Gyulai Éva
A megyaszói református templom festett berendezése a miskolci Herman Ottó Múzeumban
Megyaszó és temploma
A történeti Zemplén vármegye Harangod-vidék nevű kistáján fekvő Megyaszót már a 13. századi oklevelek is említik, azaz Árpád-kori település. 1287-ben Simon és Mog comes családja birtokolta,[1] 1364-ben királyi adományként Czudar Péter pohárnokmester és fivérei kapták meg a királytól.[2] A 14. század végétől a Monaky (Monoki) családé, amely 1392-ben birtokosztályt tesz zempléni uradalmában, többek között Megyaszó faluban.[3] 1409-ben Monaki Miklós és gyermekei, Bálint és Borbála a falu földesurai.[4] A középkor végén is a Monakiak a fő birtokosok. 1521-ben Monaki Tiburcius özvegye, Kerchi Simonné Borbála a földesura Monok, Mihály, Bekecs, Szada és Megyaszó falvaknak.[5] Ugyanekkor, 1520-ban Megyaszó egy része királyi birtok, a tokaji várhoz tartozó uradalom része.[6] A falu már a középkorban két részből állt, 1405-ben Felső-Megyaszón az Isépy, Cselei és Dobi nemesi családoknak volt nemesi birtokrésze.[7]
A kettős királyválasztás idején, illetve a törökkor kezdetén, majd a 16. század közepén Megyaszó egy része királyi birtok, így mindig azé az uralkodóé, vagy annak egyik párthívéé, aki éppen a vidéket, főként a tokaji várat és uradalmat uralja. A tokaji uradalom falujaként birtokosa volt Szapolyai János, Serédi Gáspár, Ferdinánd király híve, illetve Némethi Ferenc tokaji kapitány is.[8] Az 1570-es és 1580-as években is a tokaji vár tartozéka, kamarai birtokként.[9]
Rákóczi Zsigmond 1583-ban kapta zálogba a szerencsi váruradalmat, majd ehhez Hernádnémetit és Megyaszót. Megyaszó egyébként korábban Ifjú Kristóf tokaji várkapitány zálogbirtoka volt, és 1588-ban lett Rákóczi Zsigmondé és fivéréé, Ferencé,[10] így a 17. században Alsó- és Felső-Megyaszó egy része már a szerencsi váruradalom tartozéka, Rákóczi-birtok.[11] A Rákócziaknak köszönhető, hogy a Harangod-vidékre református hajdúkat telepítettek. Megyaszó egyenesen ún. hajdúváros, azaz kiváltságos hajdútelep lett,[12] a 17. században ezért oppidumnak, azaz mezővárosnak tekintették.[13] 1634-ben az országgyűlés is foglalkozott azzal, hogy a zempléni hajdúvárosok, köztük Megyaszó, különleges jogokat vindikálnak maguknak, és nem akarják magukat a vármegyének, sőt földesuraiknak sem alávetni. A hajdúvárosokat az országgyűlés a vármegye fennhatósága alá kötelezte, de a helységek inkább meghódoltak a töröknek, azaz a török birodalom adófizetői lettek, és segítségükkel a törökök 1635-ben súlyos pusztítást vittek végbe Szerencs környékén.[14] II. Rákóczi Ferenc fejedelem harangod-vidéki birtokairól sok hajdút besoroztatott a szabadságharc seregébe, így 1708-ban 62 megyaszói hajdú jelent meg a hadiszemlén.[15] A hajdúszabadságra vall, hogy Megyaszó lakosai szabad menetelű, azaz szabad költözéssel bíró jobbágyok maradtak a török idők elmúltával is. A szerencsi és felsővadászi uradalom 18. század eleji urbáriumában ezt írják a falu lakosairól: mindnyájan jövevények, szabad nekik máshová költözni, dézsma-, robot és egyéb járadékkötelezettségüket, a földesúrral kötött megegyezés alapján, évente egy összegben róják le.[16] A falu (vagy nagyobb része) 1703–1711 között Rákóczi fejedelem birtoka,[17] akinek birtokait, így a szerencsi uradalmat is, a szabadságharc után a Habsburg-kormányzat lefoglalta, csak nővére, Aspremont–Rákóczi Julianna része maradt meg a családnál.
