SZŐCSNÉ GAZDA ENIKŐ – MIHÁLY FERENC
A BARÁTOSI REFORMÁTUS TEMPLOM KAZETTÁS MENNYEZETE
A barátosi református templom építésének pontos esztendejét nem ismerjük, gótikus kőemlékei alapján viszont a szakirodalom két feltételezést fogalmazott meg. Egyesek a templom építésének idejét a 16. század előttre teszik.[1] Mások – egy köztulajdonról készített leltár adataira hivatkozva – 1626-ra, Zágoni Bálint prédikátorsága idejére keltezik az épületet.[2] A templom meglétére utaló első írásos említések az 1680-as esperesi vizitációból származnak, ekkor már „felette sok defectusokot” találtak a vizitátorok az Isten házán, annak ajtajain és a mellette lévő fa haranglábon,[3] ezek az adatok is jelzik, hogy az épület jóval korábbi volt, mint annak első írásos említése. Az 1714-es egyházlátogatás kőből épült, támpillérekkel megerősített zsindelytetős épületként ismertette, melynél „az eszterha alatt padlás nintsen.”[4]
Az alig félezernyi lelket számláló egyházközség számára nagy anyagi megterheléssel járt az Isten házának felújítása, így nem csoda, ha még 1752-ben sem tudták a templom régen romlott székeit, hasadozott „kőlábait” [támpilléreit], a padlásrész bedeszkázását megcsináltatni.[5] Az esperesi egyházlátogatások sorozatos felszólításai és büntetéssel való fenyegetései kellettek ahhoz, hogy az 1760-as években nagyobb mérvű felújítási munkálatokra határozza el magát az egyházközség, ennek egyik látható, máig megcsodálható jele a templom festett berendezési tárgyainak elkészíttetése volt.
A barátosi templom kazettás mennyezetét – a rajta lévő felirat alapján – 1760-ban készíttették el. Az egyházközség papja ekkor Balogh Sándor volt.[6] A mennyezet ekkori festését említi a két esztendővel későbbi, 1762-es vizitáció is, amely a következőképpen írja le a templom állapotát: „Örömmel szemlélte a P(rae)sens Visitatio a Barátosi Nemes Ecclának az I(ste)n Háza körül való példás kegyességét, mindenektől ditséretet érdemlő és I(ste)n ő Sz(ent) F(e)l(sé)ge Ditsőségére intéztetett építésébe vagynak mindazáltal fogyatkozásokis, a melyek hogy orvosoltassanak Szükséges, ugy mint:
1-mo: A Menyezet és a Chorus diszesek lévén, illő hogy az ajtok azokhoz Conformáltassanak, festet és gyantáros ajtok készitessenek”[7]
A mennyezet festője – feltételezések és bizonytalanságok
A barátosi református templom mennyezetének és karzatának festőjét pontosan nem ismerjük, ám a tevékenységét és munkásságát számon tartja a művészettörténeti – egyházművészeti szakirodalom. E „háromszéki festőiskola” legelső, máig megismerhető munkája volt az 1760-as barátosi mennyezet, de ugyancsak ők készítették a szacsvai református templom 1761-es kazettáit. Leghíresebb munkájuk a maksai református templom 1766-os kazettás mennyezete, amely napjainkban a budapesti Iparművészeti Múzeum egyik termének mennyezetét díszíti.[8] De ugyanezen stílusjegyek ismerhetők fel a kálnoki unitárius templom 1933-ban lebontott kazettás mennyezetén is:[9] Erről tanúskodnak a fennmaradt régi fényképek, valamint a felújítás során újrafestett mennyezetkazetták. A kézdimartonfalvi templom mennyezete, a zabolai és feldobolyi templom karzata szintén azt jelzi, hogy e festőiskola kibontakozását az egyre nagyobb környékbeli megrendelőréteg segítette elő.
