Famennyezet / Mennyezet kategória bejegyzései

Lozsád, református templom

Posted on by
Hozzászólás

VASS ERIKA

Lozsád református lakossága és temploma

A település a fő közlekedési útvonalaktól távol, a Maros és a Sztrigy találkozásától kb. 5 km-re, a Magura patak völgyében helyezkedik el. Hunyad megyén belül egészen a 20. század végéig az adta a sajátos helyzetét, hogy ez volt az egyetlen magyar többségű település.

Lozsádon a legrészletesebb kutatást Kolumbán Samu végezte a 19. század végén. Tanulmányai egy-egy résztémát dolgoznak fel, de együttesen átfogó képet rajzolnak a településről.[1] 1968-ban Kósa László a Magyar Néprajzi Atlaszhoz végzett gyűjtést a középkori alapítású Lozsádon.[2] 1976-ban Szász Judit tudósított a lozsádiak lin nevű táncáról, mely a vidék magyar településein a 20. század elejéig volt jellegzetes.[3] Kiss Ilona pedig a lozsádi szőtteseket díszítő rojtokról szólt.[4] Átfogó jellegű munka 2000-ben született Lozsádról: Messel Balázs az ELTE földrajz szakán írt szakdolgozatában nyújtott részletes képet a faluról.[5] A 2000-es években Magyar Zoltán a Hunyad megyei népmondák gyűjtése kapcsán jutott el Lozsádra.[6]

Buzás Miklóssal először 2006-ban jártunk Lozsádon. A Szabadtéri Néprajzi Múzeum leendő Erdély épületegyütteséhez azóta végzünk terepmunkát a faluban és a vidéken. 2007-ben itt és Rákosdon építész és néprajz szakos hallgatók bevonásával terepmunka keretében épületfelmérést végeztünk, 2009-ben került sor annak a lakóháznak a lebontására és Szentendrére szállítására, amely a majdani épületegyüttesben a Hunyad megyei református szórványmagyarságot reprezentálja. Lozsád népi építészetének változásáról és a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Erdély épületegyütteséhez elhozott házról Buzás Miklóssal írtunk tanulmányt.[7] Az elmúlt években bejártam a megye összes olyan települését, ahol református magyarok élnek, erről szóló könyvem 2012-ben jelent meg.[8]

Lozsád kisnemesi eredetű falu,[9] első említése 1320-ból való.[10] A falu neve arra utal, hogy a település a 11-12. század folyamán keletkezett, amikor a magyarság megtelepült ezen a vidéken.[11] Lakosai a mezőségi nyelvjárást beszélik.[12] A környező, egykor kisnemesi falvakban végzett kutatásaimból kiderült, hogy Lozsád az ő szemükben is külön világ volt: maradibbnak tartották őket, másképp beszéltek, sőt viseletük is különbözött.

Idős adatközlőim gyermekként őseiktől hallották ezt a történetet:

„A falu nem ott volt. Itt volt az országút felé, Piski felé. Még megmutatták, hogy hol volt a régi falu. De mikor voltak ezek a népvándorlások, török időkbe vagy nem tudom, mikor, elpusztították őket, és ők akkor behúzódtak oda, ahol tulajdonképpen erdő volt, ahol van a falu. Behúzódtak, elmenekültek az ellenségtől.”

A fennmaradt mondák[13] alapján annyi valószínűsíthető, hogy a település magyarsága a tatárjárás során megfogyatkozott, és székelyek költöztek közéjük. Magyar Zoltán lozsádi gyűjtéséből az is kiderül, hogy a helybeliek úgy tartják, a tatárok közül heten lozsádi lányt vettek feleségül, és itt telepedtek le.[14]

Valaha ez a falu volt a környék legnagyobb és leggazdagabb települése, ám nem sokkal az új országhatárok meghúzása után, 1926-ban összevonták a szomszédos román településekkel, és a központot áthelyezték Martinesdre.[15]

Amint írtam, azért itt alapították a falut, hogy lakosai az ellenséges támadásoktól védve legyenek. A 20. század közepére azonban ez az elzártság azt eredményezte, hogy a kollektivizálás elől elvándorolt fiatalok beköltöztek a közeli városokba, és a falu elöregedett. A románság aránya megnőtt, az 1960-as években a jobb körülmények miatt sokan jöttek Máramarosból, akiket a helybeliek muresányoknak neveznek. Korábbi lakóhelyükön nem tudtak megélni, itt viszont szükség volt a munkaerőre az állatok gondozásánál. Így a magyarság számára kedvező arány megbomlott, a fiatalok körében itt is a magyar–román vegyes házasságok dominánsak.

A 2002. évi népszámlálási adatok szerint a falu 252 lakosából 129 vallotta anyanyelvének a románt, 123 pedig a magyart, viszont a 129 főből csak 121 tartotta magát románnak, s így a magukat magyarnak vallók száma 131.[16]

A közösség valaha kisnemesi öntudattal rendelkezett, a származásukra vonatkozó történetek még a 19. század végén is elevenen éltek,[17] s kisebb foszlányokat még én is hallottam az idősektől. Mára azonban a rang elvesztette egykori jelentőségét.

Bár a földeket a forradalom után visszaadták, nagy részük parlagon, gazosan hever, az idősek rossz egészségi állapotuk miatt nem tudják megművelni, a fiatalabbak pedig nem látják értelmét, mert megfelelő gépesítés hiányában nem lenne jövedelmező. Akik helyben maradtak, főleg a közeli Szászvárosba járnak dolgozni.

A helyiek önmagukról kialakított képe pesszimista, a falu mára elöregedett, jövője kilátástalanná vált. Egyrészt a fiatalok az elszigetelt földrajzi helyzet miatt elköltöztek a városokba, ahol munkalehetőség adódott, másrészt a magyar nyelvű iskola bezárása, a helybeli lelkész hiánya, a közösségi összejövetelek megszűnése, a kollektív idején románok nagyobb arányú beköltözése és a vegyes házasságok vezettek a református közösség jelenlegi állapotához.

Az 1766. évi összeírás szerint Lozsádon és a hozzá tartozó, nagy többségében román Martinesden (Mărtineşti) volt Hunyad megye legnagyobb református gyülekezete, 373 férfi és 282 nő, összesen 455 fő. Rákosdnak 409, Dévának 327, Vajdahunyadnak pedig Csolnakossal és Bujturral együtt 121 fő.[18] 1863-ban gyülekezete 800 lelket számolt (Déva csak 450 főt), 34 tanulójának pedig saját tanítója volt.[19]

A mostani templomot 1900-ban építették Paró Miklós szászvárosi építész tervei alapján. Felszentelésére 1901-ben került sor. Akkor készült az új orgona is.[20] A 2000-es évekre a templom rossz állapotba került, sajnos a pénz a felújítási munkák közben elfogyott, amint az a fényképeken is látható, a közösség ma már nem használja. TEMPLOM_KÉPGAL (összes)