A Monakiak (Monokiak) birtoklása sem szakadt meg a kora újkorban. 1678-ban Thököly Zsigmond (†1677), Thököly Imre bátyja volt Megyaszó birtokosa, akinek egyébként konfiskálták a jószágait. Thököly Zsigmond első felesége, a fiúsított Monoki Zsuzsanna bárónő révén lett birtokos. Felesége apját, Monaki Miklóst 1625-ben II. Ferdinánd emelte bárói rangra. Monoki Zsuzsanna és Thököly Zsigmond lánya, Thököly Zsófia (†1703) bedeghi Nyáry Zsigmondhoz ment férjhez, így lett Nyáry Zsigmond a monoki kastély ura és Alsó-Megyaszó birtokosa.[18] A Rákóczi fejedelemtől és Thököly Zsigmondtól konfiskált birtokokat, köztük Alsó és Felső-Megyaszót, a 18. század elején az uralkodó gróf Illésházy Miklós (1653–1723) kancellárnak adományozta.[19] De Megyaszó 1747-ben már királyi birtok, a tokaji kamarauradalom része,[20] a 19. század elején a Rákócziak örökösei, az Aspremontok, illetve az Andrássy és az Almássy grófi család birtokos a helységben.[21]
Megyaszó katolikus egyházát már a pápai tizedjegyzék is említi, azaz a 14. század elején bizonyosan templom állt és plébánia működött a faluban. A középkorban a Harangod folyócska vidéke az egri egyházmegye zempléni főesperességéhez tartozott, a népes tokaji járás Harangod-völgyi kerületét megyaszainak (később szerencsinek) nevezték. A reformáció gyors térhódításával, a 16. század közepétől a teljesen reformátussá lett Harangod-vidék a zempléni református egyházmegyéhez vagy tractushoz tartozott, azonban a vidék északi része, így Megyaszó is, az egyházkormányzást tekintve, az abaúji református egyházmegye vagy senioratus fennhatósága alá került, és csak az 1799. évi új egyházkerületi beosztás során csatolták vissza a dél-zempléni református egyházmegyéhez, ahol a Harangod-vidék községei egyházlátogatási körzetként a megyaszai vagy harangodi járás tartozékai lettek.[22]
KEP_HIV: HOM.Negativ.47602
A megyaszói református egyház és temploma a 16. század közepi hitújítástól kezdve a reformátusoké maradt, annak ellenére, hogy az ellenreformáció egyik szó szerinti támadását éppen ez a templom szenvedte el 1645-ben. A templomot fegyveres katonák és ferences(?) szerzetesek próbálták erővel megszerezni a reformátusoktól, de a megyaszói asszonyok, más változat szerint női ruhába bújt férfiak, háztartási és egyéb, kezük ügyébe került eszközökkel verték ki Megyaszóról az erőszakos templomfoglalókat.[23] A 18. század elején ismét az a veszély fenyegette a református templomot, hogy a katolikusok elveszik, annak ellenére, hogy az 1681. évi soproni országgyűlés Megyaszót artikuláris helynek, azaz nyilvános protestáns istentiszteleti helynek, templom vagy imaház helyszínének nyilvánította. Az ügyben 1730-ban Józsa István főszolgabíró vizsgálatot indított, amely során a megyaszóiak bebizonyították, hogy a templom őket illeti, hiszen 1615-ben ők építették.[24]
Bár alapos műemléki feltárás mind ez idáig nem történt a templomon, ráadásul a 17. század elején, majd utána többször is, jelentős átépítéseket ért meg az épület, a szentély sokszögű záródása korai alapításra utal, azaz a megyaszói református templom alapjai minden bizonnyal még az Árpád-korig mehetnek vissza.
KEP_HIV: 2012_julius2_4_097
A 16. század közepén a templomot vagy romjait 1615-ben jelentősen átépítették. 1599-ben ugyanis oszmán seregek, köztük tatárok égették fel Megyaszót és környékét. Az újjáépítés emlékeként a templomtorony feljárójában az 1615. április 29-iki dátumot írták fel az átépítést végrehajtó kőművesek, Nagy Mihály és Georg Scholtesz mester. A tornyot azonban csak 1704-ben húzták fel.[25] A templomhoz talán az 1615-ben véghezvitt átépítéssel egy időben építették meg az erődített körítő falat. A 17. századi eredetű szárazon rakott kőkerítés jórészt még áll, itt-ott még a lőrések, sőt az egyik sarokbástya maradványai is láthatók.