Napjainkig nem tisztázott, hogy egyetlen személy, vagy pedig több ember festhette-e ezeket a háromszéki mennyezeteket. Az említett templomok festett berendezési tárgyain ugyanazoknak az alapmotívumoknak a variációi láthatók, amely inkább egy ember művének tűnik. Az „iskola” tevékenysége bizonyára jóval jelentősebb lehetett, mint amit a napjainkig fennmaradt kisszámú kazettás mennyezetéből megismerhetünk. 1881-ben a barátosi református egyházközség egyik presbitere, a Borivó álnév mögé rejtőzködő Barátosi Bibó József botanikus és polihisztor a Székely Nemzet című napilap hasábjainak Tárca rovatában foglalkozott a jókezű festőasztalos azonosításával. Információi szerint barátosi Kovács János nevéhez köthető e gyönyörű mennyezet festése. Borivó úgy véli, hogy János Deák török fogságban sajátította el a fafestés művészetét, és hazatérte után sorozatosan kapta a vidék templomainak kifestésére vonatkozó megrendeléseit. Tudomása szerint testvérbátyja volt a zágoni pap, és a zágoni templom dekorálása után 12 templom díszítésére kapott megrendelést.[10]
Barátosi Bibó József cikke 1.
Barátosi Bibó József cikke 2.
A festőművész tudásának keleti eredeztetése nem pusztán Borivó munkájában tűnik fel. A maksai mennyezetet festő asztalosról a 19. század végén a helybeli pap is úgy nyilatkozott, hogy egy keletet megjárt Gábor Deák volt annak festője. Ugyanezt a keleti eredetmítoszt gyűjtötte fel Huszka József is a 19. század végén a sepsiszentkirályi református templom elpusztult mennyezetéről, ő is Gábor Diákot nevezve meg művészként.[11]
A festő-asztalos(ok) pontos azonosításában nem sietnek segítségünkre az eddig áttekintett egyházi iratok sem. A barátosi, maksai, kálnoki egyház levéltárában nincsenek olyan számadáskönyvek vagy szerződések, amelyek segítségével pontosan lehetne a mestert azonosítani. Kutatásainkat nehezíti az is, hogy még számos elpusztult mennyezet, karzat meglétéről tudunk: kazetták díszítették a zágoni, a papolci, a pávai, a komollói, a rétyi templom mennyezetét is, tehát az átkutatandó levéltárak száma is egyre nő. Egyes templomokban napjainkban olajfesték födi a valamikori festett elemeket (barátosi karzat, csomakőrösi karzat- és mennyezetdarabok), így esetleges feliratokra, mesternevekre csak egy jövendőbeli komplexebb restaurátori vizsgálat nyomán derülhet fény.
A barátosi templom átfestett faberendezése napjainkban
A háromszéki 18. századi festőasztalos műhely stílusbeli jellemzőit Mihály Ferenc a következőképpen összegezte: „Jellegzetes reneszánsz kötődésű mintakincse a címeres, illetve feliratos kazettákon kívül kimondottan növényornamentikából áll. Lendületes, de precíz rajz, pont- illetve tengelyszimmetriás ornamentika, jellegzetes színvilág a műhely fő vonásai.”[12] A növényi ornamenseken kívül néhány állat vagy éppen mitológiai lény: gólya (Barátos), medve (Szacsva), hal, szirén (Maksa) is megjelenik az iskola által festett mennyezeteken.
A barátosi mennyezet átalakítására vonatkozó adatok
Nincsenek pontos adataink arra vonatkozóan, hogy első felszerelése periódusában mekkora volt a barátosi mennyezet, hány kazettából állott. Így eredeti méreteit egyelőre nem tudjuk feltérképezni. 1760 után a templom még számos átalakításon, nagyobbításon, újjáépítésen ment át, amely a mennyezet többszöri bővítését, átfestését feltételezi. Soroljunk fel néhányat ezekből!