A korábbi templom építésének korából nem maradt fenn forrás, így pontos építési ideje nem ismert, de benne két tölgyfa oszlop állt, amelyeket az 1666. évi javítás alkalmával helyeztek ide. A javítás arra utal, hogy a templom jóval korábban épült. Az oszlopokon a következő felirat állt: „A.D. 1666. épittette Bartsai Gáspárné Flo. 100 adván restauratur tempore Steph. P. Margittai p.t past. ecchae.”[21]

Az 1686–1807 közötti időszakból fennmaradt vizitációs jegyzőkönyvek anyagát Buzogány Dezső és Ősz Sándor Előd tették közzé. Ezekben elsősorban a pénzügyeket, a búza és a bor beszolgáltatását, a templomba nem járó személyek ügyeit és a papok személyével, marasztásával kapcsolatos dolgokat jegyezték fel. A templomra vonatkozóan a zsindelyezésre találtam adatot 1695-ben,[22] majd 1764–65-ben. Az utóbbi feljegyzésből kiderül, hogy a lelkész: „A templomzsindelyező mesterembernek, Filepnek adtam Zágoni István és mester uramék előtt huszonhatezer zsendelyeknek felverésekért”, a „zsendelyszegeket” Avrám cigány készítette.[23] 1762-ben „A templom ablakainak megüvegeztetésiért” fizettek a lozsádiak, az ablakok Szászvárosban készültek.[24]

A jegyzőkönyvekben szereplő kiadások alapján Lozsádon 1767–1769 folyamán új harangtornyot építettek.1767-ben 4.000 darab zsindelyt vásároltak a torony fedéséhez,[25] 1768-ban a toronyhoz való négy gerendafát vettek,[26] 1769-ben fenyő szarufákat és könyöklőfákat, a toronyhoz szükséges nagy- és lécszegeket csináltattak, és ekkor fizették ki a tornyot építő ácsmestereket,[27] sajnos kilétükről nem tudósít a forrás.

Az aranykönyv adatai alapján az egyháztagok létszámának növekedése miatt 1782-ben a templom keleti részét lebontották, és nagyobbat építettek új alapra bolthajtással. A kőbolt helyett 1811-ben építettek új mennyezetet.[28] 1783-ban így írtak a kibővített templomról: „Tellyes örömmel és egész gyönyörűséggel szemléli a visitatio az ezen ekklézsiában nemcsak megújított és igen dicsőséges formára hozott, hanem effelett jóval meg is bővített templomot, mellyben immár az Istennek ez hellyben plántáltatott anyaszentegyházának tagjai egyben gyűlve nagy örömmel áldhattyák és dicsérhetik az Istent.”[29]

1784-ben egy korona készült a szószék fölé (sajnos ebből az évből nem maradt fenn vizitációs jegyzőkönyv).[30]

Minden bizonnyal Lozsádon is kötött ülési rend volt a templomban, a család társadalmi és vagyoni helyzetének függvényében. 1796-ból maradt fenn egy erre utaló bejegyzés, mely szerint báró Győrfi Jósef azt kérte, hogy az ajtó bejáratánál jobb kéz felől való sorban legelöl eddig volt ősi örökös székét elhagyhassa és azt a „publicumnak” engedni át, helyette ugyanazon oldalon, de leghátul, a kőfal mellett való hely engedtessék át neki, oda készíttethessen új széket.[31]

1796-ban és 1802-ben a kiadások között szerepelt a templom kőlábainak javítása,[32] 1804-ben pedig ismét a templom zsindelyezéséről olvashatunk, akkor 15.000 zsindelyt vásároltak, az ácsok kilétére nem derül fény.[33]

 