KEP_HIV: kőfal.kerítés3; kőfal.kerítés4
A mai is meglévő, a Szentháromság tiszteletére öntött harangot a megyaszói egyház hívei 1702-ben rendelték meg Kassán Johann Michael Schneider neves harangöntőnél.[26] A harangot az 1704-ben elkészült toronyban helyezték el.
Az 1704. évi építkezés a torony mellett bizonyosan kiterjedt a belső berendezés felújítására is, hiszen a festett berendezés attraktív darabja, a szószékkorona hangvetőjének felirata szerint, 1704-ben készült: „Isten Ditsőségére Tsinaltatta e Superlátót n(eme)s Mészáros Márton Diják Medgyasszai Ecclaesianak. Anno d(omini) 1704.”
KEP_HIV: HOM.TGY.53.4715.szószék-hangvető1
Az 1704-ben már toronnyal, sőt haranggal és új szószékkoronával is rendelkező egyhajós református templom bizonyára megsérülhetett 1713-ban, akkor ugyanis földrengés rázta meg a falut és környékét. A földmozgás nyomán – Zemplén vármegye monográfusa, Szirmay Antal szerint – a megyaszói szőlőtermő dombok leomlottak (subsederunt), de Szirmay a templom sérüléseiről nem tesz említést.[27] Ennek ellenére szinte bizonyos, hogy a templom 18. század első felében lezajlott felújítását a földrengés is siettette, így a festett mennyezet 1735. évi megrendelése és beépítése a földrengést követő felújításhoz kapcsolódhat. Erős a valószínűsége, hogy már az 1615. évi újjáépítés során a középkori boltozatos mennyezet helyett az egyszerűbb technikával megépíthető síkmennyezetet építették be, így a festett kazettákat már ennek helyébe erősíthették fel. Kérdéses, hogy karzat is készült-e 1615-ben, vagy pedig csak 1735-ben készíttették újonnan a festett famennyezethez illő karzatot.
Az 1735-ben felszerelt festett famennyezet nagyméretű főtábláján megörökítették a korabeli megyaszói egyházi, és –mivel a falu lakossága nagyrészt református volt – ezzel együtt a falu elitjének névsorát: a prédikátor, azaz református lelkész Selyebi János, az iskolamester Zelei(?) Ábrahám volt,[28] a falu elöljárói pedig: nemes Szabó János hadnagy, minden bizonnyal a nemesi közösség vezetője, az [uradalmi] ispán: nemes Cserháti János. A helység mezővárosi jellegét jelzi, hogy tanácsa, azaz önigazgatási testülete volt 12 választott taggal és bírával (Bíró N. János), illetve nótáriusa (jegyzője) is volt, név szerint Mádi János, aki a tábla szövegét is megfogalmazta:[29]
KEP_HIV: HOM.TGY.53.4717.főtábla
1800-ban egy Bede Pál nevű festő-asztalost („asztalosmeistert”) bízott meg a megyaszói eklézsia a templom padjainak, karzatának és a szószékkoronájának felújításával.[30] Kérdés, hogy mit takart a felújítás? Nem dönthető el, hogy a karzattáblák és a szószékkorona kék árnyalatú átfestése ekkor történt-e. Annyi bizonyos, hogy az 1704-ben felállított szószékkoronát „felújították”, azaz eredeti díszes vörös, zöld, sárga ornamentális festését kékes árnyalatú színnel átfestették, eltüntetve ezzel színekben és ornamentikában pompázó eredeti festését. Az átfestést a hangvető eredeti, 1704. évi emlékfeliratát eltüntetve, szöveggel is dokumentálták: „Készült 1704-dik Esztendőben – Megújítatott 1800-ik Esztendőben Asztalos Maist(er) Bedé Pál által.”[31] KEP_HIV: Szabadfalvi.12.kép.felirat.1800
