Magyar Nemzeti Múzeum) főigazgatójának kezdeményezésére – az ádámosi és a magyarókereki famennyezetekkel együtt, a vilonyai táblákat is átadták a Néprajzi Osztálynak (Néprajzi Múzeumnak).[22] Mindhárom famennyezet azonos 134789 leltári számon került be a Néprajzi Múzeum műtárgyállományába, a tárgyak minden egyéb részletezése nélkül.

Az 1960-as évek közepén a mennyezet tábláit konzerválták a Néprajzi Múzeumban. A deszkák egy részét táblákká állították össze és egyszerű fenyőfa keretekbe foglalták.

Bemutatásukra 1969-ben a székesfehérvári Csók István Képtárban megrendezett A népművészet évszázadai I. Festett táblák 1526-1825 című kiállításon,[23] majd 1971-ben a K. Csilléry Klára által rendezett Népművészetünk története című kiállításon került sor.

1981-ben Szacsvay Éva, a Néprajzi Múzeum Egyházi gyűjteményének vezető muzeológusa végezte el az akkor már részben összeépített táblák, a különálló deszkák és a kazettaosztó lécek újraleltározását. Az eredetileg 54 kazettás mennyezet időközben megfogyatkozott: hét táblának (14 kazettának) nyoma veszett.

A vilonyai famennyezet fennmaradt húsz táblája és a hozzájuk tartozó – korábban tévesen mezőcsáti karzathoz tartozóként azonosított – takarólécek jelenleg a Néprajzi Múzeum Rítus gyűjteménycsoportja Egyházi gyűjteményének törökbálinti raktárrészében vannak elhelyezve.

A vilonyai templom karzata és sólyi rokonsága

A vilonyai és a sólyi református templom faberendezése és famennyezete közel egy időben (1720–1728 és 1724) és hasonló stílusban készült. A szakirodalom mindkettőt a révkomáromi műhely festőasztalosainak munkájaként tartja számon.[24]

Sólyon és vilonyán is a jellegzetes dunántúli református templomkarzatok készültek, amelyeknek mellvédje alul kis kazettákkal tagolt, e fölött pedig úgynevezett orsós (bábos) korlát húzódik. A kazettasort alul fűrészelt, hullámvonalas szélű deszka zárja le. A könyöklőpárkány alatt profilozott és fogazott díszléc tagolja a felületet.[25] Ez a szerkezeti felépítés jellemzi az eredetileg L-alakú sólyi és a vilonyai templomban ma látható keleti karzat mellvédjét is.

A vilonyai karzat ma már lényegesen kevesebbet mutat egykori szépségéből. Egyes elemeit kicserélték, ornamentikáit pedig háromrétegű átmázolás fedi.

A karzat lépcsőfeljárójánál másodlagosan beépített két táblát találunk, amelyek a mellvéd kazettáival azonos szerkezeti felépítésűek és méretűek. Átfestve nincsenek, virágos festésük erősen megkopott, elkenődött, de a fehér alapszín és a virágminta jól kivehető rajtuk. Hasonló nagyméretű virágfejek díszítik a sólyi karzat kazettáit, sajnos ott a jelentős mértékű átfestések miatt nem láthatjuk eredeti állapotukban a motívumokat.

A vilonyai lépcsőfeljáró két kazettájának alját a karzat mellvédjéhez hasonló fűrészelt szélű deszkadarab zárja le. Ezen vörös, fölötte zöld alapszínen fehér betűs latin felirat töredéke és sárga indadísz látható.

A másodlagosan beépített két tábla új kérdéseket vet fel: talán nemcsak egy karzat készült Vilonyán az 1720-as években a famennyezet készítésével egy időben? Állhatott egy másik kar is a torony felöli nyugati részen, a mai kőkarzat helyén? Vagy a lebontott nyugati karzat mellvédjét látjuk viszont rövidebbre alakítva a keleti oldalon? Az egyházközség irattára sajnos egyelőre nem szolgált adatokkal sem a régi állapotra, sem az újabb nyugati karzat építésére vonatkozóan.

[1] GENTHON István: Magyarország művészeti emlékei 1. Budapest: Akadémiai Kiadó. 1959:426.

[2] LUKCSICS Pál: A gróf Zichy család zsélyi nemzetségi levéltára. Levéltári közlemények 7. 1929: 193–230.

[3] TEMESVÁRY Kálmán: A vilonyai református gyülekezet története 1790-ig. Kézirat. 1966:19. A vilonyai református egyházközség irattárában.

[4] ILA Bálint – KOVACSICS József:Veszprém megye helytörténeti lexikona. Magyarország Helytörténeti Lexikona. Budapest: Akadémiai Kiadó. 1964

[5] A templomban jelenleg (2012) is folyó régészeti feltárások tisztázhatják majd az 1720 előtti épület átalakítások idejét és mértékét.