[1] KOLUMBÁN Samu: Táncszók. (Lozsád.) Magyar Nyelvőr XIX. 1890: 478, 527.; KOLUMBÁN Samu: Népdalok. (Lozsád.) Magyar Nyelvőr XX. 1891: 288; KOLUMBÁN Samu: A lozsádi nyelvjárás. Magyar Nyelvőr XXII. 1893: 353–359, 405–410, 456–459, 499–502, 555–557; KOLUMBÁN Samu: Néprajzi adatok Lozsádról. A Hunyadmegyei Történelmi és Régészeti Társulat Évkönyve VII. 1893: 80–90; KOLUMBÁN Samu: Lozsád és népe. Ethnographia V. 1894: 238-254, 326–336; KOLUMBÁN Samu: Lozsádi népdalok és tánczszók. A Hunyadmegyei Történelmi és Régészeti Társulat Évkönyve VIII. 1897: 38–52; Beköltözött és törzsökös családok Lozsádon. A Hunyadmegyei Történelmi és Régészeti Társulat Évkönyve VII. 1898: 83–88; KOLUMBÁN Samu: Karthágó-féle birtokszerzési mondák. Ethnographia XV. 1904: 47.
[2] KÓSA László: Lozsád. Magyar Néprajzi Atlasz. Kézirat. 1968. MTA Néprajzi Kutatóintézet Adattára, R.49.
[3] SZÁSZ Judit: A lozsádiak egykori tánca, a lin. In: Kós Károly, szerk. Népismereti Dolgozatok 1976: 151–156.
[4] KISS Ilona: A lozsádi rojtok. In: Kós Károly, szerk. Népismereti Dolgozatok 1976: 122–124.
[5] MESSEL Balázs: Egy erdélyi magyar zsákfalu, Lozsád bemutatása társadalomföldrajzi és gazdaságföldrajzi jellemzői alapján. Szakdolgozat. Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalom- és Gazdaságföldrajzi Tanszék 2000.
[6] MAGYAR Zoltán: Hunyad megyei népmondák. 2009. Marosvásárhely: Mentor Kiadó.
[7] BUZÁS Miklós - VASS Erika: Két kép. Lozsád népi építészete 1908, 2008. Acta Siculica. Sepsiszentgyörgy: Székely Nemzeti Múzeum. 2010: 579–588. http://www.sznm.ro/acta2010/579_588_buzas.pdf
[8] VASS Erika: A Hunyad megyei református szórványmagyarság. 2012. Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum. Lozsád múltjáról és jelenéről a 223–236. oldalon írtam.; Szakmai beszámoló:. http://skanzen.hu/?fm=article&id=556
[9] CSÁNKI Dezső: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában V. Budapest: Magyar Tudományos Akadémia. 1913: 22.
[10] GYÖRFFY György: Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza. Budapest: Akadémiai Kiadó. 1987: 296.
[11] BENKŐ Loránd: Az ómagyar nyelv tanúságtétele. Perújítás Dél-Erdély korai Árpád-kori történetéről. MTA Történettudományi Intézet, [Dabas]. 2002: 63–65.
[12] MURÁDIN László: A romániai magyar nyelvjárások atlasza I-XI. JUHÁSZ Dezső, szerk. Budapest: Magyar Nyelvtudományi Társaság – Pharma Press Kiadó. 1995: 6.
[13] KOLUMBÁN Samu: Néprajzi adatok Lozsádról. A Hunyadmegyei Történelmi és Régészeti Társulat Évkönyve VII. 1893: 84–88., LOZSÁDI HERCZEGH Tibor: Az öregek így tudták. A Hét V. 49. sz. 1974.
[14] MAGYAR Zoltán: Hunyad megyei népmondák. Marosvásárhely: Mentor Kiadó. 2009, 100.
[15] A Lozsádi ev. ref. egyházközség Aranykönyve 1926.
[16] VARGA E. Árpád: Erdély etnikai és felekezeti statisztikája. Népszámlálási adatok 1850-2002 között. Hunyad megye településeinek etnikai (anyanyelvi/ nemzetiségi) adatai 1850-2002. 2009: 116. http://www.kia.hu/konyvtar/erdely/erd2002/hdetn02.pdf 2011. augusztus 4-i letöltés.
[17] KOLUMBÁN Samu: Lozsád és népe. Ethnographia V. 1894: 244–245.
[18] BENKŐ József: Transsilvania specialis. Erdély földje és népe I. Bukarest–Kolozsvár: Kriterion Könyvkiadó 1999: 505.
[19] DÁNÉ István: A V.-Hunyadi Zarándival egyesült egyházmegye és azon egyházmegyébeni egyházak történelme. In: Az erdélyi reformata anyaszentegyház névkönyve 1863ra. Kolozsvár: Az Ev. Ref. Főtanoda Könyvnyomdája. 1863: 1–35.
[20] A Lozsádi ev. ref. egyházközség Aranykönyve 1900–1901: 1, 7–10.
[21] A Lozsádi ev. ref. egyházközség Aranykönyve 1900: 4.; A feliratot részben közli: Léstyán Ferenc: Megszentelt kövek. II. Kolozsvár: Gloria Nyomda. 1996:176.
[22] BUZOGÁNY Dezső – ŐSZ Sándor Előd, szerk.: A hunyad-zarándi református egyházközségek történeti katasztere II. 1686-1807. Kolozsvár: Erdélyi Református Egyházkerület. 2005: 378.
[23] BUZOGÁNY Dezső – ŐSZ Sándor Előd, szerk.: A hunyad-zarándi református egyházközségek történeti katasztere II. 1686-1807. Kolozsvár: Erdélyi Református Egyházkerület. 2005: 398–399.
[24] BUZOGÁNY Dezső – ŐSZ Sándor Előd, szerk.: A hunyad-zarándi református egyházközségek történeti katasztere II. 1686-1807. Kolozsvár: Erdélyi Református Egyházkerület. 2005: 392.
[25] BUZOGÁNY Dezső – ŐSZ Sándor Előd, szerk.: A hunyad-zarándi református egyházközségek történeti katasztere II. 1686-1807. Kolozsvár: Erdélyi Református Egyházkerület. 2005: 405.
[26] BUZOGÁNY Dezső – ŐSZ Sándor Előd, szerk.: A hunyad-zarándi református egyházközségek történeti katasztere II. 1686-1807. Kolozsvár: Erdélyi Református Egyházkerület. 2005: 406.
[27] BUZOGÁNY Dezső – ŐSZ Sándor Előd, szerk.: A hunyad-zarándi református egyházközségek történeti katasztere II. 1686-1807. Kolozsvár: Erdélyi Református Egyházkerület. 2005: 407.
[28] A Lozsádi ev. ref. egyházközség Aranykönyve 1900:4.
[29] BUZOGÁNY Dezső – ŐSZ Sándor Előd, szerk.: A hunyad-zarándi református egyházközségek történeti katasztere II. 1686-1807. Kolozsvár: Erdélyi Református Egyházkerület. 2005: 422.
[30] A Lozsádi ev. ref. egyházközség Aranykönyve 1900: 4.
[31] BUZOGÁNY Dezső – ŐSZ Sándor Előd, szerk.: A hunyad-zarándi református egyházközségek történeti katasztere II. 1686-1807. Kolozsvár: Erdélyi Református Egyházkerület. 2005: 429-430.
[32] BUZOGÁNY Dezső – ŐSZ Sándor Előd, szerk.: A hunyad-zarándi református egyházközségek történeti katasztere II. 1686-1807. Kolozsvár: Erdélyi Református Egyházkerület. 2005: 430, 435.
[33] BUZOGÁNY Dezső – ŐSZ Sándor Előd, szerk.: A hunyad-zarándi református egyházközségek történeti katasztere II. 1686-1807. Kolozsvár: Erdélyi Református Egyházkerület. 2005: 436.

Kiss Margit

A lozsádi református templom famennyezet tábláinak múzeumba kerülése

Halaváts Gyula geológus 1901-ben járt Lozsádon[34] Ekkor mutathatta meg neki Kovács Lajos református lelkész a régi templomból kibontott faberendezést: a szószékkoronát és a famennyezet maradványait.

Feltételezhető, hogy ez alkalommal vagy esetleg már Budapesten az Iparművészeti Múzeumban, Radisics Jenő és Halaváts Gyula beszélgetése alkalmával készült az a feljegyzés és a famennyezet nyolc deszkájáról az a rajzocska, amely döntő fontosságú dokumentuma lett mintegy száztíz évvel később, 2011-ben a lozsádi famennyezet beazonosításának.

Feljegyzés a lozsádi famennyezetről
Iparművészeti Múzeum Adattár IMM-A 441/1901 számú irathoz csatolt dokumentum

Az Iparművészeti Múzeum irattárából előkerült cédula egyik oldalán az egykori famennyezet takarólécekkel keretezett két táblája látható a napkoronggal, alatta a mennyezet készítési évét jelző 1724-es évszám kiemelésével. A ’plafond betétek’ rajza alatt a szószékkoronára történik utalás, mindez azzal a lap alján olvasható megjegyzéssel, hogy ’Halavács Gyula szerezte a múzeum részére’. A cédula hátoldalán lévő alaprajzról sajnos nem állapítható meg egyértelműen, hogy az a régi, lebontott református templom alaprajzát ábrázolja-e?

Feljegyzés a lozsádi famennyezetről cédula hátoldala
Iparművészeti Múzeum Adattár IMM-A 441/1901 számú irathoz csatolt dokumentum

Az Iparművészeti Múzeum igazgatójának, Radisics Jenőnek 1901. november 5-én kelt levéltervezete világít rá az események további részleteire. Radisics Jenő Kovács Lajos lozsádi lelkésznek címzett levelében hivatkozik Halaváts Gyula értesítésére, jelezve, hogy köszönettel elfogadja az egyházközség ajándékaként az Országos Magyar Iparművészeti Múzeumnak felkínált nyolc famennyezet deszkát és a szószékkoronát. Egyúttal kéri a lelkészt, hogy gondos becsomagolás után a múzeum költségén küldje a tárgyakat Budapestre.

Radisics Jenőnek, az Országos Magyar Iparművészeti Múzeum igazgatójának levéltervezete Kovács Lajos ev. ref. lelkésznek 1.
Iparművészeti Múzeum Adattár IMM-A 441/1901

Radisics Jenőnek, az Országos Magyar Iparművészeti Múzeum igazgatójának levéltervezete Kovács Lajos ev. ref. lelkésznek 2.
Iparművészeti Múzeum Adattár IMM-A 441/1901

Kapcsolódó dokumentum » (IMM 441/1901)

Kovács Lajos fél évvel később, 1902. július 20-án kelt válaszleveléből már arról értesülünk, hogy egy nappal korábban postára adta a nyolc famennyezet deszkát az Iparművészeti Múzeum címére. A szószékkoronát, amely a leszedése során megsérült, alkatrészei pedig szétszóródtak, nem küldte el ez alkalommal, de ígérte, hogy amennyiben a múzeum igényt tart rá, azt is felküldi Budapestre.