A megyaszói templom festett berendezése a miskolci Herman Ottó Múzeumban
Az 1704-ben, illetve 1735-ben felállított és 1800-ban felújított berendezés újabb kori, végleges sorsát a templom 19. századvégi átépítése határozta meg. A berendezés közgyűjteményi elhelyezésének részletes történetét Szabadfalvi József monográfiájának A táblák útja a templomból a múzeumba című fejezetében közli.[32]
A szűknek bizonyult templom bővítését a 19. század legvégén határozta el a református gyülekezet, s a kor szabályainak megfelelően, szakemberekhez fordultak az ügy érdekében, mégpedig a legilletékesebb fórumhoz, az 1881. évi XXXIX. tc. által létrehozott Műemlékek Országos Bizottságához, amely a magyar műemlékvédelem első hivatalos szerve volt. A Bizottság 1899. szeptember 29-ikén tárgyalta a megyaszóiak templombővítésre és a berendezés megújítására vonatkozó kérelmét, valamint a helyszíni szemlére kiküldött Sztehlo Ottó jelentését, aki ekkor még csak a korhadt karzat és famennyezet kicserélését javasolta. A templom átépítéséről egyelőre lebeszélte a megyaszói reformátusokat. A Műemléki Bizottság ugyanakkor felhívta az Iparművészeti Múzeum figyelmét a feleslegessé váló, 1735-ből származó „magyar díszítő stílben” készített templomi berendezésre.[33]
A megyaszóiak azonban ragaszkodtak a templombővítéshez. Az 1890. november 4-iki egyháztanácsi ülésén úgy határoztak, hogy egy 14 méteres kereszthajóval szélesítik ki a meglévő épületet, és elfogadták a felújításra vonatkozó mérnöki tervet is.[34]
KEP_HIV: Egyháztanács.jkv.1899.nov.4.Megyaszó.ref.irattár
A munkálatok végül Sztehlo Ottó műépítészeti terve alapján 1901-ben meg is kezdődtek. A kivitelezéssel Melocco Pétert bízták meg, s erről Zombori Gedő megyaszói református lelkész a Műemléki Bizottságot is értesítette. A megújított templomot 1902-ben szentelték fel.[35]
KEP_HIV: Zsilinszky.államtitkár.levele.1900.dec.19.Megyaszó.ref.irattár
A régi mennyezet és karzat – a korabeli levelezés tanúsága szerint – nemcsak korhadtsága miatt nem felelt meg a továbbiakban, hanem mert a bővítéssel együtt az épületet korábbi, boltozatos formájára kívánták visszaállítani. A festett famennyezet művészeti és történeti értékeinek egyébként tudatában voltak a döntéshozók. Ezt igazolja a Vallás- és Közoktatási Minisztériumnak a református püspökhöz írt levele, amelyben Zsilinszky Mihály államtitkár, a Műemlékek Országos Bizottsága építészére, Sztehlo Ottóra hivatkozva azt írja, hogy a megyaszói református templom művészeti értékét egyrészt festett famennyezete, másrészt egykori szentélyének a nyolcszög négy oldalával záródó középkori apszisa jelenti.[36] Az átépítésénél megőrizték a középkori szentélyt, és a hajót két oldalról bővítették.