Az 1790-es években nem pusztán az orgonakarzat építésére vannak adataink, de a templom megnagyobbítására is, így valószínűsíthető a mennyezet kibővítésének a munkálata is. Az 1797-es esztendőről feljegyezték: „a Templom meg nyujtatott és a Torony egész fundamentomábol fel épitetett s a Templomnak sendellyezése veretettve veres tserépel egészen bé borittatott.”[13] »
Ekklézsia libellusa, 39. oldal.
Ekklézsia libellusa, 40. oldal.
1802 októberében hatalmas földrengés rázta meg a vidéket, amely Háromszék csaknem valamennyi templomában nagy károkat tett. Beder Tamás megyebíró az 1805 február 6-i parciális vizitáción vezetett jegyzőkönyvben számolt be a károkról, ebből tudjuk, hogy nem csupán az újonnan épült torony omlott ekkor le, de „Temploma is, mellyet nagy kölcséggel (me)g bővittett, uj tserepezés alá vévén (me)g ékesittetett vala, azon szerentsétlen eset által anyira el romlott, hogy abb(an) az Isteni Tisztelet nem gyakoroltathatott”. »
1806-ban „a Ns Ekkla a föld-ingás által el romlott Templomának és Tornyának egesz Fundamentomabol ujonan lejendő fel épitésére”[14] határozta el magát, amelyet csupán 1813-ban sikerült finalizálnia.
A földrengés miatti rongálódások bizonyára egyes kazetták eltávolítását, mások újrafestését tették szükségessé. Ezt támasztják alá a tárgyon végzett későbbi restaurálások is, amelyek megállapításai szerint az 1760-as, magát LP monogram mögé rejtő mester mellett a földrengés után NL szignó mögé rejtőző mester festette újra a mennyezetet, és egészítette ki azt.[15]
Amennyiben stiláris elemzéseket végzünk a mennyezeten, látható, hogy egyes kazetták az 1850–60-as évek bútorfestésének stílusát követik. Ezek felszerelésére az 1838-as földrengés után kerülhetett sor, mivel a templom ekkor is súlyosan sérült, kijavítását 1848–50 között végezték el.
1878-ra, a „templom mennyezeten támadt bomlás”[16] miatt az épület ázni kezdett, amely a kazetták fokozatos károsodásához vezetett. A gyülekezetre nehezedő terhek sokasága miatt (toronyépítést akkor fejezték be, újra kellett öntetni az elhasadt harangot, javíttatni kellett az orgonát stb) a mennyezet kijavítása meghaladta az egyház anyagi erejét. Bár 1891-ben is szóba hozzák a templom renováltatásának nélkülözhetetlenségét,[17] még ekkor sem történt semmi konkrét lépés a felújításra.
A 20. század elejére a templom újból válságos állapotba került. A folyamatos ázásnak köszönhetően a mennyezetkockák egyre súlyosabb károsodásokat szenvedtek: a tartógerendák korhadása miatt egyes helyeken beomlott a festett mennyezet, máshol eltűnt a festés, gombásodás indult el. Az egyre tarthatatlanabb állapotra sorozatosan kitérnek a vizitációk.