Kovács Lajos lozsádi református lelkész levele az Országos Iparművészeti Múzeum Igazgatóságának
Iparművészeti Múzeum Adattár IMM-A 236/1902

Kapcsolódó dokumentum » (IMM_236/1902)

Radisics Jenő igazgató távollétében megbízott helyettese, Czakó Elemér küldött választ a lozsádi lelkésznek 1902. július 28-án. A fennmaradt levéltervezetből kiderül, hogy a nyolc famennyezet deszka sértetlenül megérkezett az Iparművészeti Múzeumba. Kérte továbbá a lelkészt, hogy a szószékkoronát is küldje el a múzeumnak.

Levéltervezet Kovács Lajos lozsádi református lelkésznek 1.
Iparművészeti Múzeum Adattár IMM-A 236/1902

Levéltervezet Kovács Lajos lozsádi református lelkésznek 2.
Iparművészeti Múzeum Adattár IMM-A 236/1902

Kapcsolódó dokumentum » (IMM_236/1902)

Erre valószínűleg nem került sor. A szószékkorona további sorsa ismeretlen. Az Iparművészeti Múzeum iktatókönyvében nincs nyoma annak, hogy a lozsádi egyházközség és az Iparművészeti Múzeum között további levélváltás történt volna. Napjainkban a szószékkorona nem található meg sem az Iparművészeti Múzeum, sem a Néprajzi Múzeum műtárgyállományában.

A lozsádi református templom festett famennyezet táblái az Iparművészeti Múzeumban

A nyolc famennyezet deszkát 1902-től az Iparművészeti Múzeum őrizte. Az eddigi kutatások szerint a műtárgy állományba vételére és kiállítására nem került sor hosszú évtizedekig. A raktár mélyén töltött idő alapvetően hozzájárulhatott ahhoz, hogy a lozsádi famennyezet létezése feledésbe merüljön.

A famennyezetekkel és a festő-asztalosok munkásságával foglalkozó könyvekben nem történik róla említés. Balogh Ilona fatornyokról írt könyvének adattárában bizonytalan adatként említi Lozsád régi fatemplomát, de a mennyezetről nem ír.[35]

Az Iparművészeti Múzeumban a ’leltározatlan törzsanyag’-ot 1957-ben vették fel a műtárgyállományba.[36] Az IMM 57.685.1-7 leltári számú két darab mennyezetdeszka [értsd: tábla] eredetileg nyolc deszkájából ekkor már csak hét volt meg. A táblák származási helye nincs megnevezve, tévesen az 1760-as években készült, 18. századi magyar munkaként került be a nyilvántartásba.

A lozsádi református templom festett famennyezet táblái a Néprajzi Múzeumban

1970. június 18-án a Művelődési Minisztérium 84735/70 számú ügyiratára hivatkozva az Iparművészeti Múzeum – több hasonló, adatolatlan műtárggyal együtt – átadta a lozsádi famennyezet tábláit a Néprajzi Múzeumnak.

Az Iparművészeti Múzeum leltári számaival ellátott, ismeretlen eredetű táblák a Néprajzi Múzeumban is a raktárba kerültek.

A két tábla 1981-ben kapott NM 81.79.15 leltári számot, mint ’újra leltározott, raktárrendezéskor előkerült’ tárgy. Származási helyének kiderítésére azonban e kényszerleltározás során nem volt mód.

2011-ben jelen pályázat keretében nyílt lehetőség arra, hogy a Néprajzi Múzeum törökbálinti műtárgyraktárában lévő meghatározatlan tárgyak eredetét kutassuk.

Beazonosításukhoz az Iparművészeti Múzeum irattári dokumentumai között talált – korábban már említett – rajz, az Iparművészeti Múzeumban megőrzött régi leírókartonon lévő rövid tárgyleírás és a táblák mérete adott biztos támpontot.

[34] Halaváts Gyula, bányamérnök, geológus, paleontológus
(Zséna, 1853. - †Budapest, 1926). Többek közt Erdélyben, Hunyad vármegye
területén kutatott. 1901-ben, amint ezt a Magyar Királyi Földtani Intézet éves
jelentései közt megtalálható tanulmánya bizonyítja, Szászváros és környéke
földtani viszonyait vizsgálta. 
[35] BALOGH Ilona: Magyar Fatornyok. Györffy István, szerk. /Néprajzi Füzetek,1./ Budapest: A Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Néprajzi Intézete. 1935: 160.
[36] „Az 1956-os forradalom idején az Iparművészeti Múzeum épülete és gyűjteményeinek egy része súlyos károkat szenvedett. A károk felmérését célzó revízió során számos, már korábban a múzeumba került, de mindaddig a raktárakban beleltározatlanul őrzött műtárgyat – köztük több, ma már szinte azonosíthatatlan provenienciával bíró, festett templomi berendezés-töredéket – leltárba vettek […]”. Az idézet Semsey Balázsnak, az Iparművészeti Múzeum muzeológusának A magyarfülpösi famennyezet és sorsa címmel tartott előadásának részlete, amely Marosvásárhelyen, Kelemen Lajos születésének 130. évfordulójára rendezett emlékkonferencián hangzott el 2007-ben.

Magyarókereke, református templom

Posted on by
Hozzászólás

Kiss Margit

A magyarókereki református templom famennyezete

Monyorokerek néven 1437-ben említi a települést oklevél. A templom építésének idejét 1273-as évszámmal tartják nyilván az egyházi iratok.[1] 1690-ben épült a mellette álló faharangláb.

Mária Terézia uralkodása idején a templom, a paplak, az egyházi klenódiumokat tartalmazó ládával együtt porrá égett. A renoválást 1746-ban kezdték meg.

A famennyezet, a szószékkorona, az urak padja, a nyugati karzat és külső feljáratának ajtaja elkészítésével idősebb Umling Lőrinc kolozsvári festő-asztalost bízták meg.[2]

A mennyezet egyik feliratán az újjáépítést finanszírozó helybeli patrónusok neve és címere látható:

„1728 * RENO: 1746 * SZILÁGYI MIHÁLY ZÁMBO BORBARA *”

Famennyezet kazetta, felirattal
Néprajzi Múzeum NM 74.80.7
H: 86 cm, M: 95 cm
1991-től a Néprajzi Múzeumnak A magyar nép hagyományos kultúrája című állandó kiállításán látható
Sarnyai Krisztina felvétele

Jankó János értelmezése szerint az 1728-as évszám a templomépület korábban már meglévő, de 1746-ban szintén megújított felére utal.[3]

Egy másik feliraton az egyház elöljáróinak nevét örökítette meg a festő-asztalos mester:

„ÉPITTETETT ISTEN DITSÖSÉGÉRE TSENGERI JÁNOS MÉLTATLAN PREDIKÁTOR PE MART CURATOR MÁTÉ JAN: EGYHÁZF: ES PÁL ISTV: BIRÓ IDEJEKBEN AZ EKKLESIÁNAK KŐLTSÉGÉVEL 1746 Dieb octob”

Famennyezet kazetta, felirattal
Néprajzi Múzeum NM 74.80.24
H: 107,9 cm, M: 128,4 cm
1991-től a Néprajzi Múzeumnak A magyar nép hagyományos kultúrája című állandó kiállításán látható
Sarnyai Krisztina felvétele

A festett berendezés további gyarapodása az 1786-os évhez és Umling Lőrinc fiainak, ifjabb Umling Lőrincnek és Umling Jánosnak nevéhez fűződik. Elkészítették a két kazettából álló karzatfeljárót és a szószékkosarat. Ez utóbbin az 1786-os évszám is olvasható a lendületes vonalakkal megfestett madaras-virágcsokros díszítmény fölött.