A festett mennyezet és karzat mellvédjének további sorsa igen tanulságos. Értékei ellenére úgy tűnik, Európa egyik legkorábban, 1872-ben alapított országos gyűjtőkörű Iparművészeti Múzeuma nem tartott igényt a templomi berendezésre, amelyet a lebontás után a megyaszói iskola egyik helyiségében raktak le.[37] Végül a nem sokkal korábban, 1899-ben alapított Borsod–Miskolci Múzeum, illetve fenntartója, a Borsod–Miskolczi Közművelődési és Múzeum Egylet nyújtotta be igényét a műtárgyakra. Az Egylet választmányának 1901. október 21-ikén Soltész Nagy Kálmán elnökletével tartott ülési jegyzőkönyve szerint a megyaszói templomberendezés tartozékait még nem szállították be a múzeumba, ugyanakkor megbízták a választmány egyik tagját a beszállítás elvégzésével. A jegyzőkönyv tanúsítja, hogy a múzeum-egyletnek miért volt olyan fontos a megyaszói templom mennyezet: készítői, a miskolci festő-asztalosok miatt, ugyanis „miskolci vonatkozású műipari tárgynak” tekintették.[38] KEP_HIV: HOM. HTD. 53.4508.1b.BMKE.jkv.1901.okt.21.2.oldal
1735-ben, amikor a megyaszói mennyezet és karzat készült, Miskolcon még nem működött asztalos céh. Az egyik kazetta felirata, amelyen a készítők megörökítették nevüket igazolja, hogy a 18. század első felében is dolgoztak festő-asztalosok Miskolc kamarai mezővárosban, így a megyaszói berendezés iparművészeti értékein túl a miskolci kézműipar-történetnek is fontos emléke. KEP_HIV: HOM.TGY.53.4716.felirat
Az 1901-ben a Borsod–Miskolci Múzeumba került berendezést rögtön felállították a múzeum Papszer utcai épületének nagytermében. A tárgyak kiállítását – az elődök példája nyomán – ugyancsak felirattal örökítették meg az egyik mennyezetkazetta hátoldalán.[39] A felirat azt jelzi, hogy a festett táblák „restaurálása”, vagy inkább átfestése is megkezdődött, illetve folytatódott, hiszen 1800-ban (esetleg később is) már átpingálták a berendezést. KEP_HIV: HOM.TGY.53.4718.M.felirat1
A múzeum Papszer utcai épületének, az egykori iskolának nagytermében rekonstruált templomi enteriőr az új múzeum egyik attrakciója lett. A gyűjtemény 1902. évi múzeumi vezetője (A Borsod–Miskolci Múzeum ismertető katalógusa) így ír erről:
„A földszinti nagyterem karzatára fölmenve, a mennyezeten köröskörül láthatók a megyaszói régi ev. ref. templom festett deszkamennyezetének maradványai, az eredeti kazettázott, vagyis négyzetes mezőkbe való beosztásnak megfelelő elhelyezésben. A terem hosszirányban jobb- és baloldalon egy-egy sorban 11-11, a végein pedig két-két sorban 19 és 20, összesen 61 négyzetes díszítmény. Ugyancsak a templomi karzat mellvédjének deszkára festett díszítményei a bejárattal szemközt, itt is a karzat mellvédjére erősíték. A templomi szószék hangfogója szintén eredeti helyzetéhez hasonlólag, a karzat egyik szöglete alá van erősítve. Az a két tábla pedig, melyeken a felavatás egykorú feliratai olvashatók, a mennyezet alatt, a terem két végfalának közepére vannak erősítve.”[40]
A megyaszói festett berendezés viszonylagos épségben vészelte át a két világháborút. Az 1953-tól kezdődő múzeumi újraleltározáskor jórészt hiánytalanul nyilvántartásba vették a tárgyakat. A famennyezetet, a karzatdeszkákat és a szószékkoronát az 1960-as években ismét felállították a Borsod–Miskolci Múzeum jogutódjának, a miskolci Herman Ottó Múzeumnak kiállításán.[41]
KEP_HIV: HOM.Negativ.11198, 11199, 11200, 11201, 11202, HOM.Negativ.8662.szószék (6 db fotó)
1951-ben, majd 1968-ban Tombor Ilona monográfiája irányította a figyelmet a megyaszói festett asztalosmunkákra.[42] Nem sokkal később, a nagyközönség is megismerhetett néhány darabot a berendezésből.
1969. május 4. és szeptember 22. között Hofer Tamás Székesfehérváron, a Csók István Képtárban országos kiállítást rendezett a magyarországi festett asztalosmunkákból, ahol a megyaszói mennyezet- és karzatkazettákat is kiállítottak. A kiállítási katalógus tanulmányában Hofer a miskolci festő-asztalosok megyaszói munkáit egyértelműen a gömör-miskolci emlékcsoporthoz sorolta, és a miskolci asztalosok műhelyét és művészetét a magyarországiak között előkelő helyen említette.[43] A székesfehérvári kiállítás alkalmával a Budapestre, majd Székesfehérvárra szállított műtárgyak közül három karzattábla 2011-ig a Néprajzi Múzeum raktárában várta, hogy visszakerüljön Miskolcra, a Herman Ottó Múzeumba.[44]
A Néprajzi Múzeum raktárában maradt karzatdeszkák megőrizték a műtárgyak 20. század eleji állapotát, azaz nem estek át az újabb múzeumi restaurálás processzusán. 1975-ben ugyanis a Herman Ottó Múzeum vezetése megbízta Seres László festő-restaurátort, hogy hozza rendbe a műtárgyakat, javítsa ki az 1902. évi, asztalos által végzett „restaurálás” hibáit. A művész a konzerváláson túl esztétikai helyreállítást is végzett, saját szavaival élve: teljesen „átfestette” a táblákat, azaz szinte új alkotásokat hozott létre.[45]
2011–2012-ben Bánfalvy Ferenc, famunkákra specializálódott restaurátor újabb, a műtárgyvédelem mai követelményeinek is megfelelő konzerválást és restaurálást hajtott végre a műtárgyakon. A szószékkoronán sikerült feltárnia és konzerválnia az 1702. évi festést, a mennyezet- és karzattáblákról pedig eltávolítani a durvább átfestéseket.