Az egyház vagyonát felmérő, 1904-es leltárban találjuk az első, viszonylag részletes leírást, amely a mennyezetkazetták ekkori számára vonatkozóan is információkat szolgáltat: „A templom deszka mennyezete 134 koczka alaku égszinü fresco festménnyel van kiczifrázva. Mindenik koczka különbözö figurákból áll. A sok csudálatos festmény között még gólya is van, oroszlán is van, de egyforma figura nincsen még kettő is. Nagyon érdekes müemlékek.”[18]
A mennyezet lebontását az 1908. Július 12-i presbitériumi gyűlésen ajánlotta az egyházközség akkori papja, Bajkó György: „A templom mennyezete, mely a furcsa képekkel ellátott és 3–4 méter távolságra lévő gerenda fákra szegzett deszkákból áll – annyira veszedelmes állapotban van – hogy mulhatatlan szükség a helyett egy bolthajtásu alkalmas uj mennyezetet állitani. Az orgona felett levő mennyezetet egyenesen csak az orgona védi a beomlástól. A mennyezet közepe táján, de csaknem minden részén látható, hogy a gerenda falhoz szegzett deszka végek a […][19] hátul esőtől el vannak rothadva és igy a szegek nem képesek megtartani a deszka mennyezetet.”[20]
Kapcsolódó dokumentum » (Barátosi egyházközség levéltára – Presbiteri jegyzőkönyv 1896-1924 Word dokumentum)
Kapcsolódó dokumentum » (Barátosi egyházközség levéltára – Presbiteri jegyzőkönyv 1896-1924 1. oldal)
Kapcsolódó dokumentum » (Barátosi egyházközség levéltára – Presbiteri jegyzőkönyv 1896-1924 2. oldal)
Kapcsolódó dokumentum » (Barátosi egyházközség levéltára – Presbiteri jegyzőkönyv 1896-1924 3. oldal)
Kapcsolódó dokumentum » (Barátosi egyházközség levéltára – Presbiteri jegyzőkönyv 1896-1924 4. oldal)
Kapcsolódó dokumentum » (Barátosi egyházközség levéltára – Presbiteri jegyzőkönyv 1896-1924 5. oldal)
Kapcsolódó dokumentum » (Barátosi egyházközség levéltára – Presbiteri jegyzőkönyv 1896-1924 6. oldal)
Az egyházmegyei tanács 81/1908 számú határozatában hagyta jóvá a templom kijavítását, és Malmos Andor vármegyei mérnököt kérték fel az új terv elkészítésére.[21] A körzeti espereshez felterjesztett kérés még arról szól, hogy az egyházközség tervében szerepelt a mennyezet kijavítása: „müszaki véleményezésre azért van szükség, mert csak-is szakember adhat véleményt arról, hogy vajjon uj mennyezetre lesz-e szükség, vagy pedig a régit ismét fel lehet szegezni a 3–4 méter távolságra lévő korhadt gerenda fákra”.[22] »
Az újonnan elkészített tervnek csupán részletei maradtak fenn,
A barátosi református templom alaprajza
de – amint az előbb is idézett papi jelentés is utal rá – az egyházközség tanácsosabbnak látta, ha nem hasznosítják újra az értékes, ám annál rosszabb állapotban lévő kazettákat, hanem bolthajtásu alkalmas uj mennyezetet állítanak helyette. Az új templom nem volt lényegesen nagyobb a réginél, inkább a magasítását vette tervbe a vármegyei mérnök.
Egy 1913-as postai bélyegzővel ellátott képeslap már az új épületet örökítette meg.
A barátosi református templom 1913 körül
A régi templomról, amely az értékes mennyezetet rejtette, eddig nem került elő képi ábrázolás.