A szószékkosár
Ifjabb Umling Lőrinc és Umling János munkája, 1786
Kiss Margit felvétele

Két újabb táblát festettek apjuk korábbi kazettái mellé a nyugati karzat mellvédjéhez, amelynek felirata:

„1786 … Szőts István tsináltatta a maga Költségével”

Az ő munkájuk a pap széke és az „asszonyok padja”, amelyeknek mellvédjét allegorikus képekkel és versekkel díszítették.

A pap székének mellvédje
Ifjabb Umling Lőrinc és Umling János munkája, 1786
Felirata:
‘Boldog keserüség
Kárhozatra méltó Voltomat Siratom
Jesus sebeivel , de magam biztatom
Mert a gyilkos Sátánt értem megrontotta:
Juda oroszlánya sárkányt megtapotta:’
Kiss Margit felvétele

 

Az asszonyok padja mellvédjének részlete
Ifjabb Umling Lőrinc és Umling János munkája, 1786
Felirata:
‘Erös a szeretet
Világot mint kevély Pávát megutáltam
Tövis koszorumban mert töb jót találtam
Boldog egymáshoz hű Pár galamb szerelme
Völegeny Jesusom lelkem égedelme’
Kiss Margit felvétele

A későbbi időkből származó bútorokat Jankó János így ismerteti könyvében:

„A padok fehérre vannak festve, tulipánokkal. […] A kerek magyarstylű asztalnak négyágú lába van; lapjában a csináltató K. B. Benedek és a csináltatás éve 1791; körirata a zsoltárok 23-ik verse. […]

A úrasztala lapja
Ismeretlen festő-asztalos munkája, 1791
Körirata: ‘Solt: XXIII. V.S: Asztalt Szerzesz Énelőttem Azok ellen kik énnékem Ellenségim, Megtöltöd Pohárom bőségesen.’
Kiss Margit felvétele

A úrasztala lapjának részlete
Ismeretlen festő-asztalos munkája, 1791
Felirata: ‘K. B. Benedek László Úr Tsináltatta […] a Költségével 1791. dik.’
Kiss Margit felvétele

A úrasztala faragott lábazata és festése
Ismeretlen festő-asztalos munkája, 1791
Kiss Margit felvétele

A hátsó chorus alatt mindjárt a bejáratnál balra foglal helyet a Zámbó Borbála külön széke, leterítve egy valódi persa szőnyeg szélével, mely szakadozott ugyan s százados por van benne, de színe még most is oly üde, mintha csak most terítették volna fel.”[4]

Sem a berendezés, sem a régi épület, sem a faharangláb nem látható ma már úgy együtt, ahogy azt első leírójuk, Jankó János még megcsodálhatta.

Telegdy Árpád akvarellje őrizte meg az utókor számára a régi templom külső képét, amelyet Malonyay Dezső a református templomok klasszikus típusaként jellemzett.

Az egyházközség számadáskönyvei szerint 1897-től pénzgyűjtésbe kezdett a gyülekezet. A nagyszabású átépítést 1904-ben fejeztek be. Ennek során lebontották a haranglábat, új paplakot emeltek, a templomot pedig jelentősen kibővítették.

Az Erdélyi Református Egyházkerület kolozsvári Gyűjtőlevéltárában (EREL) fennmaradt dokumentumokból kiderül, hogy az egyházi közgyűlés határozata szerint a templom alapját 1,1 méterrel megemelik és 3 méterrel meghosszabbítják az épületet. „S miután az újjáalakítással 176 éve az időtől vagyon megrongált mennyezete megbontatik, tartva attól, hogy korhadt lévén a bontással teljesen tönkre megyen, azt is elhatározta, hogy illő árban a Magyar Nemzeti Múzeumnak eladja. Érintkezésbe is lépett a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatóságával, mely kiküldötte által megvizsgáltatván (…) 600 Koronát ajánlott fel érette.” » (EREL: B 1/29-1904_a)

Hosszas levelezés után az adás-vétel létrejött. Külön bizottság felügyelte a három napig tartó bontást dr. Éber László vezetésével. Valószínűleg – a könnyebb szállítás érdekében – ekkor vágták fel a hosszú táblákat egykazettányi darabokra.

Idősebb Umling Lőrinc famennyezete 1904 júliusában előbb szekerekre rakva, majd a bánffyhunyadi vasútállomásról vonattal ment tovább a fővárosba.

Az 1904-ben megújított magyarókereki templomba visszakerültek és mindmáig láthatók az Umlingok által készített szószék és a padok.

A magyarókereki református templom famennyezetének múzeumi sorsa

A famennyezetet 57/1904 leltári számmal vételezték be a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteménybe. Az Érem- és Régiségtár leltárkönyve értékes adatokat tartalmaz a famennyezet méretéről és egykori elhelyezéséről. Eszerint: „hossza: 12.70, szélessége 5.50 méter. Ötvenöt, nem egészen egyforma, részben inkább négyzetes, részben inkább hosszúkás táblákból áll, a melyeket piros, fehér és zöld lécek kereteznek be. A hely színén széltében 5, hosszában 11 tábla volt elhelyezve.”
 

A táblákat a Régiségtár déli folyosóján állították ki.[5]
 

A Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti Adattárának 19-20. századi műtárgyfelvételek gyűjteményében néhány famennyezet kazettáról régi fényképet őriznek, amelyek valószínűleg a két világháború között kiadott publikációkban jelentek meg.

A magyarókereki famennyezetet 1936. november 5-én vette át a Néprajzi Múzeum a Magyar Nemzeti Múzeumtól a vilonyai famennyezettel együtt.

Néprajzi Múzeum törzskönyvi bejegyzése

A korábban (1936. augusztus 11-én) átvett ádámosi famennyezettel és a vilonyai táblákkal azonos 134789 leltári számon került be a Néprajzi Múzeum műtárgyállományába.

A famennyezet kazetták és takarólécek egyenkénti beleltározását Varga Zsuzsa (1974), később Szacsvay Éva (1980-1981), az Egyházi gyűjtemény muzeológusai végezték el.