A Megyaszói Református Egyházközség 19. század pecsétje
A megyaszói festett mennyezet- és karzattáblák ábrázolásai feltehetően hatottak a helység népművészetére, vizuális kultúrájára. Ennek egyik bizonyítéka a református egyház által a 19. század első negyedében használt pecsétnyomó ábrája, amelyre egy cserepes szőlőtövet véstek, amely karóra kúszik fel; ikonográfiája feltűnően hasonlít az egyik kazetta szőlőtő-kompozíciójához.
KEP_HIV: Megyaszó.ref.egyház.pecsét.karzatdeszka
[1] SZENTPÉTERY Imre–BORSA Iván: Az Árpádházi királyok okleveleinek kritikai jegyzéke II./2–3. 1272–1290. (MOL kiadványai, II. Forráskiadványok 9.) Budapest, 1961:388. (3468. sz)
[2] I. Lajos, 1364. febr. 11. oklevele. Magyar Országos Levéltár Mohács előtti Gyűjtemény MOL Dl 5284
[3] FEJÉR, Georgius: Codex diplomaticus Hungariae ecclesiasticus ac civilis. Tom. X. Vol. 2. Budae, 1834:90.
[4] Magyar Országos Levéltár Mohács előtti Gyűjtemény MOL Dl 9391
[5] Magyar Országos Levéltár Mohács előtti Gyűjtemény MOL Dl 75993
[6] Magyar Országos Levéltár E 156 Urbaria et conscriptiones MOL UeC 89/4
[7] VENDE Aladár: Zemplén vármegye községei. In. Magyarország Vármegyéi és Városai. Borovszky Samu, szerk. Budapest: Apollo Irodalmi Társaság. [1908]
[8] A tokaji várhoz tartozó jószágok összeírása, 1564. Magyar Országos Levéltár E 156 Urbaria et conscriptiones MOL UeC 89/2
[9] Magyar Országos Levéltár E 156 Urbaria et conscriptiones MOL UeC 97/23–24
[10] FALUSSY József: A „szerencsi” Rákóczi. (A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 27.) Miskolc: Herman Ottó Múzeum. 1989:348.
[11] Magyar Országos Levéltár E 156 Urbaria et conscriptiones MOL UeC 26/14; 25/48
[12] GALUSKA Imre: Vázlatok a Harangod-vidék református egyház történetéhez. (A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 33–34.) Miskolc: Herman Ottó Múzeum. 1996:624–627.
[13] Magyar Országos Levéltár E 156 Urbaria et conscriptiones MOL UeC 84/71 (1674); 106/26 (1694); 93/31 (1696)
[14] REISZIG Ede, ifj.: Zemplén vármegye története. In. Magyarország Vármegyéi és Városai. Borovszky Samu, szerk. Budapest: Apollo Irodalmi Társaság. [1908]
[15] Magyar Országos Levéltár E 156 Urbaria et conscriptiones MOL UeC 84/71 (1674); 106/26 (1694); 93/31 (1696)
[16] [h]ujus loci incolae, omnes advenae, migrare possunt alio, iuxta beneplacitum ac pro omni obligamine decimis, laboribus ac daciis, secundum conventionem initam, solvent annue 210 fl. Magyar Országos Levéltár E 156 Urbaria et conscriptiones MOL UeC 44/9
[17] Magyar Országos Levéltár E 156 Urbaria et conscriptiones MOL UeC 41/52–53–54/a; 44/9
[18] Magyar Országos Levéltár E 156 Urbaria et conscriptiones MOL UeC 84/71 (1874); 26/4 (1689), 8/16a (1674–1677); 86/4 (1698); 93/31 (1696); 104/50 (1703)
[19] Magyar Országos Levéltár E 156 Urbaria et conscriptiones MOL UeC 24/5 (18. sz. e.); 49/12 (1718)
[20] Magyar Országos Levéltár E 156 Urbaria et conscriptiones MOL UeC 81/11
[21] SZIRMAY, Antonius: Notitia topographica, politica inclyti comitatis Zempleniensis. Budae, Typis Regiae Universitatis Pestanae, 1803:230.