A famennyezet a Székely Nemzeti Múzeumban
A templom sürgős javítására 1910-ben került sor. Ekkorra érkeztek meg az új tervek jóváhagyásai. A lebontandó mennyezet múzeumba szállítására azonban a jelek szerint nem gondolt az egyházközség.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumot Roediger Lajos, a Kovásznán élő külső munkatárs értesítette a templomjavítási munkálatokról és az értékes mennyezet veszélyeztetett helyzetéről.[23] Roediger figyelme nem véletlenül terelődött rá a mennyezetre: ebben az időszakban már nagyon foglalkoztatták a kazettás mennyezetek. Zabolán csaknem kazettánként végigfotózta a mennyezetet, és néhány esztendővel később ezen értékes emlékekről szóló tanulmány megírásához is hozzákezdett.[24]
A múzeum igazgatósága Csutak Vilmost bízta meg a mennyezet megtekintésére, mivel neki – mint református egyházmegyei elöljárónak – amúgy is nagyobb hitele volt az egyház körében. Csutak Vilmos történész muzeológusnak csupán kétszer kellett a barátosi templomot meglátogatnia: 1910. május 23-án első útjának célja még a műtárgy helyzetének a feltérképezése volt, és 26-án a kiszállása már „a festett deszkamennyezet lebontása és elszállítása ügyében” történt. Mivel az 1910. május 26-i nyugtán már szerepel a mennyezetet beszállító két szekeres bére is, így nyilvánvaló, hogy aznap a barátosi kazettás mennyezet a Székely Nemzeti Múzeumba került.[25]
A Székely Nemzeti Múzeum vezetőtanácsa az 1910. december 21-én tartott gyűlésének jegyzőkönyvi kivonatával 131/1910-es iktatószám alatt köszönte meg a barátosi egyházközség nagylelkű adományát. »
A múzeum éves – nyomtatásban is megjelent – jelentéseiben úgyszintén az esztendő kiemelkedő adományai közt tárgyalták a festett mennyezetet:
„Az 1910-ik évben beérkezett nagyobb adományok közül első sorban a barátosi református egyházét kell emlitenünk melyhez tiszteletreméltó presbitériumának nemes áldozatkészségéből jutottunk.
Az ajándék a református templom 1760. junius 28-án készített, de még ma is jókarban lévő festett deszkamennyezete; mindenképen méltó párja a szintén vármegyénk területéről kikerül maksainak, mely évek óta, mint az Országos Magyar Iparművészeti Múzeum egyik kiállítási termének mennyezete folytatja tovább élete folyását.”[26]
A Székely Nemzeti Múzeumnak ekkor még nem volt saját épülete, és a gyűjtemény zsúfoltsága miatt a Székely Mikó Kollégiumban lévő ideiglenes kiállítási helyszínt is nehezen lehetett már látogatni. Így a beszállított mennyezetet nem szerelhették fel, szétszedett állapotban őrizték.
Bár a Székely Nemzeti Múzeum új palotájának építési munkálatai a Kós Károly tervei alapján már 1912 őszére befejeződtek, a gyűjtemény átköltöztetésére és a kazettás mennyezet felszerelésére csupán 1921–22-ben kerülhetett sor.
Kós Károly elképzelései szerint a barátosi kazetták a földszinti nagyterembe kerültek, felszerelésüket 1922 májusában fizették ki Gecse Ferenc lakatosmesternek.[27] Az 1924-ben és 1927-ben készült fényképfelvételeken már jól megfigyelhető, hogy a felszereléskor a kazetták eredeti osztóléceit nem tartották meg, hanem teljesen új, stílusában idegen, barna, szürke, sötétkék csíkos lécekre cserélték át.[28]
A barátosi kazettás famennyezet a Székely Nemzeti Múzeum régiségtárában
A barátosi kazettás famennyezet a Székely Nemzeti Múzeum régiségtárában
A barátosi kazettás famennyezet a Székely Nemzeti Múzeum régiségtárában
Bár úgy tűnt, hogy a múzeumba szállítással a mennyezet végleg biztonságba került, a hetvenes évek végének kultúrpolitikája és szakmai inkompetenciája még egyszer veszélybe kergette a műremeket. A kopott klerikus elem megítélésének egyáltalán nem kedvezett a kommunizmus egyházellenessége. A hetvenes évek legvégén nitrolakk réteggel permetezték be a mennyezetet, amely a festés felpattogzását, lehullását, egyenlőtlen öregedését és besötétedését vonta maga után.