Több kiállításon szerepeltek a famennyezet egyes táblái. A jelentősebb alkalmak egyike 1969-ben a székesfehérvári Csók István Képtárban megrendezett A népművészet évszázadai I. Festett táblák 1526-1825 című kiállítás volt.[6]

Tovább a kiállításhoz készült tájékoztatóhoz

A táblák egy része 1991 óta a Néprajzi Múzeumban A magyar nép hagyományos kultúrája című állandó kiállításának kalotaszegi esküvő termében tekinthető meg.

A rekonstrukciós helyreállítást Gaál János, a Néprajzi Múzeum restaurátora végezte.

A famennyezet raktárban őrzött további néhány táblája 1997-ben a Kalotaszeg, a népművészet felfedezése című, Szacsvay Éva és Hofer Tamás által rendezett kiállítás keretében került volt látható.

Legutóbb 2007-ben, az Umling festő-asztalos család munkásságát feldolgozó Virágozódott… Anno. Az Umlingok Kalotaszegen című kiállítás adott alkalmat a magyarókereki famennyezet bemutatására.[7]

 

[1] Léstyán Ferenc: Megszentelt kövek. 2. Kolozsvár: Gloria.           1996:224-225.
[2] A szász származású, Kolozsváron letelepedő Umling Lőrinc és két fia 1742 és 1794 között dolgozott Kolozs és Szolnok-Doboka vármegye területén. Kalotaszeg legfoglalkoztatottabb festőasztalos-családjának munkásságáról 2007-ben rendezett kiállítást a Néprajzi Múzeum "Virágozódott… Anno" címmel. Az Umling család tagjairól lásd bővebben Kiss Margit: Az Umling család. In "Virágozódott... ANNO". Az Umlingok Kalotaszegen. Kiállítás katalógus. Budapest: Néprajzi Múzeum. 2008:16-17.
[3] Jankó János: Kalotaszeg magyar népe. Reprint. Selmeczi Kovács Attila, szerk. Budapest: Néprajzi Múzeum. /Series Historica Ethnographiae, 6./ 1993:55.
[4] Jankó János: Kalotaszeg magyar népe. Reprint. Selmeczi Kovács Attila, szerk. Budapest: Néprajzi Múzeum. /Series Historica Ethnographiae, 6./ 1993:55-56.
[5] Tombor Ilona: Magyarországi festett famennyezetek és rokon emlékek a XV-XIX. századból. Budapest: Akadémiai Kiadó. 1968:160-161.
[6] A kiállítást Hofer Tamás (Néprajzi Múzeum) és Kovács Péter (Csók István Képtár) rendezte. A kiállításhoz készült tájékoztató kézirata a Néprajzi Múzeum Etnológiai Adattárában NM-EAD-NY-1969. Kiállítás katalógus: Hofer Tamás - Makkay János: Festett táblák 1526-1825. A magyar népművészet évszázadai 1. Székesfehérvár: Fejér megyei Nyomda. /Az István Király Múzeum közleményei./ 1969.
[7] Somogyváry Mihály látványtervező jóvoltából a 29 raktárban őrzött tábla mindegyike kiállításra került.

Gödényháza, református templom

Posted on by
Hozzászólás

Kiss Margit

A gödényházi református templom festett faberendezése

Gödényháza legkorábbi ismert okleveles említése 1262-ből való. V. István ekkor adományozta a tatárjárás után pusztán álló egykori Tornatelek területét Nedének, Munkach fiának a Szatmár vármegyei Adorján területéért cserébe.[1] A falu nevét Nede Adorjánból felköltöző leszármazottairól, a Gödékről, Gödényekről illetve Gödényháziakról kapta. Gödényháza az ugocsai magyar kisnemesi falvak egyike volt, amely nemcsak magyarságát, de a jellegzetes szatmári nyelvjárást is hosszú ideig megőrizte. Adófizető vagy dézsmaköteles telkes jobbágy soha nem lakott benne. Egy 1685-ben kelt bizonyságlevél szerint a gödényháziak „… soha a memoria szerént dezmát nem adtak sem eo Felsége szamara, sem másnak…”[2]

A falu lakói – a környékbeli településekhez hasonlóan – a 16. század közepétől tértek át a református hitre. A 17. század közepétől, mint önálló eklézsia szerepel a forrásokban.[3]

1666-ban épült első temploma a Gödény Mihály által adományozott telken. E régi épület helyébe emelték 1784–1785-ben az újabb templomot, amelyről az Ugocsai Egyházmegye 1808–1809-ben kelt egyházlátogatási jegyzőkönyvében a következőket olvashatjuk:

„A’ Gödinházi N[eme]s R[e]f[orma]ta Sz[ent] Ekklesianak vagyon Temploma és Toronya fábol a’ Templomnak hoszszasága 9.öl ’szelessége 5. hogy állandóbb légyen kömüvest hoztak bé czémentel meg erösittette. fekszik N[ap] Keletröl Enyészetre, azon vegin való fa toronyba van egy 3. mázsás nagyobb harang és egy kisebb 80. fontos. A’ Templom pedig epittetett 1784ben a’ Torony pedig annak utánna kevés idövel az Ekkl[ési]a tulajdon költségen minden mások segittsége nélkül. A’ Batár follyo viznek melly a’ Helységet keresztül kasul follya egy kerületibe melly a’ Helységnek közép pontján vagyon. ugyan annak hellyén melly epült vólt 1666ba T[ekin]t[e]tes N[em]z[e]tes Nehai Gödin Mihálly Úr önkénnyén Isten Ditsösségéhez valo ajánlásábol. Az Eszaki oldalba ezen önként valo ajánlashoz hogy mind a’ Templom bövüllyön mind a’ Kerités nagyobboljon, mely ma is fábol jó allapotb[an] tartatik, az utobbi épitéskor cserébe vett N[eme]s Szabo György Urtol maga tulajdon kertje vegibol az akkori elö és ugyanazon Templomnak épitésében munkás N[emzete]s Compossessorok az Helységen kívül magok szabad földjökböl adván érette nagyobb darab földet, melynek Contractussa va[gy]on sub N[ume]ro 1o A’ N[eme]s Ekkl[ési]a ládájába. […]”[4]

Győrfy Ede lelkész debreceni Református Egyházkerületi Levéltárnak 1918-ban írt egyháztörténetéből megtudjuk, hogy a református egyházközség javaihoz tartozó, a falu keleti részén álló kétszobás, számos melléképülettel bíró lelkészlakás 1775-ben épült, 1778-ban készült el az iskolamester (tanító) háza egy fedél alatt a tanteremmel. Az 1784–1785-ben épült fatemplom nyugati fala mellett 1800-ban emelték a fatornyot.[5] 
Kapcsolódó dokumentum » (Ttrel I.8.c.2/1 – 1.oldal),
Kapcsolódó dokumentum » (Ttrel I.8.c.2/1 – 2.oldal),
Kapcsolódó dokumentum » (Ttrel I.8.c.2/2)

A Batár nevű folyó szigetén álló mocsaras, lápos területre épült fatemplom és fatorony a 19. század végére életveszélyes állapotba került. Az 1908. március 14-én kelt 15. számú jegyzőkönyv egy főszolgabírói rendeletre utalva eltiltotta a fatemplom használati jogát. 1908. július 2-án tették le az újabb templom alapkövét, majd hamarosan felépült a 9 méter széles, 18 méter hosszú, két karzattal ellátott harmadik gödényházi református templom, amely ma is az egykori templomtelken áll.[6]

A gödényházi festett faberendezés múzeumba kerülésének előzményei

Valószínűleg nyomtalanul tűnt volna el az utókor szeme elől a 18. századi fatemplom és festett berendezése, ha Szege Sándor[7] ifjú szobrászművész 1908 nyarán nem látogat el a faluba. Szerencsére ott járt, és akvarell képeket készített az épületről és a templom berendezési tárgyait díszítő virágos festésekről.