[22] GALUSKA Imre: Vázlatok a Harangod-vidék református egyház történetéhez. (A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 33–34.) Miskolc: Herman Ottó Múzeum. 1996:623–624.
[23] REISZIG Ede ifj.: Zemplén vármegye története. In. Magyarország Vármegyéi és Városai Borovszky Samu, szerk. Budapest: Apollo Irodalmi Társaság. [1908]; SZABADFALVI József: A megyaszói festett asztalosmunkák 1735-ből. (Borsodi Kismonográfiák 9.) Miskolc: Herman Ottó Múzeum. 1980:8. http://mek.oszk.hu/09200/09255/09255.pdf
[24] GALUSKA Imre: Vázlatok a Harangod-vidék református egyház történetéhez. (A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 33–34.) Miskolc: Herman Ottó Múzeum. 1996:632.; REISZIG Ede ifj.: Zemplén vármegye története. In. Magyarország Vármegyéi és Városai Borovszky Samu, szerk. Budapest: Apollo Irodalmi Társaság. [1908]
[26] PATAY Pál: Zempléni harangok. (Officina Musei 18.) Miskolc: Herman Ottó Múzeum. 2009:51.
[27] Anno 1713. Collibus oppidi megyaszó terrae motu subsidentibus… SZIRMAY, Antonius: Notitia topographica, politica inclyti comitatis Zempleniensis […] Anno 1713. Terrae motu colles aliquot vitiferi Megyaszoviensium subsederunt. Budae, Typis Regiae Universitatis Pestanae, 1803:171. 230.
[28] Megyaszón már a 17. század elején is működött református iskola, tanítója Alsó-Dobszán is oktatott 1609–1614 között Lásd: DIENES Dénes: Minthogy immár schola mestert tartanak: Református iskolák Felső-Magyarországon. 1596–1672. Sárospataki Református Kollégium Tudományos Gyűjteményei, Sárospatak, 2000:13. (Acta Patakina, 4.)
[29] Feliratos főtábla a famennyezetről. Leltári száma: Herman Ottó Múzeum HOM TGY 53.4717
[33] „Az 1735-ből származó magyar díszítő stílben festett régi karzat- és mennyezet helyébe a hitközség újat kíván állítani, és a régi maradványokat szeretné értékesíteni [...] amennyiben az [Iparművészeti Múzeum Igazgatósága] az iparművészeti múzeum gyűjteménye számára a múlt századi festett maradványokra reflektálni kíván, ez ügyben közvetlenül a megyaszói ev. ref. hitközséghez fordulni szíveskedjék […] A templomot Sztehlo Ottó műépítész megvizsgálta, s a hitközség, az egyház és templomnak a tervezett kibővítéséről elállván, a megújítási munkálatokban csupán a korhadt karzat- és famennyezetet kiváltására fog szorítkozni.” Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ Tudományos Főosztály, Gyűjteményi Osztály, Tudományos Irattár (MOB) 190/1899 (1899. szept. 29.)