A károsodás észlelése után a vezetőtanács lépésre kényszerült. A régiségtárban lévő kazettás mennyezet konzerválására és restaurálására vonatkozó igény először – a múzeum levéltára szerint – 1979. szeptember 13-án fogalmazódott meg. A múzeum munkaközössége ekkor írásban rögzített tervvel állt elő:
„A konzerválást a tudományos normák betartása mellett szakértőknek kell elvégezniük, hogy se a kazetták faanyagát, se a rajtuk lévő festést ne érje károsodás. A bontási munkálatokat négy ember tudja végezni, azért, mert a leghosszabb tartódeszkák 4–5 méter hosszúak, ezért 4 sor támasztékot kell alájuk tenni, hogy ne görbülhessenek el. A kazetták között 3 cm-nyi közöket kell hagyni, majd összeszorítani őket, hogy a klímaváltozás során ne deformálódhassanak ezek. Ez a művelet kb 3-4 hétig fog tartani, és állványzat, valamint vászon és vata szükségeltetik a kazetták csomagolásához. A konzerválási munkálatokat a Műkincsvédelmi Hivatal valamelyik laboratóriumában, Szebenben Posadán vagy a bukaresti Falumúzeumban fogják elvégeztetni, amely legkevesebb egy esztendőt fog tartani. A kazetták újbóli felszereléséhez szükséges munkálatokat már a helyrehozási műveletek ideje alatt el kell kezdeni, de azok felszerelését mindaddig, míg a festés jól ki nem száradt, és míg az újonnan felszerelt tartógerendák is el nem vesztik nedvességtartalmukat, felszerelni nem lehetséges, ez úgyszintén egy esztendőt jelent. A kazetták tárolására megfelelő klímájú helyiséget kell biztostani, ez viszont egy olyan probléma, amelyet aktuális körülményeink közt nem tudunk biztostani.”[29]
A mennyezet lebontására a múzeum vezetőtanácsának 1979. szeptember 28-án tartott gyűlése hozta meg a határozatot,[30] pár napon belül pedig ténylegesen elkezdték a bontási munkálatokat. A mennyezet ideiglenesen az egyik földszinti kiállítóteremben kapott helyet, kényszerű pihenése hosszú hónapokig húzódott. A múzeum igazgatósága 1980. június 12-én először a bukaresti Falumúzeumot kereste fel egy levélben, melyben arra kérik a bukaresti restaurátorokat, adjanak utasításokat, milyen lépéseket tegyenek a helyi kollégák a kazetták konzerválása céljából. A levélből kitetszik, hogy a kazettákon a fő probléma a festékréteg lepergése volt.[31]
A mennyezet még 1980. október 25-én is ott hevert érintetlenül a kijelölt teremben. Az ekkor összeült gyűlés elhatározta, hogy a megyei kultúrfelügyelőséghez fordulnak a helyreállítási munkálatok sürgetése céljából.[32]
A kazetták konzerválási munkálatai csupán 1981-ben kezdődtek el a szebeni Brukenthal Múzeum laboratóriumaiban. 1981 szeptemberében Csíki Piroska megyei kultúrfelügyelő Tamara Dobrinhoz, a Román Kultúrbizottság alelnökéhez fordult segítségért, hogy eszközölje ki, ne pusztán a mennyezet állapotmegőrző munkálatai folytatódjanak, hanem a teljes restaurálás is kezdődjön el, mivel a megye rendelkezik az ehhez szükséges pénzalappal.[33]
A restaurátorok tevékenységüket román nyelvű tanulmányban is ismertették,[34] és a megyei napilap újságírója, Czegő Zoltán interjút is készített velük.[35]
Czegő Zoltán interjúja a múzeum restaurátoraival
A famennyezet az állagmegőrző munkálatok után az 1983-ban megnyílt néprajzi alapkiállításon kapott helyet, és ott látható napjainkig.
[1] LÉSTYÁN Ferenc: Megszentelt kövek. 1. Kolozsvár: Gloria Kiadó. 1996:62.
[2] KELEMEN József: Barátos. Sepsiszentgyörgy: Charta Nyomda. 2001:109.
[3] CSÁKI Árpád – SZŐCSNÉ GAZDA Enikő: Az Orbai Református Egyházmegye vizitációs jegyzőkönyvei I. (1677–1752). Sepsiszentgyörgy: T3 Könyvkiadó. 2001:2.
