Kiss Margit

A gödényházi református templom festett faberendezése

Gödényháza legkorábbi ismert okleveles említése 1262-ből való. V. István ekkor adományozta a tatárjárás után pusztán álló egykori Tornatelek területét Nedének, Munkach fiának a Szatmár vármegyei Adorján területéért cserébe.[1] A falu nevét Nede Adorjánból felköltöző leszármazottairól, a Gödékről, Gödényekről illetve Gödényháziakról kapta. Gödényháza az ugocsai magyar kisnemesi falvak egyike volt, amely nemcsak magyarságát, de a jellegzetes szatmári nyelvjárást is hosszú ideig megőrizte. Adófizető vagy dézsmaköteles telkes jobbágy soha nem lakott benne. Egy 1685-ben kelt bizonyságlevél szerint a gödényháziak „… soha a memoria szerént dezmát nem adtak sem eo Felsége szamara, sem másnak…”[2]

A falu lakói – a környékbeli településekhez hasonlóan – a 16. század közepétől tértek át a református hitre. A 17. század közepétől, mint önálló eklézsia szerepel a forrásokban.[3]

1666-ban épült első temploma a Gödény Mihály által adományozott telken. E régi épület helyébe emelték 1784–1785-ben az újabb templomot, amelyről az Ugocsai Egyházmegye 1808–1809-ben kelt egyházlátogatási jegyzőkönyvében a következőket olvashatjuk:

„A’ Gödinházi N[eme]s R[e]f[orma]ta Sz[ent] Ekklesianak vagyon Temploma és Toronya fábol a’ Templomnak hoszszasága 9.öl ’szelessége 5. hogy állandóbb légyen kömüvest hoztak bé czémentel meg erösittette. fekszik N[ap] Keletröl Enyészetre, azon vegin való fa toronyba van egy 3. mázsás nagyobb harang és egy kisebb 80. fontos. A’ Templom pedig epittetett 1784^ben a’ Torony pedig annak utánna kevés idövel az Ekkl[ési]a tulajdon költségen minden mások segittsége nélkül. A’ Batár follyo viznek melly a’ Helységet keresztül kasul follya egy kerületibe melly a’ Helységnek közép pontján vagyon. ugyan annak hellyén melly epült vólt 1666^ba T[ekin]t[e]tes N[em]z[e]tes Nehai Gödin Mihálly Úr önkénnyén Isten Ditsösségéhez valo ajánlásábol. Az Eszaki oldalba ezen önként valo ajánlashoz hogy mind a’ Templom bövüllyön mind a’ Kerités nagyobboljon, mely ma is fábol jó allapotb[an] tartatik, az utobbi épitéskor cserébe vett N[eme]s Szabo György Urtol maga tulajdon kertje vegibol az akkori elö és ugyanazon Templomnak épitésében munkás N[emzete]s Compossessorok az Helységen kívül magok szabad földjökböl adván érette nagyobb darab földet, melynek Contractussa va[gy]on sub N[ume]ro 1^o A’ N[eme]s Ekkl[ési]a ládájába. […]”[4]

Győrfy Ede lelkész debreceni Református Egyházkerületi Levéltárnak 1918-ban írt egyháztörténetéből megtudjuk, hogy a református egyházközség javaihoz tartozó, a falu keleti részén álló kétszobás, számos melléképülettel bíró lelkészlakás 1775-ben épült, 1778-ban készült el az iskolamester (tanító) háza egy fedél alatt a tanteremmel. Az 1784–1785-ben épült fatemplom nyugati fala mellett 1800-ban emelték a fatornyot.[5] 
Kapcsolódó dokumentum » (Ttrel I.8.c.2/1 – 1.oldal),
Kapcsolódó dokumentum » (Ttrel I.8.c.2/1 – 2.oldal),
Kapcsolódó dokumentum » (Ttrel I.8.c.2/2)

A Batár nevű folyó szigetén álló mocsaras, lápos területre épült fatemplom és fatorony a 19. század végére életveszélyes állapotba került. Az 1908. március 14-én kelt 15. számú jegyzőkönyv egy főszolgabírói rendeletre utalva eltiltotta a fatemplom használati jogát. 1908. július 2-án tették le az újabb templom alapkövét, majd hamarosan felépült a 9 méter széles, 18 méter hosszú, két karzattal ellátott harmadik gödényházi református templom, amely ma is az egykori templomtelken áll.[6]

A gödényházi festett faberendezés múzeumba kerülésének előzményei

Valószínűleg nyomtalanul tűnt volna el az utókor szeme elől a 18. századi fatemplom és festett berendezése, ha Szege Sándor[7] ifjú szobrászművész 1908 nyarán nem látogat el a faluba. Szerencsére ott járt, és akvarell képeket készített az épületről és a templom berendezési tárgyait díszítő virágos festésekről.