[34] Megyaszói Református Egyház 1890. november 4-iki egyháztanácsi ülésének határozata a templom kibővítéséről. Megyaszói Ref. Egyház Irattára, Egyháztanácsi jegyzőkönyvek
[35] Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ Tudományos Főosztály, Gyűjteményi Osztály, Tudományos Irattár (MOB) 28/1901; 245/1901, 459/1902
[36] „[a] műemlékek országos bizottsága […] jelentése szerint Sztehlo Ottó bizottsági műépítész által megvizsgáltatta a kérdéses [megyaszói] templomot, melynek magyar ízlésű… famennyezete és karzatának kazettáin kívül egyedül ritka nevezetessége az élére állított ½ nyolcszögű apszis, ennek műtörténeti szempontból való fenntartása kívánatos.” Zsilinszky [Mihály] vallás- és közoktatási államtitkár református püspökhöz írt levelének másolata (Budapest, 1990. dec. 19.): Egyháztanácsi jegyzőkönyv, 502–503. Megyaszói Ref. Egyház irattára
[37] „A lebontott régi mennyezetnek 18. századból eredő magyar decorativ stylben festett betétei az iskolaépület egyik helységében raktároztattak.” Sztehlo Ottó jelentése a Műemlékek Országos Bizottságnak (MOB). Budapest, 1901. jún. 22. Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ Tudományos Főosztály, Gyűjteményi Osztály, Tudományos Irattár (MOB) 63/1901
[38] A megyaszói egyház által múzeumunknak ajándékozott miskolci vonatkozású műipari tárgyak (karzatrész, mennyezet-darab) még ez ideig sem érkezvén be, Petró József m. b. e. megbízatott, hogy ezen tárgyak beszállítására nézve intézkedést tenni szíveskedjék. Herman Ottó Múzeum Történeti Adattára HOM HTD 53.4501.1.
[39] „Ezen Mennyezetrészeket a B. miskoczi Múzeumnak ajándékozta a megyaszói ev. ref. egyház 1901-ben. Felrakta Kiss Lajos ev. ref. főgym. tanár úr terve szerint Marton Sándor miskolczi asztalos mester 1902. március hóban. Petró József múzeumi elnök és Molnár József múzeumőr urak felügyelete alatt. A festést javította Schützel László festő. 1902. március 12.” Herman Ottó Múzeum HOM TGY 4717.
[41] Herman Ottó Múzeum Negatívtár 11198–11202., 8662
[42] TOMBOR Ilona. Borsodi festett asztalosmunkák. Magyar Tudományos Akadémia II. Társadalmi–Történeti Tudományok Osztályának Közleményei II/1. Budapest: Magyar Tudományos Akadémia. 1951: 83–85.; TOMBOR Ilona: Magyarországi festett famennyezetek és rokon emlékek a XV–XIX. századból. Budapest: Akadémiai Kiadó. 1968:50–52., 9. kép
[43] 1735. Megyaszó (Borsod-Abaúj-Zemplén m.) részletek a református templom festett mennyezetéből, Miskolcon lakó Asztalos Innre és Asztalos István munkája. […] Miskolc, Herman Ottó Múzeum. HOFER Tamás: Festett táblák 1526–1825. A magyar népművészet évszázadai 1. Székesfehérvár: Fejér megyei Nyomda. /Az István Király Múzeum közleményei./ 1969:19. 14. http://mek.oszk.hu/08800/08843/08843.pdf
[44] A Néprajzi Múzeumban maradt hat karzatmellvéd tábláról Szabadfalvi József sem tudott tanulmánya megírásának idején. Lásd: SZABADFALVI József: A megyaszói festett asztalosmunkák 1735-ből. (Borsodi Kismonográfiák 9.) Miskolc: Herman Ottó Múzeum. 1980:40. http://mek.oszk.hu/09200/09255/09255.pdf; Vö.: Hoffmann Tamás, a Néprajzi Múzeum főigazgatója és dr. Zádor Tibor megyei múzeumigazgató (Miskolc, Herman Ottó Múzeum) levelezése a megyaszói festett táblák és egy régi festett láda Néprajzi Múzeumbeli ideiglenes elhelyezéséről. Budapest, 1969. dec. 13. és 1970. jan. 26. Néprajzi Múzeum Irattára EAD-1/A NMI-1243/69; 71/1969/70
[45] Célom az eredeti forma- és színvilág lehető legteljesebb visszaállítása volt, ezt nagyrészt a motívumok teljes átfestésével tudtam elérni. Seres László restaurátor: A megyaszói templom famennyezetének restaurálás dokumentációja c. kézirata. Miskolc, 1974. aug. 25. Herman Ottó Múzeum Történeti Adattára HOM HTD 76.495.1.