[6] TEMESVÁRY Kálmán: Községünk. Templomunk és lelkészlakásunk. Kézirat a református egyházközség irattárában. Vilonya. 1974: 8. http://www.vilonya.eu/vilonya/sites/default/files/file/download/Vilonya.pdf

[7] SZŰCS Béla: A vilonyai ev. reform. egyház Aranykönyve. Kézirat. 1901: 5–6. Vilonyai református egyházközség irattára.

[8] SZŰCS Béla: A vilonyai ev. reform. egyház Aranykönyve. Kézirat. 1901: 7–11. Vilonyai református egyházközség irattára.

[9] A levél a vilonyai református egyházközség irattárában, jelzés nélkül. A levél másolata nem található meg a Magyar Nemzeti Múzeum Adattárában, mert az igazgatóság korai iratainak egy része megsemmisült. Debreczeni Droppán Béla adattár vezető szíves közlése, 2011.

[10] Iparművészeti Múzeum Adattár IMM-A 262/1901.

[11] Iparművészeti Múzeum Adattár IMM-A 262/1901.

[12] Iparművészeti Múzeum Adattár IMM-A 301/1901.

[13] Iparművészeti Múzeum Adattár IMM-A 301/1901.

[14] Levél a vilonyai a református egyházközség irattárában. Szalay Imre döntését nagy valószínűséggel az Érem- és Régiségtár kiállítóterének bővülése motiválta, amely lehetőséget adott a famennyezet bemutatására. Lásd: Kalauz a Magyar Nemzeti Múzeum Érem- és Régiségtárában. Budapest, 1902: 3–4.

[15] SZŰCS Béla levelének piszkozata (jelzés nélkül) a vilonyai a református egyházközség irattárában.

[16] SZŰCS Béla levelének piszkozata (jelzés nélkül) a vilonyai a református egyházközség irattárában.

[17] TEMESVÁRY Kálmán: Községünk. Templomunk és lelkészlakásunk. Kézirat a református egyházközség irattárában. Vilonya. 1974: 10-11. http://www.vilonya.eu/vilonya/sites/default/files/file/download/Vilonya.pdf (letöltve: 2012. 11. 02.)

[18] Vákár Tibor Ybl díjas építészmérnökről lásd bővebben: http://www.museum.hu/museum/temporary_en.php?IDT=6936&ID=749 (letöltve: 2012. 11. 03.)

[19] Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ Rajztára: 8419.

[20] Lásd például: ÉBER László: A bútorművesség emlékei Magyarországon. In. Az iparművészet könyve 2. Ráth György, szerk. Budapest: Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Rt. 1905: 493–494., 392–393. kép; TOMBOR Ilona: Régi festett asztalosmunkák a XV–XIX. századból. Budapest: Corvina Kiadó. 1967: 28., 48., 14. kép; TOMBOR Ilona: Magyarországi festett famennyezetek és rokon emlékek a XV–XIX. századból. Budapest: Akadémiai Kiadó. 1968: 36–37., 93.

[21] Kalauz a Magyar Nemzeti Múzeum Érem- és Régiségtárában. Budapest, 1902: 43.; A 2010-2012 között végzett kutatás során a mennyezet kiállításáról nem került elő régi fénykép.

[22] MIKÓ Árpád–SZENTKIRÁLYI Miklós: Az ádámosi unitárius templom festett famennyezete (1526) és a famennyezet rekonstrukciója (1985). Művészettörténeti Értesítő (35.) 1987. 1–4.: 93.

[23] A kiállítást Hofer Tamás (Néprajzi Múzeum és Kovács Péter (Csók István Képtár) rendezte. A kiállításhoz készült tájékoztató kézirata a Néprajzi Múzeum Etnológiai Adattárában NM-EAD-1/F-NMI-szám nélkül/1969. Kiállítás katalógus: HOFER Tamás: Festett táblák 1526–1825. A magyar népművészet évszázadai 1. Székesfehérvár: Fejér megyei Nyomda. /Az István Király Múzeum közleményei./ 18. 1969. http://mek.oszk.hu/08800/08843/08843.pdf (letöltve: 2012. 11. 02.); K. CSILLÉRY Klára: Népművészetünk története. Kiállítás katalógus. 1971. Budapest: Népművelési Propaganda Iroda.

[24] A műhely jellegzetes díszítményei nemcsak a templomokban, hanem az ugyanebből az időszakból származó festett menyasszonyi ládákon is fennmaradtak. Lásd pl.: K. CSILLÉRY Klára: A magyar nép bútorai. Magyar népművészet 4. Budapest: Corvina Kiadó. 1972: II–III. színes tábla. A könyvben bemutatott két láda a Néprajzi Múzeum Háztartás gyűjteménycsoport Bútor- és világítóeszköz gyűjteményének NM 23546 és NM 23119 leltári számú tárgyai.

[25] Analógiái többek közt Sóly, Tök, Szentgál, vagy a távolabbi Szenna, Adorjás templomaiban is megtalálhatók.