A helybeliektől tudomást szerezve az épület és a faberendezések közeli pusztulásáról, közvetítette Győrfy Ede lelkész ajánlatát a Magyar Nemzeti Múzeum Régiségtára felé, miszerint a gödényházi református egyházközség eladásra kínálja a templom 90 mennyezettábláját, szószékét valamint nyolc kórustábláját.

Kapcsolódó dokumentum » (MNMI 389/1908_1)

Hampel József a Magyar Nemzeti Múzeum Régiségtárának igazgatója 1908. július 29-én kelt levelében értesítette Győrfy Ede lelkészt, hogy megnézte Szege Sándor rajzait, melyeken nagyobbrészt jó állapotú 17-18. századi, magyar mestertől származó festett táblák láthatók. Mint írta, a Nemzeti Múzeum kiállítótereinek szűkössége nem teszi lehetővé a famennyezet kiállítását, mégis arra való tekintettel, hogy a festett táblák megmentésre méltók, és mert értékesítésük az újjáépítendő templom érdekében történik, 600 koronát ajánl fel a tárgyakért. Kapcsolódó dokumentum » (MNMI 389/1908_2)

Győrfy Ede és a Régiségtár igazgatóságának 1908. augusztusi levélváltásai nyomán a megállapodás létrejött.
Kapcsolódó dokumentum » (MNMI 401/1908_1),
Kapcsolódó dokumentum » (MNMI 401/1908_2),
Kapcsolódó dokumentum » (MNMI 412/1908)
Nagy Géza Régiségtári igazgatóőr augusztus 19-i levelében arról értesítette a lelkészt, hogy Molnár Viktor, a Régiségtár laboránsa 23-án érkezik a helyszínre felügyelni a famennyezet és a berendezési tárgyak szakszerű bontását, csomagolását. Győrfy Ede augusztus 30-án benyújtotta a Magyar Nemzeti Múzeum felé a 600 Koronáról szóló nyugtát. Kapcsolódó dokumentum » (MNMI 426/1908)

A gödényházi festett famennyezet és a faberendezés múzeumi sorsa

A gödényházi református fatemplom famennyezetét, karzattábláit és szószékét 1908. szeptember 2-án 84-es leltári számmal vette fel műtárgyainak sorába a Magyar Nemzeti Múzeum Érem-és Régiségtára. A rövid leltárkönyvi bejegyzésből a tárgyak darabszáma és leírása elmaradt. Kapcsolódó dokumentum »

A gödényházi műtárgyak kiállítására, megfelelő elhelyezési lehetőség hiányában, nem került sor, így a szószék és a virágos táblák raktárba kerültek.

Szege Sándor akvarell képei, valamint egy bizonytalan eredetű, a templomról és a toronyról készült alaprajz, amely a faberendezések helyét is méretarányosan jelöli, a Műemlékek Országos Bizottságának (MOB) Rajztárába kerültek ismeretlen időben.[8]

1908-tól 1968-ig a szakirodalomban több helyen előfordul utalás a gödényházi faberendezést megörökítő színes rajzokra, maguk a műtárgyak azonban nem bukkannak fel a publikációkban.

A református fatemplom és fatorony Szege Sándor által készített rajzát Balogh Ilona tette közzé 1935-ben Magyar fatornyok című könyvében, ahol a templom és a faharangláb említése mellett a mennyezet egyik feliratát is közölte.[9]

Voit Pál művészettörténész 1942-ben írt tanulmányában a „régi magyar festő-asztalosaink műveinek lajstromában” sorolja fel Gödényháza 1785-ben készült karzatát. Sem a famennyezetről, sem a szószékről nem tesz említést, és a karzat hollétére sem tesz utalást írásában.[10]

Legközelebb Tombor Ilona 1968-ban írt monográfiájában olvashatunk az egykori gödényházi fatemplom mennyezetéről és faberendezéséről. Könyvének adattárában – a műtárgy és a rajzok közti összefüggés jelzése nélkül – széthullnak a gödényházára vonatkozó információk. A budapesti Néprajzi Múzeum raktárának 1962-ben vizsgált állapotát bemutatva helységnév megjelölése nélkül közli a szószékkosár mellvédjének feliratát.[11] Néhány oldallal később a Gödényháza címszónál az Országos Műemléki Felügyelőség (OMF) tervtárában és fényképtárában található rajzokra hivatkozva közli a famennyezet 79 táblájának és a hat táblás karzatnak feliratait.[12]

Bizonyító erejű adatok hiányában egyelőre nem állapítható meg, hogy mikor, milyen körülmények közt került át a Magyar Nemzeti Múzeumból a Néprajzi Múzeumba a gödényházi szószék.