[4] CSÁKI Árpád – SZŐCSNÉ GAZDA Enikő: Az Orbai Református Egyházmegye vizitációs jegyzőkönyvei I. (1677–1752). Sepsiszentgyörgy: T3 Könyvkiadó. 2001:66.
[5] CSÁKI Árpád – SZŐCSNÉ GAZDA Enikő: Az Orbai Református Egyházmegye vizitációs jegyzőkönyvei I. (1677–1752). Sepsiszentgyörgy: T3 Könyvkiadó. 2001:324.
[6] KELEMEN József: Barátos. Sepsiszentgyörgy: Charta Nyomda. 2001:98.
[7] Kovásznai Egyházközségi Levéltár, Orbai széki vizitációs jegyzőkönyvek, II / 4 (1759–1794), 76. oldal
[8] A maksai mennyezetről lásd SEMSEY Balázs: Kulturális örökség és / vagy muzeológiai probléma? Beépített templomi berendezések az Iparművészeti Múzeumban. In: Ars Perennis. Fiatal művészettörténészek II. Konferenciája. 2nd Conference of Young Art Historians. CentrArt Egyesület, Budapest. 2009.
[9] A kálnoki mennyezet állagmegőrzési munkálatait nemrég Mihály Ferenc restaurátor végezte el, és neki köszönhető a mennyezetre vonatkozó legfontosabb levéltári adatok közzététele is. LÁNGI József – MIHÁLY Ferenc: Erdélyi falképek és festett faberendezések. 2. Budapest: Állami Műemlékhelyreállítási és Restaurálási Központ. 2004:45-46.
[10] Székely Nemzet, 1881. Január 6. 5. oldal
[11] MALONYAY Dezső: A magyar nép művészete. 2. A székelyföldi, a csángó és a torockói magyar nép művészete. Budapest: Franklin. 1909:65.
[12] LÁNGI József – MIHÁLY Ferenc: Erdélyi falképek és festett faberendezések. 1. Budapest: Állami Műemlékhelyreállítási és Restaurálási Központ. 2002:94.
[13] Barátosi egyházközség levéltára, Ekklézsia libellusa, 39. oldal. A kézirat feldolgozásában, fotózásában köszönöm Csáki Árpád kollégám segítségét.
[14] Barátosi egyházközség levéltára. Eklézsia libellusa, 43–44. oldal
[15] SOTELECAN, Vasile – BUCŞA, Corneliu – DEAC, Natalia: Conservarea tavanului pictat de la Muzeul Judeţean Sfîntu Gheorghe–Covasna: problematică, metodologie, tehnologie, încercare de autentificare şi datare. É. n.:117.
[16] 1878. Március 17-i presbiteri gyűlés jegyzőkönyve. Barátosi Egyházközség levéltára, Presbiteri jegyzőkönyvek 1846–1893. 229. oldal.
[17] „A templom renováltatása szóba hozatván, következő határozat hozatott: Megyebiró A[tyánkf]ia utasitatik, hogy az eddig ismert két kömives közül az olcsobbért vállalkozóval ujbol tegye magát érintkezésbe, hogy a készitendő költségvetés után azonnal lehessen szerződésre lépni a vállalkozó kőmivessel.” (Presbiteri jegyzőkönyvek 1846–1893. 311.oldal
[18] Az 1904. május 18-án tartott gyűlés alkalmával felvett leltár. Barátosi Ref. Egyházközség levéltára, Presbiteri jegyzőkönyvek 1896–1924, oldalszámozás nélkül.
[19] Olvashatatlan szó.
[20] Barátosi egyházközség levéltára, Presbiteri jegyzőkönyvek 1896–1924. oldalszámozás nélkül.