A helybeliektől tudomást szerezve az épület és a faberendezések közeli pusztulásáról, közvetítette Győrfy Ede lelkész ajánlatát a Magyar Nemzeti Múzeum Régiségtára felé, miszerint a gödényházi református egyházközség eladásra kínálja a templom 90 mennyezettábláját, szószékét valamint nyolc kórustábláját.

Kapcsolódó dokumentum » (MNMI 389/1908_1)

Hampel József a Magyar Nemzeti Múzeum Régiségtárának igazgatója 1908. július 29-én kelt levelében értesítette Győrfy Ede lelkészt, hogy megnézte Szege Sándor rajzait, melyeken nagyobbrészt jó állapotú 17-18. századi, magyar mestertől származó festett táblák láthatók. Mint írta, a Nemzeti Múzeum kiállítótereinek szűkössége nem teszi lehetővé a famennyezet kiállítását, mégis arra való tekintettel, hogy a festett táblák megmentésre méltók, és mert értékesítésük az újjáépítendő templom érdekében történik, 600 koronát ajánl fel a tárgyakért. Kapcsolódó dokumentum » (MNMI 389/1908_2)

Győrfy Ede és a Régiségtár igazgatóságának 1908. augusztusi levélváltásai nyomán a megállapodás létrejött.
Kapcsolódó dokumentum » (MNMI 401/1908_1),
Kapcsolódó dokumentum » (MNMI 401/1908_2),
Kapcsolódó dokumentum » (MNMI 412/1908)
Nagy Géza Régiségtári igazgatóőr augusztus 19-i levelében arról értesítette a lelkészt, hogy Molnár Viktor, a Régiségtár laboránsa 23-án érkezik a helyszínre felügyelni a famennyezet és a berendezési tárgyak szakszerű bontását, csomagolását. Győrfy Ede augusztus 30-án benyújtotta a Magyar Nemzeti Múzeum felé a 600 Koronáról szóló nyugtát. Kapcsolódó dokumentum » (MNMI 426/1908)

A gödényházi festett famennyezet és a faberendezés múzeumi sorsa

A gödényházi református fatemplom famennyezetét, karzattábláit és szószékét 1908. szeptember 2-án 84-es leltári számmal vette fel műtárgyainak sorába a Magyar Nemzeti Múzeum Érem-és Régiségtára. A rövid leltárkönyvi bejegyzésből a tárgyak darabszáma és leírása elmaradt. Kapcsolódó dokumentum »

A gödényházi műtárgyak kiállítására, megfelelő elhelyezési lehetőség hiányában, nem került sor, így a szószék és a virágos táblák raktárba kerültek.

Szege Sándor akvarell képei, valamint egy bizonytalan eredetű, a templomról és a toronyról készült alaprajz, amely a faberendezések helyét is méretarányosan jelöli, a Műemlékek Országos Bizottságának (MOB) Rajztárába kerültek ismeretlen időben.[8]

1908-tól 1968-ig a szakirodalomban több helyen előfordul utalás a gödényházi faberendezést megörökítő színes rajzokra, maguk a műtárgyak azonban nem bukkannak fel a publikációkban.

A református fatemplom és fatorony Szege Sándor által készített rajzát Balogh Ilona tette közzé 1935-ben Magyar fatornyok című könyvében, ahol a templom és a faharangláb említése mellett a mennyezet egyik feliratát is közölte.[9]

Voit Pál művészettörténész 1942-ben írt tanulmányában a „régi magyar festő-asztalosaink műveinek lajstromában” sorolja fel Gödényháza 1785-ben készült karzatát. Sem a famennyezetről, sem a szószékről nem tesz említést, és a karzat hollétére sem tesz utalást írásában.[10]

Legközelebb Tombor Ilona 1968-ban írt monográfiájában olvashatunk az egykori gödényházi fatemplom mennyezetéről és faberendezéséről. Könyvének adattárában – a műtárgy és a rajzok közti összefüggés jelzése nélkül – széthullnak a gödényházára vonatkozó információk. A budapesti Néprajzi Múzeum raktárának 1962-ben vizsgált állapotát bemutatva helységnév megjelölése nélkül közli a szószékkosár mellvédjének feliratát.[11] Néhány oldallal később a Gödényháza címszónál az Országos Műemléki Felügyelőség (OMF) tervtárában és fényképtárában található rajzokra hivatkozva közli a famennyezet 79 táblájának és a hat táblás karzatnak feliratait.[12]

Bizonyító erejű adatok hiányában egyelőre nem állapítható meg, hogy mikor, milyen körülmények közt került át a Magyar Nemzeti Múzeumból a Néprajzi Múzeumba a gödényházi szószék.

A Néprajzi Múzeum nyilvántartási iratai közt, és műtárgyállományában sincs nyoma annak, hogy gödényházi tárgy a múzeum egyházi gyűjteményébe került volna.

A szószékkosár és a szószékkorona 1981-ben kapott leltári számot (NM 81.79.181; NM 81.79.155), mint ’újra leltározott, raktárrendezéskor előkerült’ tárgy. Származási helye kiderítésére azonban e kényszerleltározás során nem volt mód.

2010–2012 között, jelen pályázat keretében nyílt lehetőség arra, hogy a Néprajzi Múzeum törökbálinti műtárgyraktárában lévő meghatározatlan tárgyak eredetét kutassuk.

Sajnos ezzel egyidejűleg derült fény a jelentős hiányokra is. Sem a Magyar Nemzeti Múzeum, sem a Néprajzi Múzeum műtárgyraktárából nem került elő a templom eredetileg 90, Szege Sándor akvarellen megörökített 79 famennyezet táblája és a karzatmellvéd eredetileg nyolc, akvarellen megörökített hat táblája.

Egyelőre tisztázhatatlan, hogy mi lett a famennyezet és a karzattáblák sorsa. Nem ad erre választ a Magyar Nemzeti Múzeum Régiségtárának leltárkönyve sem, amelybe nincs bevezetve a két világháborút Budapesten átvészelt tárgy-együttes átadása, esetleges elpusztulása, selejtezése, vagy törlése.

Az 1908-ban készült rajzok, a korabeli iratok és a fennmaradt egyetlen műtárgy, a szószék alapján alkothatunk képet a tárgyak egykori templombeli elhelyezéséről, méretéről, látványáról.