A Néprajzi Múzeum nyilvántartási iratai közt, és műtárgyállományában sincs nyoma annak, hogy gödényházi tárgy a múzeum egyházi gyűjteményébe került volna.

A szószékkosár és a szószékkorona 1981-ben kapott leltári számot (NM 81.79.181; NM 81.79.155), mint ’újra leltározott, raktárrendezéskor előkerült’ tárgy. Származási helye kiderítésére azonban e kényszerleltározás során nem volt mód.

2010–2012 között, jelen pályázat keretében nyílt lehetőség arra, hogy a Néprajzi Múzeum törökbálinti műtárgyraktárában lévő meghatározatlan tárgyak eredetét kutassuk.

Sajnos ezzel egyidejűleg derült fény a jelentős hiányokra is. Sem a Magyar Nemzeti Múzeum, sem a Néprajzi Múzeum műtárgyraktárából nem került elő a templom eredetileg 90, Szege Sándor akvarellen megörökített 79 famennyezet táblája és a karzatmellvéd eredetileg nyolc, akvarellen megörökített hat táblája.

Egyelőre tisztázhatatlan, hogy mi lett a famennyezet és a karzattáblák sorsa. Nem ad erre választ a Magyar Nemzeti Múzeum Régiségtárának leltárkönyve sem, amelybe nincs bevezetve a két világháborút Budapesten átvészelt tárgy-együttes átadása, esetleges elpusztulása, selejtezése, vagy törlése.

Az 1908-ban készült rajzok, a korabeli iratok és a fennmaradt egyetlen műtárgy, a szószék alapján alkothatunk képet a tárgyak egykori templombeli elhelyezéséről, méretéről, látványáról.

A Nemzeti Múzeumból ismeretlen helyre került famennyezet leírása

A fennmaradt alaprajzot figyelembe véve a 90 kazetta a templombelső teljes mennyezetét beborította. Felépítéséről és kiosztásáról Győrfi Ede lelkész 1908. augusztus 3-án kelt levelében a következőket írja:

”A mennyezet méretét illetőleg: 2 méter 60 cm hosszú 50 és 35 cm között váltakozó szélességű deszkákon léczezettel elosztva vannak ezek a négyzetek, melyekbe a díszítések festettek. A négyzeteket külön nem lehet levenni, hanem csak a deszkák egész hosszúságában. Egy ilyen deszka hosszúságban 3 négyzet foglal helyet.”
Kapcsolódó dokumentum » (MNMI 401/1908_1)
Kapcsolódó dokumentum » (MNMI 401/1908_1)

Az egyes táblák eredeti elhelyezkedését nem ismerjük. A 79 kazettáról fennmaradt színes rajzon fehér alapszínre festett, nagyrészt szimmetrikus elrendezésű növényi díszítmények láthatók. A nagyjából négyzetes kompozíciókat a sarkoknál félkörös törtvonalú kettős fekete keret veszi körül. A templom keleti, ferde falzáródású részén helyezkedhetett el az a három, háromszögletű kazetta, amely egy pontból kiinduló leveles virágindákat, szőlőt és tökszerű gyümölcsöt ábrázol.

A famennyezet két feliratos kazettája közül az egyik az építés idejéről emlékezik meg:

ÉPITETETT EZEN ORATORIUM AZ ISTEN DITSÖSÉGÉRE FELSÉGES II. JOSEF CSÁSZÁR És KIRÁJUNK ENGEDELmÉBÖL. ANNO 1784 ben.

Szege Sándor szobrász rajza, 1908.
Papír, akvarell
Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ Tudományos Főosztály, Gyűjteményi Osztály, Rajztár – K.10414

A másik kazettán a korabeli lelkész neve és a famennyezetet készítő mesterek neve olvasható:

AKKoRI MELTaTtLan PRE A N. EKLÉSiÁnAK : VÁSáRHELJi GYöRGy ASZtaLOS MESTEr : EmbErEi VaRadi ISTVán: És SZENTLeLeki PÉTER:

Szege Sándor szobrász rajza, 1908.
Papír, akvarell
Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ Tudományos Főosztály, Gyűjteményi Osztály, Rajztár – K.10415

A Nemzeti Múzeumból ismeretlen helyre került karzattáblák leírása

A karzat a fatemplom nyugati részén, a bejárat fölött helyezkedett el. Mellvédjének vonalát az alaprajzon két kis fekete négyzet, az alátámasztó oszlopok helye, jelöli. A karzat feljáratát a fal melletti lépcsősor jelzi.