[21] Malmos terveinek csupán egy szűk része maradt meg az egyházközség levéltárában, C/40 jelzet alatt. Elsősorban a parókia tervét ismerhetjük meg ebből, a templomnak csupán egy alaprajzát láthatjuk az egyik lapon. Egy későbbi presbiteri jegyzőkönyvi bejegyzésből úgy tűnik, hogy a felújítás körüli viták felülvizsgálása céljából a püspökség bekérte az eredeti terveket, iratokat, így további kutatás szükségeltetik ahhoz, hogy láthassuk, megmaradt-e valami a felújítás terveiből a kolozsvári püspöki levéltárban.
[22] Barátosi egyházközség levéltára, C. 39-es jelzet
[23] A Székely Nemzeti Múzeum Iktató könyve az 1906, 1907, 1908, 1909 és 1910. évekről. „45/ V. 23. 1910. Iktatószám – Roediger Lajos a barátosi templomjavításról távirati értesítést küld. Csutak Vilmos múzeumőr máj. 23-án kiszállott a helyszínére. Május 26-án szintén.” A távirat szövege nem maradt fenn, meglétéről az iktatókönyvi bejegyzésből tudunk.
[24] Roediger Lajos befejezetlen tanulmánya kéziratban maradt fenn a Sepsiszentgyörgyi Állami Levéltárban
[25] Székely Nemzeti Múzeum Irattára, 1910-es iratok, 102/1910. Sz. nyugta – Csutak Vilmos kiszállásai.
[26] GÖDRI Ferenc – CSUTAK Vilmos – Dr. LÁSZLÓ Ferenc, szerk.: Jelentés a Székely Nemzeti Múzeum 1910 és 1911. évi állapotáról. Jókai Nyomda Rt. Könyvnyomdája. 1912:36.
[27] Székely Nemzeti Múzeum Iktatókönyve az 1921-1922. Esztendőre, 126/1922. Május 23-i iktatószám.
[28] Az átcserélt osztólécek figyelhetők meg Keöpeczi Sebestyén József fényképén is. SAS Péter: A heraldikus. Köpeczi Sebestyén József élete és munkássága. 2. Csíkszereda: Pallas–Akadémia Könyvkiadó. 2011:314.
[29] Székely Nemzeti Múzeum Irattára, 1980-as iratcsomó. Román nyelvű iktatatlan dokumentum, címe: Documentaţie privitoare la modul de restaurare, conservare şi transfer a tavanului casetat din clădirea Muzeului din Sf. Gheorghe. A munkaközösség által elhatározott lépéseket írásban Moldovan Nicolae összegezte.
[30] Székely Nemzeti Múzeum Irattára, 1980-as iratcsomó. A Múzeum vezetőtanácsa 1979. szeptember 28-án tartott gyűlésének román nyelvű jegyzőkönyve, 3. pont.
[31] Székely Nemzeti Múzeum Irattára, 1980-as iratcsomó. Székely Zoltán igazgató és Moldovan Nicolae aláírásával ellátott román nyelvű levél a bukaresti Falumúzeum igazgatóságához. 262/12.VI.1980-as iktatószám.
[32] Székely Nemzeti Múzeum Irattára, 1980-as iratcsomó. Az 1980. október 25-i gyűlés román nyelvű jegyzőkönyve.
[33] Székely Nemzeti Múzeum Irattára, 1981-es iratcsomó. A Kovászna Megyei Kultúrbizottság 657/24. IX. 1981-es szám alatt iktatott román nyelvű felkérése.
[34] SOTELECAN, Vasile – BUCŞA, Corneliu – DEAC, Natalia: Conservarea tavanului pictat de la Muzeul Judeţean Sfîntu Gheorghe–Covasna: problematică, metodologie, tehnologie, încercare de autentificare şi datare. É. n.:115–123.
[35] CZEGŐ Zoltán: Festők műhelye a múzeumban. Élt-e, s festett-e Háromszéken János Diák? Megyei Tükör. (14): 3010. 2–3. (1981. szeptember 26.)