A Nemzeti Múzeumból ismeretlen helyre került famennyezet leírása

A fennmaradt alaprajzot figyelembe véve a 90 kazetta a templombelső teljes mennyezetét beborította. Felépítéséről és kiosztásáról Győrfi Ede lelkész 1908. augusztus 3-án kelt levelében a következőket írja:

”A mennyezet méretét illetőleg: 2 méter 60 cm hosszú 50 és 35 cm között váltakozó szélességű deszkákon léczezettel elosztva vannak ezek a négyzetek, melyekbe a díszítések festettek. A négyzeteket külön nem lehet levenni, hanem csak a deszkák egész hosszúságában. Egy ilyen deszka hosszúságban 3 négyzet foglal helyet.”
Kapcsolódó dokumentum » (MNMI 401/1908_1)
Kapcsolódó dokumentum » (MNMI 401/1908_1)

Az egyes táblák eredeti elhelyezkedését nem ismerjük. A 79 kazettáról fennmaradt színes rajzon fehér alapszínre festett, nagyrészt szimmetrikus elrendezésű növényi díszítmények láthatók. A nagyjából négyzetes kompozíciókat a sarkoknál félkörös törtvonalú kettős fekete keret veszi körül. A templom keleti, ferde falzáródású részén helyezkedhetett el az a három, háromszögletű kazetta, amely egy pontból kiinduló leveles virágindákat, szőlőt és tökszerű gyümölcsöt ábrázol.

A famennyezet két feliratos kazettája közül az egyik az építés idejéről emlékezik meg:

ÉPITETETT EZEN ORATORIUM AZ ISTEN DITSÖSÉGÉRE FELSÉGES II. JOSEF CSÁSZÁR És KIRÁJUNK ENGEDELmÉBÖL. ANNO 1784 ben.

Szege Sándor szobrász rajza, 1908.
Papír, akvarell
Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ Tudományos Főosztály, Gyűjteményi Osztály, Rajztár – K.10414

A másik kazettán a korabeli lelkész neve és a famennyezetet készítő mesterek neve olvasható:

AKKoRI MELTaTtLan PRE A N. EKLÉSiÁnAK : VÁSáRHELJi GYöRGy ASZtaLOS MESTEr : EmbErEi VaRadi ISTVán: És SZENTLeLeki PÉTER:

Szege Sándor szobrász rajza, 1908.
Papír, akvarell
Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ Tudományos Főosztály, Gyűjteményi Osztály, Rajztár – K.10415

A Nemzeti Múzeumból ismeretlen helyre került karzattáblák leírása

A karzat a fatemplom nyugati részén, a bejárat fölött helyezkedett el. Mellvédjének vonalát az alaprajzon két kis fekete négyzet, az alátámasztó oszlopok helye, jelöli. A karzat feljáratát a fal melletti lépcsősor jelzi.

A gödényházi református fatemplom alaprajza
Készítője ismeretlen
Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ Tudományos Főosztály, Gyűjteményi Osztály, Rajztár – K.2862

A karzattáblák készítője valószínűleg a famennyezeten is dolgozó két mester: Váradi István és Szentléleki Péter volt. Készítésének ideje: 1785.

Szege Sándor hat festményén felül félköríves, fülkeszerű, vörösbarna keretezésű táblákat láthatunk. A keret felső sarkainál egy-egy zöld színű tulipánfej nyúlik be a fehér alapszínű betétek felé. Négy táblán szimmetrikus elrendezésű virágos, leveles díszítmények, egy táblán lombos fák láthatók. Egy következő táblán a templom építésének idejéből származó, az iskolamester nevét megörökítő felirat olvasható:

1:7:8:5 16 Januári AMIDÖn EZ Házat ISTEN SzáLáSÁNAK. ÉPITETÉK VALa AZ. ÚR. TEMPLOMÁNAK. AKORI. MESTERE ENNEK SKOLÁJÁNak. VÓLT. BARANYI MOSES KEDVÉBÖL URÁNAK.

Szege Sándor szobrász rajza, 1908.
Papír, akvarell
Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ Tudományos Főosztály, Gyűjteményi Osztály, Rajztár – K.10404

A táblák méretét nem ismerjük.

[1] SZABÓ István: Ugocsa megye. Magyarság és nemzetiség. Tanulmányok a magyar népiségtörténet köréből I./1. Mályusz Elemér, szerk. Budapest: Magyar Tudományos Akadémia.1937.:355-356.
[2] MOLNÁR Ambrus: Adatok az „ugocsai traktus” XVI-XVII. századi történetéhez a dézsmajegyzékek tükrében. In Vallási Néprajz 9. Küllős Imola, Molnár Ambrus, szerk. Budapest: Református Egyház Teológiai Doktorok kollégiumának Egyházi Néprajzi Szekciója.1997: 39-40.
[3] MOLNÁR Ambrus: Adatok az „ugocsai traktus” XVI–XVII. századi történetéhez a dézsmajegyzékek tükrében. In Vallási Néprajz 9. Küllős Imola, Molnár Ambrus, szerk. Budapest: Református Egyház Teológiai Doktorok kollégiumának Egyházi Néprajzi Szekciója.1997 :39-40.
[4] SZABADI István, szerk: „Mellyet még az régi atyáink is birtanak”. Bereg, Ugocsa és Közép-Szolnok református egyházlátogatási jegyzőkönyvei 1808/1809. Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani IX. Debrecen: Tiszántúli Református Egyházkerületi és Kollégiumi Levéltár. 2001. 262.
[5] Tiszántúli Református Egyházkerület Levéltára, Debrecen Ttrel I.8.c.2. Az iratcsomó tartalmazza Győrfy Ede lelkész utódjának, Kovács Dezsőnek 1942-ben írt levelét, amely téves évszámokat tartalmaz. Írásában utal arra, hogy a faberendezés a Nemzeti Múzeumba került.
[6] VASKEBA Katalin – MELÁNCSUK Gabriella: Nagyszőlősi járás: Csepe, Feketeardó, Gődényháza, Királyháza, Novoszelica, Tekeháza. A Nagyszőlősi járás Turizmusi ösvényei 2: 9-12. Nagyszőlős: Nagyszőlősi központi járási könyvtár. http://vin-library.do.am.
[7] Szege Sándor (1883-1945) szobrász és éremművész. Többek közt Alpár Ignác Kerepesi úti temetőben lévő síremlékének egyik alkotója.
[8] Jelen tanulmány megírásának idején a rajzok a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Rajztárában, illetve jogutódja a Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ Rajztárában találhatók.
[9] BALOGH Ilona: Magyar Fatornyok. Györffy István, szerk. /Néprajzi Füzetek,1./ Budapest: A Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Néprajzi Intézete. 1935:156.; 14. kép
[10] VOIT Pál: Adatok a magyar festő-asztalosok munkásságának bibliográfiájához. In Emlékkönyv: Gerevich Tibor hatvanadik születésnapjára. Írták tanítványai. 111–138. Budapest: Franklin. 1942: 129. 135.
[11] TOMBOR Ilona: Magyarországi festett famennyezetek és rokon emlékek a XV–XIX. századból. Budapest: Akadémiai Kiadó. 1968: 120.
[12] TOMBOR Ilona: Magyarországi festett famennyezetek és rokon emlékek a XV–XIX. századból. Budapest: Akadémiai Kiadó. 1968: 135.