A gödényházi református fatemplom alaprajza
Készítője ismeretlen
Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ Tudományos Főosztály, Gyűjteményi Osztály, Rajztár – K.2862

A karzattáblák készítője valószínűleg a famennyezeten is dolgozó két mester: Váradi István és Szentléleki Péter volt. Készítésének ideje: 1785.

Szege Sándor hat festményén felül félköríves, fülkeszerű, vörösbarna keretezésű táblákat láthatunk. A keret felső sarkainál egy-egy zöld színű tulipánfej nyúlik be a fehér alapszínű betétek felé. Négy táblán szimmetrikus elrendezésű virágos, leveles díszítmények, egy táblán lombos fák láthatók. Egy következő táblán a templom építésének idejéből származó, az iskolamester nevét megörökítő felirat olvasható:

1:7:8:5 16 Januári AMIDÖn EZ Házat ISTEN SzáLáSÁNAK. ÉPITETÉK VALa AZ. ÚR. TEMPLOMÁNAK. AKORI. MESTERE ENNEK SKOLÁJÁNak. VÓLT. BARANYI MOSES KEDVÉBÖL URÁNAK.

Szege Sándor szobrász rajza, 1908.
Papír, akvarell
Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ Tudományos Főosztály, Gyűjteményi Osztály, Rajztár – K.10404

A táblák méretét nem ismerjük.

[1] SZABÓ István: Ugocsa megye. Magyarság és nemzetiség. Tanulmányok a magyar népiségtörténet köréből I./1. Mályusz Elemér, szerk. Budapest: Magyar Tudományos Akadémia.1937.:355-356.

[2] MOLNÁR Ambrus: Adatok az „ugocsai traktus” XVI-XVII. századi történetéhez a dézsmajegyzékek tükrében. In Vallási Néprajz 9. Küllős Imola, Molnár Ambrus, szerk. Budapest: Református Egyház Teológiai Doktorok kollégiumának Egyházi Néprajzi Szekciója.1997: 39-40.

[3] MOLNÁR Ambrus: Adatok az „ugocsai traktus” XVI–XVII. századi történetéhez a dézsmajegyzékek tükrében. In Vallási Néprajz 9. Küllős Imola, Molnár Ambrus, szerk. Budapest: Református Egyház Teológiai Doktorok kollégiumának Egyházi Néprajzi Szekciója.1997 :39-40.

[4] SZABADI István, szerk: „Mellyet még az régi atyáink is birtanak”. Bereg, Ugocsa és Közép-Szolnok református egyházlátogatási jegyzőkönyvei 1808/1809. Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani IX. Debrecen: Tiszántúli Református Egyházkerületi és Kollégiumi Levéltár. 2001. 262.

[5] Tiszántúli Református Egyházkerület Levéltára, Debrecen Ttrel I.8.c.2. Az iratcsomó tartalmazza Győrfy Ede lelkész utódjának, Kovács Dezsőnek 1942-ben írt levelét, amely téves évszámokat tartalmaz. Írásában utal arra, hogy a faberendezés a Nemzeti Múzeumba került.

[6] VASKEBA Katalin – MELÁNCSUK Gabriella: Nagyszőlősi járás: Csepe, Feketeardó, Gődényháza, Királyháza, Novoszelica, Tekeháza. A Nagyszőlősi járás Turizmusi ösvényei 2: 9-12. Nagyszőlős: Nagyszőlősi központi járási könyvtár. http://vin-library.do.am.

[7] Szege Sándor (1883-1945) szobrász és éremművész. Többek közt Alpár Ignác Kerepesi úti temetőben lévő síremlékének egyik alkotója.

[8] Jelen tanulmány megírásának idején a rajzok a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Rajztárában, illetve jogutódja a Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ Rajztárában találhatók.

[9] BALOGH Ilona: Magyar Fatornyok. Györffy István, szerk. /Néprajzi Füzetek,1./ Budapest: A Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Néprajzi Intézete. 1935:156.; 14. kép

[10] VOIT Pál: Adatok a magyar festő-asztalosok munkásságának bibliográfiájához. In Emlékkönyv: Gerevich Tibor hatvanadik születésnapjára. Írták tanítványai. 111–138. Budapest: Franklin. 1942: 129. 135.

[11] TOMBOR Ilona: Magyarországi festett famennyezetek és rokon emlékek a XV–XIX. századból. Budapest: Akadémiai Kiadó. 1968: 120.

[12] TOMBOR Ilona: Magyarországi festett famennyezetek és rokon emlékek a XV–XIX. századból. Budapest: Akadémiai Kiadó. 1968: 135.